H. P. BLAVATSKY

 

TITKOS TANÍTÁS VIII.

 

 

ÚTMUTATÁSOK

 

Értekezések az okkult filozófia fontosságáról az életben

 

 

 

 

A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE

 

 

 

SATYÂT NÂSTI PARO DHARMAH

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál

 

 

 

 

 

 

 

 
Kakódy Mária, Vadnay Emmy és Hary Györgyné fordítását (1962)
átdolgozta: Szabari János, 2017.

 

 

Magyar Teozófiai Társulat

 

 

 

 

EZT A MUNKÁT

 

MINDEN ORSZÁG ÉS MINDEN FAJ

 

IGAZ TEOZÓFUSÁNAK

 

AJÁNLOM,

 

 

MERT ŐK AKARTÁK, ÉS NEKIK KÉSZÜLT.

 


 

Tartalom

 

ELŐSZÓ.. 4

I. Értekezés. 4

Figyelmeztetés. 4

OM.. ..5

Az I. diagram.. 12

A bolygók, a hét napjai és az ezeknek megfelelő színek és fémek. 17

II. Értekezés. 18

Egy magyarázat 18

Valójában micsoda a mágia?. 24

Színek, hangok és formák. 32

A színek és a hangok gyökerei 35

A III. diagram.. 38

Az Istenség egysége. 38

III. Értekezés: Megjegyzés a korábbi értekezésekhez. 39

A titoktartásról 40

Kedvező hatású-e a koncentráció gyakorlása?. 42

A „princípiumokról” és az „aspektusokról”. 44

A tâttvikus kölcsönhatások és jelentésük. 46

Az exoterikus „félrevezetésekről” és „a lélek haláláról”. 54

A tanítás filozófiai magyarázata. 58

Függelék: Jegyzetek az I, II. és a III. értekezésekhez. 66

Jegyzetek néhány szóbeli tanításhoz. 71

 


 

ELŐSZÓ

 

A következő I. II. és III. értekezést H. P. Blavatsky írta, és kézről-kézre adták élete során, de azzal az elképzeléssel írta le, hogy majd egy idő után könyv formájában is megjelentetik. Ezek olyan értekezések, amelyek inkább a tanulóknak szólnak, mint az átlag olvasóknak, feldolgozásukhoz elmélyült tanulmányozásra és gondolkodásra van szükség. A „Jegyzetek néhány szóbeli tanításhoz” részt néhány tanulója írta le, és részben H.P.B. javította azokat, de nem próbálták meg töredékes jellegét egységesíteni. Eredetileg az első háromhoz hasonló leírt értekezések alapjának szánta ezeket a jegyzeteket, de romló egészségi állapota ezt lehetetlenné tette, ezért hozzájárulásával így kerültek kiadásra, miután a korlátozott közzététel időszaka eltelt.

ANNIE BESANT

 

I. Értekezés

 

Figyelmeztetés

 

Van egy különös törvény az okkultizmusban, amelyet évezredek tapasztalata bizonyít és igazol, és meg is nyilvánult szinte minden esetben, amióta a Teozófiai Társulat létezik. Amint valaki „próbaidősként” elkötelezi magát, bizonyos okkult hatások következnek be. Természetesen elsőként az ember természetében rejlő minden szunnyadó a felszínre kerül: hibái, szokásai, képességei vagy elfojtott vágyai, legyenek akár jók, rosszak vagy közömbösek.

Például ha egy ember hiú vagy érzéki, vagy dicsvágyó, akár atavizmus, akár karmikus öröklés folytán, mindezek a hibák biztosan előtörnek, még ha eddig eredményesen elrejtette és elnyomta is azokat. Feltartóztathatatlanul fel fognak törni, és százszor keményebben kell majd küzdenie, mint azelőtt, amíg kiirt minden ilyen benne levő hajlamot.

Másrészt, ha jó, nagylelkű, szemérmes és önmegtartóztató, vagy bármilyen eddig szunnyadó vagy rejtett erénye volt, az is ellenállhatatlanul a felszínre fog törni, mint a többi. Így egy civilizált ember, aki utálja, ha szentnek tekintik, és ezért álarcot ölt, nem lesz képes elrejteni valódi természetét, legyen az akár közönséges, akár nemes.

EZ EGY MEGVÁLTOZTATHATATLAN TÖRVÉNY AZ OKKULTIZMUSBAN.

Tevékenysége annál szembeötlőbb, minél komolyabb és őszintébb a jelölt vágya, és minél mélyebben érzi át fogadalma valószerűségét és fontosságát.

 

*****

 

Az ősi okkult alapigazságnak: „Ismerd meg önmagadat”, ismerősnek kell lennie minden tanuló számára, de kevesen – ha egyáltalán valaki – fogják fel teljesen a delphoi jósda e bölcs figyelmeztetésének valódi jelentését. Valamennyien ismerjük földi leszármazásunkat, de közülünk ki nyomozta le valaha is asztrális, pszichikus és szellemi örökségének láncszemeit, amelyek azzá tesznek bennünket, amik vagyunk? Sokan írták le és fejezték ki vágyukat, hogy egyesüljenek magasabb Én-jükkel, de úgy tűnik, egyik sem ismeri az elszakíthatatlan köteléket, amely magasabb Én-jét az Egy Egyetemes ÉN-nel összeköti.

Az ilyen tudás feltétlenül szükséges az okkultizmus minden céljához. Ezért ajánljuk, hogy ezeket az értekezéseket ennek az összefüggésnek a megmutatásával kezdjük el minden irányban a világokkal: az abszolúttal, az őstípusival, a szellemivel, a manaszival, a pszichikussal, az asztrálissal és elementálissal. Mielőtt azonban érinthetnénk a magasabb világokat – az őstípusit, a szellemit és a manaszit –, meg kell tanulnunk a hetedik, a földi világ, az alsóbb prakriti, vagy – ahogyan a kabbala mondja – malkuth kapcsolatait azokkal a világokkal vagy síkokkal, amelyek közvetlenül követik.

 

OM

 

„OM” – mondja az árja adeptus, az ötödik faj fia, aki ezzel a szótaggal kezdi és végzi köszönését emberi lényként, ha nem emberi JELENLÉTEKET idéz fel, vagy azokhoz folyamodik.

„OM-MANI” – mormolja a turáni adeptus, a negyedik faj leszármazottja, és kis szünet után hozzáteszi: „PADME-HUM”.

Ezt a híres invokációt rendkívül tévesen fordítják az orientalisták, mintha azt jelentené: „Óh, az ékkő a lótuszban”. Mert bár szó szerint az OM az Istenségnek szentelt szótag, a PADME jelentés pedig: „a lótuszban”, és MANI valamilyen drágakövet jelent, mégis, sem magukat a szavakat, sem azok jelképes értelmét nem adják igazán helyesen vissza.

Ebben a minden keleti formulák legszentebbikében nemcsak minden szótag rendelkezik egy titkos erővel, amely meghatározott hatást hoz létre, hanem az egész invokációnak hét különböző jelentése van, és hét különböző eredményt tud létrehozni, amelyek mindegyike különbözhet a többitől.

A hét jelentés és a hét eredmény az intonációtól függ, amit az egész formulának és minden egyes szótagjának adunk, sőt még a betűk számértéke is nő vagy csökken az ilyen vagy olyan ritmus használatának megfelelően. Ne feledje el a tanuló, hogy számra épül a forma, és szám irányítja a hangot. Számban gyökerezik a megnyilvánult világegyetem: számok és harmonikus arányok irányítják a homogén szubsztancia első megkülönböződéseit heterogén elemekké, valamint szám és számok szabnak határt a természet formáló kezének.

Ismerd meg a minden elem és azok al-elemei alapvető princípiumának megfelelő számokat, tanuld meg azok kölcsönhatásait és viselkedésüket a megnyilvánuló természet okkult oldalán, és a megfelelőségek törvénye elvezet a makrokozmikus élet legnagyobb misztériumainak felfedezéséhez.

Ahhoz azonban, hogy elérjünk a makrokozmikushoz, a mikrokozmikusnál kell kezdenünk, azaz tanulmányoznunk kell az EMBERT, a mikrokozmoszt – ebben az esetben, ahogyan azt a fizikai tudomány teszi – induktívan, az egyénitől az egyetemes felé haladva. Ugyanakkor azonban, minthogy egy alaphangra van szükségünk, hogy elemezzük és megértsük a hang megkülönböződésének bármely kombinációját, sosem szabad szem elől tévesztenünk a platóni módszert, amely mindennek egyetlen általános látványából indul ki, és az egyetemesből az egyénibe ereszkedik le. Ezt a módszert alkalmazzák a matematikában, az egyetlen egzakt tudományában, ami napjainkban létezik.

Tanulmányozzuk ezért az embert, de ha egy pillanatra elkülönítjük az Egyetemes Egésztől, vagy elszigetelten szemléljük, egyetlen szempontból, függetlenül a „Mennyei Embertől” – az Adam Kadmon vagy a vele egyenértékűek által jelképezett világegyetemtől minden filozófiában – vagy a fekete mágiánál kötünk ki, vagy a próbálkozásunk igen dicstelen kudarcba fullad.

Az „Om Mani Padme Hum” misztikus mondat tehát, amikor helyesen megértjük, ahelyett, hogy szinte értelmetlen szavakból, az „Óh, ékkő a lótuszban”-ból állna, hivatkozást tartalmaz erre a megbonthatatlan egységre az ember és a világegyetem között, hét különböző módon előadva, mivel hét különböző alkalmazási lehetősége van a gondolat és tevékenység ugyanannyi világában.

Bármely oldalról vizsgáljuk is, a jelentése: „Az vagyok, aki vagyok”, „Én benned vagyok, és te bennem vagy”. Ebben a kapcsolatban és szoros összeolvadásban a jó és tiszta ember istenné válik. Akár tudatosan vagy öntudatlanul, elkerülhetetlen következményeket hoz létre vagy idéz elő. Az első esetben, ha az illető egy beavatott (természetesen kizárólagos a jobboldali ösvény adeptusát értjük ez alatt), egy jótékony vagy védelmező áramlást irányíthat, és így segítséget és védelmet nyújthat egyéneknek, sőt egész nemzeteknek. A második esetben, bár egyáltalán nincs tudatában, mit tesz, a jó ember bárkinek a pajzsává válik, akivel együtt van.

Ez a tény, de a hogyanját és a miértjét meg kell magyarázni, és ezt csupán akkor lehet megtenni, amikor a hangokban levő számok tényleges megjelenése és hatása, ebből következően jelenlétük a szavakban és betűkben világossá vált. Az „Om Mani Padme Hum” szöveget szemléltetésként választottuk egy adeptus szájában a szinte végtelen erejének a következtében, és rejtett képessége következtében, amikor bármely ember kimondja. Legyenek óvatosak mindazok, akik ezt olvassák: ne használják ezeket a szavakat hiába, vagy amikor dühösek, különben ők maguk lesznek az első áldozatok, vagy ami még rosszabb, veszélyeztetik azokat, akiket szeretnek.

Az avatatlan orientalista, aki egész életében csak a puszta külsőségeket érinti, hetykén mondja nekünk, nevetve azon a babonán, hogy Tibetben ez a mondat a legerőteljesebb 6 szótagú varázsige, amelyről azt mondják, hogy Közép-Ázsia népeinek Padmapâni, a tibeti Chenresi vitte el.I/1

De valójában kicsoda Padmapâni? Mindegyikünknek önmagunkat kell felismerni benne, amikor csak készen állunk rá. Mindegyikünkben bennünk van az „Ékkő a Lótuszban”, nevezzük Padmapâni-nak, Krishnának, Buddhának, Krisztusnak, vagy bármilyen néven, amelyet az Isteni Én-nek adnak. Az exoterikus történet így szól:

Azt mondják, hogy a legmagasabb Buddha, vagy Amitâbha az ember teremtésének órájában egy rózsaszín fénysugarat bocsátott ki jobb szeméből. A sugár egy hangot adott ki, és Padmapâni Bodhisattva-vá vált. Azután az Istenség bal szeméből egy kék fénysugarat bocsátott ki, amely a két szűzben, Dolma-ban öltött testet, akik megszerezték a képességet az élőlények elméinek megvilágítására. Amitâbha ezután a keveréket, amely azonnal az emberben ütötte fel tanyáját, a következőképpen nevezte el: „Om Mani Padme Hum”, „Én vagyok az ékszer a Lótuszban, és abban fogok maradni”. Ezután Padmapâni, „az Egy a Lótuszban”, megfogadta, hogy soha nem hagyja abba a munkálkodást, amíg el nem éri, hogy az emberiség megérzi a jelenlétét magában, és így meg nem menekül az újraszületés nyomorúságától. Megfogadta, hogy a Kalpa vége előtt ezt a tettet véghezviszi, hozzátéve, hogy kudarc esetén azt kívánja, hogy fejét számtalan darabkára hasogassák. A Kalpa bezárult, de az emberiség nem érezte őt hideg, gonosz szívében. Akkor Padmapâni feje széthasadt, és ezer darabkára esett szét. Együttérzésből indítva, az Istenség újraformálta a darabokat tíz fejjé, 3 fehér és 7 különböző színűre. És attól a naptól kezdve az ember egy tökéletes számmá vált, vagyis TÍZZÉ.

Ebbe az allegóriába a HANG, SZÍN és SZÁM hatása olyan ötletesen van beleszőve, hogy elleplezi a valódi ezoterikus jelentést. A kívülállónak ez úgy hangzik, mint a sok értelmetlen teremtési tündérmese egyike, bár át van itatva szellemi és isteni, fizikai és mágikus jelentéssel. Az Amitâbha-ból – a színtelenből, vagy fehér dicsőségből – születik a prizma hét megkülönböződött színe. Ezek mindegyike egy megfelelő hangot bocsát ki, a zenei skála hét hangját alkotva. Ahogyan a matematikai tudományok közül különösen a geometria van kapcsolatban az építészettel és (az egyetemességek felé haladva) a kozmogóniával, ugyanígy van a pythagorasi tetrád, vagy tetraktisz tíz Jod-jával, amely a makrokozmoszt hivatott jelképezni, képét, a mikrokozmoszt vagy embert szintén tíz pontra kellett osztani. Erről maga a természet gondoskodott, amint ahogyan látni fogjuk.

Mielőtt azonban ezt az állítást bebizonyíthatnánk, és a makrokozmosz és a mikrokozmosz közötti tökéletes megfelelést bemutathatnánk, szükség van néhány magyarázó szóra.

A tanuló tanulmányozni akarja az ezoterikus tudományokat azok kettős céljával: (a) bebizonyítva, hogy az ember szellemi és fizikai lényegét tekintve azonos mind az Abszolút Princípiummal, mind Istennel a természetben, és (b) kimutatva az emberben ugyanazokat a potenciális erőket, amelyek a természet teremtő erőiben rejlenek. Egy ilyen tanuló számára a színek, hangok és számok közötti megfelelések tökéletes ismerete az első követelmény. Ahogyan már mondtuk, a Távol-Kelet szent formulája, az „Om Mani Padme Hum”, a legmegfelelőbb arra, hogy ezeket az egymásnak megfelelő minőségeket és hatásköröket megvilágítsa a tanuló számára.

Padmapâni allegóriájában a drágakő (vagy Szellemi Én) a Lótuszban, vagyis a kétnemű ember jelképében a 3, 4, 7 és 10 számok a meghatározóak, amelyek – ahogyan már mondtam – az Egységet, az embert összegzik. E számok teljes ismerete, jelentésük és hatásuk teljes megértése, azok különböző és sokféle kombinációikban, valamint a hangokkal vagy szavakkal és színekkel vagy a mozgási sebességeikkel (amelyeket a fizikai tudományban a rezgésekkel jelenítenek meg) való kölcsönös megfeleléseik azok, amitől egy tanulmányozó haladása függ az okkultizmusban. Ezért az első kezdőszóval, az OM-mal vagy AUM-mal kell kezdenünk. Az OM egy „álarc”. Az „Om Mani Padme Hum” nem 6, hanem 7 szótagú mondat, minthogy az első szótag helyes kiejtésében kettős, és lényegét tekintve hármas: A-UM. Képviseli az örökké elrejtett őseredeti megkülönböződést, nem az EGY Abszolútból, hanem abban, és ezért a metafizikai világban a 4, vagyis a tetraktisz jelképezi. Ez az Egység-sugár, vagy Âtmân.

Az Âtmân, a legmagasabb szellem az emberben az, amelyet a Buddhi-val és a Manasz-szal együtt a felső Hármasságnak vagy Háromságnak neveznek. Ezt a Hármasságot a négy alacsonyabb emberi princípiumával együtt ráadásul még egy aurikus légkör burkolja be, mint a tojás sárgáját (a leendő embriót) a fehérje és a héj. Ez más világok magasabb lényeinek érzékelése számára minden egyéniséget egy többé-kevésbé ragyogó tojásalakká tesz.

Ahhoz, hogy megmutassuk a tanulónak a tökéletes megfelelést a világegyetem, egy világ, egy planetáris lény, vagy a bűn és föld egyik gyermeke között, határozottabb és világos leírást kell adnunk. A fiziológiában jártasak jobban meg fogják ezt érteni, mint mások.

Akik olvasták mondjuk a Vishnu vagy más Purâna-kat, jól ismerik Brahmâ (hímnemű és nőnemű) születésének exoterikus allegóriáját a Világtojásban, Hiranyagarbha-ban, amit körülvesz a hét övezete, vagy inkább síkja, amelyek a forma és anyag világában 7 és 14 loka-vá válnak. A hetes és tizennégyes szám ismételten megjelennek, ha a helyzet úgy kívánja.

Anélkül, hogy a titkos elemzést kiadták volna, a hinduk beláthatatlan idők óta a világegyetem anyaméhét és a szoláris anyaméhet is a női anyaméhhez hasonlították. Az előbbiről a következőt írták: „Méhe olyan hatalmas volt, mint a Meru”, és

A jövő hatalmas óceánjai szunnyadnak az üregeit, a kontinenseket, a tengereket és a hegyeket, a csillagokat, a bolygókat, az isteneket, a démonokat és az emberiséget betöltő vizekben.

Az egész külső és belső burkaival a kókuszdióhoz hasonlított, amely belül gyümölcshússal van tele, kívülről pedig héj és burok borítja. „Olyan hatalmas volt, mint a Meru” – mondják a szövegek.

Meru volt Amnion-ja, a többi hegy pedig Chorion-ja volt,

teszi hozzá egy vers a Vishnu Purâna-ban.I/2

Ugyanígy születik meg az ember az anyja méhében. Ahogyan Brahmâ-t veszi körül – az exoterikus hagyományban – hét réteg a Világtojáson kívül és hét azon belül, ugyanúgy van a magzattal (az első vagy a hetedik réteg, annak megfelelően, hogy melyik végén kezdjük a számolást). Tehát ugyanúgy, ahogyan az ezotéria hét belső és hét külső réteget sorol fel kozmogóniájában, a fiziológia is hétnek írja le az anyaméh felületeit, bár egyáltalán nincs tudatában, hogy ez annak a másolata, ami az egyetemes anyaméhben lezajlik. Ezek a felületek a következők:

1. Magzat. 2. Magzatvíz, amely közvetlenül körülveszi a magzatot. 3. Magzatburok, a magzatból származó hártya, amely a magzatvizet tartalmazza. 4. Köldökzsinór, amely azt a célt szolgálja, hogy elsődlegesen táplálékot szállítson a magzatnak, és táplálja azt. 5. Magzati húgytömlő, a magzat egy kitüremlése, egy zárt zsák formájában, amely a 3 és a 7 között terjed szét, a 6 közepén, és amely – miután méhlepénnyé különült el – táplálékot juttat a magzatnak. 6. Hézag a 3 és 7 (a magzatburok és a középső magzatburok) között, amit fehérje tartalmú folyadék tölt meg. 7. Középső magzatburok, vagy külső réteg.

Nos, e hét réteg mindegyike külön-külön megfelel egy-egy olyan kezdeti típusnak, és annak alapján formálódik meg, amik mindegyike a létezés hét síkján van, amelyeknek ugyanakkor megfelel az anyag hét állapota és minden más, érzékeléshez vagy működéshez kapcsolódó erő is a természetben.

Az alábbiakban bemutatjuk madártávlatos képen a természet és a nő méh hét rétegének kölcsönös megfelelőségét.

 

 

KOZMIKUS FOLYAMAT

(FELSŐ PÓLUS)

EMBERI FOLYAMAT

(ALSÓ PÓLUS)

(1) A „Kozmikus magnak” nevezett matematikai pont, Leibnitz Monádja, amely az egész világegyetemet tartalmazza, mint a makk a tölgyet. Ez az első buborék a határtalan homogén szubsztancia vagy tér felületén, az elkülönülés buboréka kezdeti állapotában. Ez az Orphikus vagy Brahmâ Tojásának a kezdete. Az asztrológiában és a csillagászatban a Napnak felel meg.

(1) A földi magzat, amely magába foglalja a leendő embert minden rejtett képességével együtt. Az emberi rendszer princípiumainak sorozatában ez az Âtmân, vagy a legfinomabb szellemi princípium, pont úgy, ahogyan a fizikai Naprendszerben a Nap.

(2) Naprendszerünk életereje, ami a Napból árad ki.

(2) A magzatvíz, ami a magzatból válik ki.

(a) Amikor a magasabb síkokra utalunk, Âkâsha-nak nevezzük.

(a) Az anyag síkján pránánakI/3 nevezzük.

(b) Ez a Nap tíz „istenségéből”, a tíz számától származik, amely önmaga a „Tökéletes Szám”. Ezeket Dis-nek – valójában térnek – nevezik, az erők a térben szétterjednek, amik közül hármat a Nap Âtman-ja, vagy hetedik princípiuma tartalmaz, és hét a Nap által kilövellt sugár.

(b) Forrása az egyetemes Egy Életben van, onnan, az ember szívéből és Buddhijá-ból árad ki, amely fölött a Hét Szoláris Sugár (Isten) uralkodik.

(3) A tér étere, amely külső megjelenésében az a rugalmas kéreg, ami feltehetően beburkolja a Napot. A magasabb síkon ez az egész világegyetem, mint a kibontakozó szubsztancia harmadik megkülönböződése, a Prakriti-vé váló Mûlaprakriti.

(3) A magzatburok, a magzatvizet tartalmazó és a magzatot beburkoló hártya. Az ember megszületése után úgymond a mágneses-vitális aurájának harmadik rétegévé válik.

(a) Misztikus értelemben a megnyilvánult Mahat-nak, vagyis a világ Értelmének vagy Lelkének felel meg.

(a) Manasz, a harmadik princípium (fentről számítva), vagyis az emberi lélek az emberben.

(4) Az éter sziderikus felületei, annak szubsztanciális részei, amelyek a modern tudomány előtt ismeretlenek.

(4) A köldökzsinór, amely a tudomány tanítása szerint eredetileg a magzat táplálását szolgálja, de az okkult tudomány azt állítja, hogy ozmózis útján viszi a magzathoz az anyán kívüli kozmikus befolyásokat.

(a) Az okkult és kabbalista misztériumokban az elementálok képviselik.

(a) A felnőtt embernél ezek válnak a kâma táplálóivá, amely fölött uralkodnak.

(b) A fizikai csillagászatban pedig a meteorok, az üstökösök és mindenfajta alkalmi és érzékelhető kozmikus testek.

(b) A fizikai emberben a szenvedélyei és érzelmei, az emberi természet erkölcsi meteorjai és üstökösei.

(5) Életáramok az éterben, amelyek a Napból erednek, a csatornák, amelyeken át ennek az éternek a vitális princípiuma (a kozmikus test vére) árad, hogy mindent tápláljon a Földön és más bolygókon, az ásványoktól, amelyeket ezáltal növeszt és tesz elkülönültté, a növényektől, amelyeket így táplál, az állatig és emberig, amelyek így kapják az életet.

(5) A magzati húgytömlő egy kidudorodása a magzatból, amely a magzatburok és a középső magzatburok között terül el. Feltételezik, hogy szállítja a táplálékot az anyától a magzathoz. Megfelel az életprincípiumnak, pránának vagy jîva-nak.

(6) A kettős sugárzás, pszichikus és fizikai, amely a kozmikus magból sugárzik, és szétterjed az egész kozmoszban, valamint a Naprendszer és minden bolygó körül. Az okkultizmusban a felső isteni és az alsó anyagi asztrális fénynek nevezik.

(6) A magzati húgytömlő két rétegre oszlik. A magzatburok és a középső magzatburok között tér tartalmazza a magzati húgytömlőt, valamint egy fehérje tartalmú folyadékot.I/4

(7) Minden égitest külső kérge, a Világtojás héja, vagy Naprendszerünk, Földünk és minden ember és állat kerülete. A csillagtérben a tulajdonképpeni éter, a földi síkon a levegő, amely ismét hét rétegben épül fel.

(7) A középső magzatburok vagy a Zona Pellucida, a csírahártya-hólyagocskának nevezett gömbölyű dolog, amely hártyájának külső és belső rétegeiből alakul ki a fizikai ember. A külső, vagyis a külső csíralemez alkotja az epidermiszt, a belső, vagyis a belső csíralemez pedig az izmait, csontjait, stb. Az ember bőre ugyancsak hét rétegből áll.

(a) Az őseredeti potenciális világanyag (a manvantara időszakában) válik az állandó bolygóvá vagy bolygókká.

(a) A „kezdeti” magzatburok válik az „állandóvá”.

 

Még a fajok fejlődésében is ugyanazt a sorrendet látjuk, mint a természetében és az emberében.I/5 A méhlepényes állat-ember csak a nemeknek a harmadik gyökérfajban megtörtént szétválasztása után vált ilyenné. A fiziológiai fejlődésben a méhlepény csupán a magzati élet harmadik hónapja után alakul ki és működik teljesen.

*****

Tegyünk félre minden olyan emberi elképzelést, mint egy személyes isten, és tartsuk magunkat a tisztán istenihez, ami minden mögött húzódik a határtalan természetben. Ezt a szanszkrit ezoterikus néven a Védákban TAT-nak (vagy THAT – AZ) hívják, ami a megismerhetetlen Gyökértelen Gyökér elnevezése. Az Esoteric Cathecism alábbi hét kérdésére a következő válaszokat adhatjuk:

(1)  K. – Mi az Örök Abszolút?

V. – AZ.

(2)  K. – Hogyan jött létre a kozmosz?

V. – AZ által.

(3)  K. – Hogyan vagy miben lesz, ha visszaesik a pralayába?

V. – ABBAN.

(4)  K. – Honnan származik minden élő és minden állítólagosan „élettelen” természet?

V. – ABBÓL.

(5)  K. – Mi az a szubsztancia és lényeg, amiből a világegyetem áll?

V. – AZ.

(6)  K. – Miben oldódik és oldódott fel újra és újra?

V. – ABBAN.

(7)  K. – Tehát AZ a világegyetem mind közreműködő, mind anyagi oka?

V. – Mi egyéb van, vagy lehet ANNÁL?

 

Minthogy a világegyetem, a makrokozmosz és mikrokozmoszI/6 tíz, miért kell az embert hét princípiumra osztanunk? Az az oka, amiért a tökéletes számot, a tízet kettőre osztják fel. Teljességükben, vagyis a legfinomabb szellemi és fizikai szinten tíz erő van, azaz három a tárgyiasulatlan vagy felfoghatatlan, és hét a tárgyiasult síkon. Tartsuk észben, hogy most a két ellenpólus leírását adom meg. (a) Az őseredeti háromszög, amely mihelyt visszatükrözte magát a „Mennyei Emberben”, az alsó hét legmagasabbjában, eltűnik, visszatérve a „Csendbe és Sötétségbe”, és (b) az asztrális paradigmatikus ember, akinek a Monádját (Âtmâ-ját) szintén egy háromszög jeleníti meg, mivel egy hármassággá kell válnia a tudatos devacháni időközökben. Mivel a tisztán földi ember az anyag univerzumában tükröződik úgymond fentről lefelé, a felső háromszög, ahol a teremtő gondolatalkotás és a formaképző képesség tárgyiasulatlan rejtett lehetősége rejlik, a fizikai emberben a hét alá tolódik. Így a tízből három – amely az őstípusi világban csupán gondolatalkotó és paradigmatikus rejtett lehetőséget tartalmaz, vagyis lehetségességben létezve, nem pedig tevékenységben – ténylegesen egyek. A formaképző teremtés ereje a Logoszban rejlik, a hét erő vagy sugár szintézisében, amely azonnal a négyességgé, a szent Tetraktisszá válik. Ez a folyamat ismétlődik meg az emberben, akiben az alsó fizikai háromszög a nőnemű Eggyel összekapcsolódva, a férfi-nő teremtővé vagy nemzővé válik. Ugyanez megvan egy még lentebbi síkon, az állatvilágban is. Tényleg egy misztérium fönt, egy misztérium lent.

Így van az, hogy a felső és legmagasabb, és az alsó és legállatibb, kölcsönös kapcsolatban állnak.

Az I. diagram

 

Ebben a diagramban azt látjuk, hogy a fizikai ember (vagy a teste) nem részesül az Egy a Háromban-ból, a Megnyilvánulatlanból a Megnyilvánult Logoszon keresztül kiáradó isteni lényeg közvetlen, tiszta hullámában (a diagramban a felső arc). Purusha, az őseredeti Szellem megérinti az emberi fejet, és ott megáll. De a Szellemi Ember (a hét princípium szintézise) közvetlen kapcsolatban van vele. És itt néhány szót kellene szólni a princípiumok szokásos exoterikus számozásáról. Először egy megközelítő felosztást tettek és adtak közre. Az Esoteric Buddhism az Âtmâ-val, a hetedikkel kezdi, és a fizikai testtel, az elsővel fejezi be. Nos, sem az Âtmâ, amely nem egyéni „princípium”, hanem egy kisugárzás a Megnyilvánulatlan Logoszból, és egy Vele, sem a test, amely a Szellemi Ember anyagi héja vagy burka, nem lehet szigorúan véve „princípium”. Továbbá minden fő „princípiuma”, amelyről eddig még említés sem esett, a „Ragyogó Tojás” (Hiranyagarbha), vagy a láthatatlan magnetikus gömb, amelybe minden ember bele van burkolva.I/7 Ez a közvetlen kiáradás (a) az âtmikus sugárból, ami hármas megnyilvánulásában a Teremtő, a Megtartó és a Pusztító (Újjáalkotó), és (b) a Buddhi-Manaszból ered. Ennek az egyéni aurának hetedik megjelenése az a tulajdonság, hogy felveszi testének alakját, és a „Ragyogóvá”, a Fénylő Augoeides-szé válik. Szigorúan véve ez az, amely időnként a Mâyâvi Rûpa-nak nevezett formává válik. Ezért, ahogyan a diagram második arca (az asztrális ember) megmagyarázza, a Szellemi Ember csupán öt princípiumból áll, ahogyan a vedântisták tanítják,I/8 akik hallgatólagosan a fizikait ezzel a hatodikkal, vagy Aurikus Testtel helyettesítik, és a kettős Manaszt (a kettős elmét vagy tudatot) egybeolvasztják. Így ők az öt Kosha-ról (burokról vagy princípiumról) beszélnek, és az Âtmâ-t, a hatodikat nem nevezik „princípiumnak”. Ez a titka a néhai Subba Row kritikájának az Esoteric Buddhism-ban található felosztással kapcsolatban. Most azonban ismerje meg a tanuló a valódi ezoterikus felsorolást.

Az ok, amiért volt nem szabad az Aurikus Testet nyilvánosan említeni, nagy szentségében rejlik. Ez a test az, amely a halál idején magába olvasztja a Buddhi és Manasz lényegét, és e szellemi princípiumok hordozójává válik, amelyek nem tárgyiasultak, azután pedig az Âtmâ teljes kisugárzásával Manas-Taijasi-ként emelkedik fel a devachani állapotba. Ezért sok néven nevezik. Ez a Sûtrâtmâ, az ezüst „fonál”, amely „inkarnálódik” a Manvantara kezdetétől a végéig, felfűzve magára az emberi létezés gyöngyszemeit, más szóval, minden személyiség szellemi aromáját, amelyet élete zarándokútján keresztül követ.I/9 Ez az az anyag is, amiből az Adeptus megformálja asztrális testeit, az Augoeides-től és a Mâyâvi Rûpa-tól lefelé. Az ember halála után, amikor legéterikusabb részecskéi magukba vonták a Buddhi és a Felső Manasz szellemi princípiumait, és megvilágítja azokat az Âtmâ sugárzása, az Aurikus Test vagy a devachani tudatállapotban marad, vagy – egy teljes Adeptus esetében – előnyben részesíti a Nirmânakâya állapotát, vagyis azét, aki úgy megtisztította egész rendszerét, hogy még egy Devachanî isteni illúziója felett is áll. Egy ilyen Adeptus a földünkkel összekapcsolt asztrális (láthatatlan) síkon marad, és ezt követően minden princípiumának – kivéve a Kâma Rûpa-t és a fizikai testet – birtokában mozog és él. A Devachanî esetében a Linga Sharîra – a test alteregója, amely az életben a fizikai burkon belül van, miközben a ragyogó aura kívül van – anyagi részecskékkel megerősítve, amelyet ez az aura maga mögött hagy, közel marad a halott testhez és azon kívül, és hamarosan feloszlik. A teljes Adeptus esetében csupán a test van feloszlásnak kitéve, míg annak az erőnek a központja, amely a vágyak és szenvedélyek székhelye volt, eltűnik okával, az állati testtel együtt. Viszont az utóbbi élete folyamán mindezek a központok többé-kevésbé aktívak, és állandó kölcsönhatásban vannak prototípusaikkal, a kozmikus központokkal és mikrokozmoszukkal, a princípiumokkal. Csupán e kozmikus és szellemi központokon keresztül tudnak a fizikai központok (a felső hét nyílás és az alsó hármasság) hasznot húzni azok okkult kölcsönhatása révén, mert ezek az orificiumok, vagy nyílások csatornák, amelyek a testbe vezetik azokat a befolyásokat, amelyeket az ember akarata vonz és használ, vagyis a kozmikus erőket.

Ennek az akaratnak természetesen elsődlegesen a szellemi princípiumokon át kell cselekednie. Ahhoz, hogy ezt világosabbá tegyük, vegyünk egy példát. Azért, hogy megszüntessük a fájdalmat, mondjuk a jobb szemben, hozzá kell vonzanunk ezt az erős magnetizmust abból a kozmikus princípiumból, amely ennek a szemnek és a Buddhinak is megfelel. Teremtsünk egy erőteljes akarat-megfeszítéssel egy képzeletbeli összekötő vonalat a jobb szem és a Buddhi között, az utóbbit egy központként a fej ugyanazon részébe helyezve. Ez a vonal – noha nevezhetjük „képzeletbelinek” – ha egyszer sikerül azt mentális szemünkkel meglátni, és formát és színt adni neki, valójában olyan jó, mint az igazi. Egy álomban látott kötél nincs, és mégis van. Továbbá a prizmai színnek megfelelően, amellyel a vonalunkat felruházzuk, fog a befolyás hatni. Nos, a Buddhi és a Merkúr megfelelnek egymásnak, és mindkettő sárga, vagy ragyogó aranyszínű. Az emberi rendszerben a jobb szem felel meg a Buddhinak és a Merkúrnak, a bal pedig a Manasznak és a Vénusznak vagy Lucifernek. Ha tehát a vonalunk arany vagy ezüstös, meg fogja állítani a fájdalmat, ha vörös, fokozni fogja azt, mert a vörös a Kâma színe, és a Marsnak felel meg. A pszichológusok vagy az imával gyógyító tudósok véletlenül rábukkantak az okozatokra anélkül, hogy az okokat megértették volna. Miután véletlenül megtalálták az ilyen eredmények gondolati elvonatkoztatásnak köszönhető létrehozása titkát, ezeket Istennel (azt, hogy személyessel vagy személytelennel, ők tudják a legjobban) való egyesülésüknek tulajdonítják, holott azok csupán egyik vagy másik princípium hatásai. Bárhogy is legyen, a felfedezéshez vezető úton vannak, noha hosszú időt kell még vándorlással eltölteniük.

Ne kövessék el az ezoterikus tudás tanulói ugyanezt a hibát. Gyakran megmagyarázzák, hogy sem a szubsztancia kozmikus síkjai, de még az emberi princípiumok sem – a legalsóbb anyagi sík vagy világ és fizikai test kivételével, amelyek (ahogyan mondják) nem „princípiumok” – helyezhetők vagy képzelhetők el térben és időben való létezésként. Ahogyan az előbbiek heten vannak az Egyben, úgy vagyunk mi is heten az Egyben, ugyanabban az abszolút Világlélekben, amely anyag is és nem-anyag is, szellem is és nem-szellem is, létezés is és nem-létezés is. Vésse be mindenki jól magába ezt a gondolatot, aki tanulmányozni szeretné az ÉN rejtélyeit.

Ne feledjük, hogy pusztán a rendelkezésünkre álló fizikai érzékeinkkel egyikünk sem remélheti, hogy túljut a durva anyagon. Ezt csupán hét szellemi érzékünk egyikén vagy másikán keresztül tehetjük meg, vagy ha képzést kapunk, vagy ha az ember született látó. De még egy ilyen képességekkel rendelkező tisztánlátót is, ha nem Adeptus, bármennyire becsületes és őszinte legyen is, az okkult tudomány igazságainak ismerete hiányában a látomásai arra vezetik, hogy az asztrális fényben tévesen Istennek vagy angyaloknak fogja nézni azoknak a világoknak a lakóit, amelyekbe időnként bepillanthat, mint Swedenborg és mások.

Ez a hét érzékünk megfelel minden más hetességnek a természetben és önmagunkban. Fizikailag, bár láthatatlanul, az emberi aurikus buroknak (a fizikai ember „magzatburka” élete minden korszakában) ugyanúgy hét rétege van, mint a kozmikus térnek, és a mi fizikai bőrszövetünknek. Ez az aura az, amely mentális és fizikai állapotunknak megfelelően tiszta vagy tisztátalan, vagy más világokban nyit számunkra távlatokat, vagy teljesen elzár minket mindentől ezen a háromdimenziós anyagi világunkon kívül.

Mind a hét fizikai érzékszervünk (amelyek közül kettő még ismeretlen az avatatlan tudomány számára), és a tudatunk hét állapota is – vagyis (1) az éber, (2) az éber-álmodó, (3) a természetesen alvó, (4) az előidézett vagy transz álom, (5) a pszichikus, (6) a pszichikus feletti és (7) a tisztán szellemi – megfelel a 7 kozmikus sík közül egynek-egynek, kifejleszti és használja a 7 érzék-feletti érzék egyikét, és közvetlen kapcsolatban van a földi-szellemi síkon való használata során azzal a kozmikus és isteni erőközponttal, amely létrehozta, és amely közvetlen teremtője. Mindegyikük kapcsolatban áll még a hét szent bolygóval is,I/10 és azok közvetlen befolyása alatt áll. Ezek a Kisebb Misztériumokhoz tartoztak, amelyek követőit Misztai-nak (az elfátyolozottaknak) neveztek, minthogy nekik csak azt engedték meg, hogy a dolgokat egyfajta ködön keresztül érzékeljék, úgymond „csukott szemmel”, míg a Nagyobb Misztériumok beavatottjait és „látnokait” Epoptai-nak nevezték (azok, akik fátyol nélkül látják a dolgokat). Csupán az utóbbiaknak tanították az állatöv valódi misztériumait, és 12 jegye (kettő titkos) valamint a 10 emberi testnyílás közötti kapcsolatokat és megfeleléseket. Az utóbbiakból természetesen 10 található a nőkben, és csak 9 a férfiakban, ez azonban csupán külső különbség. A Titkos Tanítás negyedik kötetében azt állítottuk, hogy a harmadik gyökérfaj végéig (amikor a kétnemű ember férfivé és nővé vált szét) a 10 testnyílás megvolt a hermafroditában, először lehetségesen, majd funkcionálisan. Az emberi magzat fejlődése mutatja ezt. Például, az első kialakuló nyílás a szájüreg, „egy kloáka, amely összeköttetésben áll az emésztőcsatorna első végével”. Ez válik később a szájjá és a hátsó nyílássá. Okkult kifejezési móddal élve: a Logosz elkülöníti és kiárasztja a durva anyagot az alsóbb síkon. A nehézségek, amelyeket némely tanuló tapasztalni fog, amikor összeegyezteti az állatöv és a testnyílások közötti megfeleléseket, könnyen megmagyarázhatók. A mágia egyidős a harmadik gyökérfajjal, amely a Kriyâshakti-val történő teremtéssel kezdődött, és fajainak a jelenlegi módon történő létrehozásával fejeződött be.I/11 Miután a nőé maradt a teljes vagy tökéletes kozmikus tízes szám (Jehovah isteni száma), magasabbra becsülték és szellemibbnek tartották a férfinál. Egyiptomban a régi időkben az esküvői szertartás tartalmazott egy olyan kitételt, hogy a nőnek az „úr hölgyének” kell lennie, az igazi urának, a férjnek pedig fogadalmat kellett tennie, hogy „kötelességtudó lesz feleségéhez” olyan alkímiai eredmények létrehozása érdekében, mint az életelixír és a bölcsek köve, mert a férfi alkimistának a nő szellemi segítségére volt szüksége. De jaj az alkimistának, aki ezt holt betűként a fizikai egyesülésnek tekintette! Az ilyen szentségtörés fekete mágiává válna, és biztos kudarc követné. A régi, valódi alkimista koros nők segítségét vette igénybe, óvatosan elkerülve a fiatalokat, és ha valamelyikük netalán nős volt, feleségét hónapokon át műveletei előtt és alatt nővéreként kezelte.

Azt a tévedést, amely szerint a régiek csupán 10 állatövi jegyet ismertek, megmagyaráztuk az Isis Unveiled-ben.I/12 A régiek igenis 12-t ismertek, de másként tekintették ezeket a jegyeket, mint mi. Sem a Szüzet, sem a Skorpiót nem vették külön figyelembe, hanem úgy tekintették azokat, mint kettőt az egyben, mivel ezek közvetlenül és jelképesen az őseredeti duális emberre és a nemekre való szétválására utalnak. Az állatöv megreformálása során a Mérleget adták hozzá 12. jegyként, bár az csupán egy, a fordulópontnál egyensúlyozó jegy, a különvált ember misztériuma.

Jegyezze ezt jól meg a tanuló. Közben röviden össze kell foglalnunk az elmondottakat.

(1) Minden emberi lény Istenének a testet öltése, más szavakkal „Egy az Atyjával a mennyekben”, pontosan úgy, ahogyan Jézus, egy beavatott mondja. Ahány ember van a Földön, annyi Isten van a mennyekben, viszont ezek az Istenek a valóságban EGY-ek, mert minden aktív korszak végén visszavonódnak, mint a lenyugvó nap sugarai, a szülő csillagzatba, a Megnyilvánulatlan Logoszba, ami pedig a maga részéről beleoldódik az Egy Abszolútba. Vajon ezeket az „Atyáinkat”, akár egyénileg, akár összefoglalóan és bármely körülmények között a személyes Istenünknek fogjuk nevezni? Az okkultizmus válasza: Soha. Mindez, amit egy átlagember „Atyájáról” tudhat, az, amit önmagáról önmagán keresztül és önmagában tud. „Mennyei Atyjának” lelke ölt benne testet. Ez a lélek ő maga, ha sikerül neki magába olvasztani az isteni egyéniséget, amíg fizikai, állati burkában van. Ami pedig ennek szellemét illeti, azt is elvárhatjuk, hogy az Abszolút meghallgassa. Az imáink és könyörgéseink hiábavalók, hacsak a hatásos szavakhoz nem teszünk hatásos tetteket, és nem tesszük a mindegyikünket körülvevő aurát olyan tisztává és istenivé, hogy a bennünk levő Isten külsőleg cselekedhessen, vagy más szavakkal, úgymond külső erővé váljon. Így tudnak a beavatottak, a szentek és a nagyon tiszta és szent emberek segíteni másoknak, és önmaguknak is a szükség órájában, és az ostobán „csodáknak” nevezett dolgokat végrehajtani, mindegyik a benne levő Isten segítségével, akit csakis maga tett képessé arra, hogy a külső síkon cselekedjen.

(2) Az AUM vagy OM szó, amely a felső háromszögnek felel meg, ha nagyon szent és tiszta ember ejti ki, felszínre hozza, vagy felkelti nemcsak a kevésbé magasztos erőket, amelyek a bolygóközi térben és az elemekben lakoznak, hanem még magasabb Én-jét is, vagy az önmagában lévő „Atyát”. Ha egy átlagosan jó ember mondja ki helyes módon, segíteni fogja őt erkölcsileg megerősíteni, különösen, ha két „AUM” között szándékosan az önmagában lévő AUM-ra meditál, minden figyelmét a felfoghatatlan dicsőségre összpontosítva. De jaj annak az embernek, aki valamilyen nagy horderejű bűn elkövetése után mondja ki, ezáltal csupán saját tisztátalan fotoszférájába vonz olyan láthatatlan jelenléteket és erőket, amelyek egyébként nem tudnának áttörni az isteni burkon.

Az AUM az Ámen eredetije. Nos, az Ámen nem héber szó, hanem a Halleluja szóhoz hasonlóan a kaldeaiaktól kölcsönözték a zsidók és a görögök. Az utóbbi szót gyakran találjuk ismétlődni bizonyos mágikus feliratokon, serlegeken és urnákon a babiloni és ninivei ereklyék között. Az Ámen nem azt jelenti, hogy „úgy legyen”, vagy „valóban”, hanem az ősi időkben majdnem ugyanazt jelentette, mint az AUM. A zsidó Tanaïm (beavatottak) ugyanolyan okból használták, mint az árja adeptusok használják az AUM-ot, és hasonló sikerrel, mivel az AMeN számértéke héber betűkkel 91, ugyanaz, mint az YHVHI/13  teljes értéke, 26, és AdoNaY 65, összesen 91. Mindkét szó a lét vagy létezés megerősítését jelenti, a bennünk levő nem nélküli „Urat”.

(3) Az ezoterikus tudomány azt tanítja, hogy minden hang a látható világban a neki megfelelő hangot kelti a láthatatlan birodalmakban, és cselekvésre indít ilyen vagy olyan erőt a természet okkult oldalán. Továbbá minden hang megfelel egy színnek és egy számnak (egy szellemi, pszichikus vagy fizikai rejtett erőnek), és egy érzékelésnek valamely síkon. Mindezek visszhangra találnak mindegyik valamennyire fejlett elemben, és még a földi síkon is az életekben, amelyek a földi légkörben nyüzsögnek, így késztetve azokat cselekvésre.

Így egy imádságnak, hacsak nem gondolatban mondjuk el, és nem csendben, a „kamránk” magányában intézzük „Atyánkhoz”, gyakrabban kell szerencsétlen következményekkel járnia, mint jótékonyakkal, látva, hogy a tömegeknek fogalmuk sincs, micsoda hatalmas hatásokat hoznak így létre. Jó hatások eléréséhez az imádságot olyannak kell kimondania, „aki tudja, hogyan hallgatják meg a csendben”, amikor az nem imádság többé, hanem paranccsá válik. Miért tiltotta meg Jézus hallgatóinak, hogy a nyilvános zsinagógákba menjenek? Bizonyára nem minden imádkozó ember volt álszent vagy hazug, sem pedig farizeus, aki szereti, ha látja őt imádkozni a nép! Azt kell feltételeznünk, hogy volt valamilyen indítéka: ugyanaz az indíték, amely a tapasztalt okkultistát arra készteti, hogy távol tartsa tanítványait attól, hogy időnként a zsúfolt helyeket látogassanak, hogy templomokba, szeánsz szobákba, stb. lépjenek, hacsak nincsenek a tömeggel összhangban.

Adnunk kell egy jó tanácsot a kezdőknek, akik nem kerülhetik el, hogy tömegbe menjenek, olyat, ami babonának látszhat, de ami az okkult tudás híján eredményes lesz. Ahogyan a jó asztrológusok jól tudják, a hét napjai nem azoknak a bolygóknak a sorrendjében következnek, amelyeknek a nevét viselik. A tény az, hogy a régi hinduk és egyiptomiak négy részre osztották a napot, minden nap (ahogyan ezt a gyakorlati mágia bebizonyította) egy bolygó védelme alatt áll, és minden nap – ahogyan ezt Dion Cassius helyesen állította – annak a bolygónak a nevét kapta, amely uralta és védte első részét. Védje magát a tanuló a „levegő erőitől” (elementáloktól), amelyek a nyilvános helyeken nyüzsögnek, vagy azzal, hogy egy gyűrűt visel, amiben az uralkodó bolygó színével megegyező színű ékkő van, vagy az annak szentelt fémből készült. A legjobb védelem azonban a tiszta lelkiismeret és a szilárd, az emberiség javára irányuló vágy.

 


II.           DIAGRAM

Ezek a megfelelések a tárgyiasult, földi síkról valók

ÂTMA nem szám, és nem felel meg egyik látható bolygónak sem, mert a Szellemi Naptól származik,

 

ÂTMÂ

És kapcsolatban sincs semmilyen hanggal, színnel vagy egyébbel, mert valamennyit magába foglalja.

Mivel az emberi princípiumoknak nincs önmagukban számuk, csupán megfelelnek számoknak, hangoknak, színeknek, stb., itt nincsenek megszámozva az ezoterikus célokra használt sorrendben.

SZÁMOK

FÉMEK

BOLYGÓK

AZ EMBERI PRINCÍPIUMOK

A HÉT NAPJAI

SZÍNEK

HANG

ZENEI SKÁLA

Szanszkrit hangsor

Olasz hangsor

1 és 10

A fizikai ember alaphangja

VAS

MARS

A nemzés bolygója

KÂMA RÛPA

Az állati ösztönök és szenvedélyek eszköze és székhelye

KEDD

Dies Marti – a Mars napja, vagy Tiw

1. VÖRÖS

SA

2

Szellemi élet és fizikai élet

ARANY

NAP

Fizikailag az életadó, szellemileg és ezoterikusan a Merkúron belüli bolygó helyettesítője, a régiek szent és titkos bolygója

PRÂNA

vagy

JÎVA

Az élet.

VASÁRNAP

Dies Solis – a Nap napja, vagy a Nap

2. NARANCS

RI

3

Mert a BUDDHI (úgyszólván) az ÂTMÂ és a MANASZ között van, és a hetedikkel, az Aurikus Burokkal a Devachani Háromságot alkotja

HIGANY

Kénnel keveredik, ahogyan a BUDDHI keveredik a Szellem Lángjával. (Lásd: Alkímiai definíciók.)

MERKÚR

Az Istenek küldötte és hírhozója.

BUDDHI

Szellemi lélek, vagy Âtmikus sugár, az Âtmâ hordozó eszköze

SZERDA

Dies Mercurii – a Merkúr napja, vagy Woden. Buddha napja délen és Wodené északon. A Bölcsesség Istenei.

3. SÁRGA

GA

MI

4

A középső princípium, a tisztán anyagi és tisztán szellemi hármasságok között. Az állati ember tudatos része.

ÓLOM

SZATURNISZ

KÂMA MANASZ

Az alsó elme vagy állati lélek.

SZOMBAT

Dies Saturni – a Szaturnusz napja, vagy Szaturnusz.

4. ZÖLD

MA

5

ÓN

JUPITER

AURIKUS
BUROK

CSÜTÖRTÖK

Dies Jovis – a Jupiter napja vagy Thor

5. KÉK

PA

SZÓ

6

RÉZ

Ötvözve bronzzá válik (a duális princípium)

VÉNUSZ

Az Esthajnal csillag

MANASZ

A magasabb elme, vagy emberi lélek.

PÉNTEK

Dies Veneris – a Vénusz napja, vagy Frige.

6. INDIGÓ vagy

SÖTÉTKÉK

DA

7

Tartalmazza a hétszeres ember tükröződését

EZÜST

HOLD

A Föld szülője

LINGA SHARÎRA

Az ember asztrális mása, a fizikai ember szülője.

HÉTFŐ

Dies Lunae – a Hold napja

7. LILA

NI

TI


A bolygók, a hét napjai és az ezeknek megfelelő színek és fémek

 

A mellékelt II. diagramban a hét napjai nem megszokott sorrendjükben állnak, bár helyes egymásutániságban szerepelnek a szoláris színkép színei szerint és az uralkodó bolygóik megfelelő színei szerint. Az összekeveredés oka a napok sorrendjében, amelyet ez az összehasonlítás feltár, a korai keresztényeknél keresendő. Átvéve a zsidóktól azok holdhónapjait, megpróbálták összehangolni azokat a naprendszerbeli bolygókkal, és így teremtettek zűrzavart, mert a hét napjainak mostani sorrendje nem követi a bolygók sorrendjét.

A régiek a következő sorrendben rendezték el a bolygókat: Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz, a Napot bolygóként vették számításba exoterikus célokra. Az egyiptomiak és az indiaiak pedig – a két legrégibb nép – a napot négy részre osztották, amelyek mindegyike egy bolygó védelme és uralma alatt állt. Az idő folyamán mindegyik napot a reggeli részén uralkodó bolygó után nevezték el. Amikor a keresztények elrendezték a hetüket, a következőt csinálták: A Nap napját, vagyis a vasárnapot a hetediknek akarták megtenni, és így a hét napjait úgy nevezték el, hogy minden negyedik bolygót vették sorjában. Például elkezdve a Holddal (hétfő) így számoltak: Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, így a kedd, amelynek első negyedét a Mars uralta, vált a hét második napjává, és így tovább. Ne feledjük, hogy a Hold a Naphoz hasonlóan egy titkos bolygó helyettesítője.

A napév jelenlegi felosztása időszámításunk kezdete után több évszázaddal később történt, és a mi hetünk nem a régiek és az okkultisták hete. A holdfázisok négy részének hetes felosztása olyan régi, mint a világ, és attól a néptől származik, amely az időt holdhónapok szerint számította. A héberek sosem használták azt, mert csupán a hetedik napot, a Sabbath-ot számolták, bár úgy tűnik, Mózes I. Könyvének második fejezete beszél erről. Caesar idejéig a hindut kivéve egyetlen népnél sincs nyoma a hét napos hétnek. Indiából az arabokhoz jutott, a kereszténységgel pedig elérte Európát. A római hét nyolc napból állt, az athéni pedig tízből.I/14 Így a kereszténység számtalan ellentmondásának és tévedésének egyike az indiai hold számítású hétnapos hét átvétele, ugyanakkor a bolygók mitológiai neveinek a megtartása.

A modern asztrológusok sem helyesen adják meg a napok, a bolygók és színeik megfeleléseit, és amíg az okkultisták jól meg tudják indokolni színtábláik, stb. minden részletét, addig kétséges, vajon az asztrológusok is meg tudják-e tenni ugyanezt.

 

*****

 

Befejezve az I. értekezést, hadd mondjam el, hogy az olvasókat szükségképpen két nagy osztályba kell sorolnunk. Azokra, akik nem szabadultak meg teljesen a szokásos szkeptikus kétségeiktől, azonban vágynak arra, hogy megbizonyosodjanak arról, mennyi igazság lehet az okkultisták állításaiban. Másrészt azokra, akik miután megszabadultak a materializmus és relativitás koloncaitól, érzik, hogy az igaz és valódi üdvösséget csupán annak ismeretében és személyes megtapasztalásában kell keresni, amit a hindu filozófus Brahmavidyâ-nak nevez, a buddhista arhat pedig az Âdibuddha, az őseredeti bölcsesség megértésének. Az előbbiek az életjelenségek azon magyarázatait szedjék ki és tanulmányozzák ezekből az értekezésekből, amelyeket a világi tudomány nem képes megadni nekik. Még ilyen korlátok esetén is azt fogják találni 1-2 éven belül, hogy többet tanultak, mint amire valamennyi egyetemük és főiskolájuk megtaníthatja őket. Ami pedig az őszinte hívőket illeti, jutalmuk az lesz, hogy meglátják hitük tudássá történő átalakulását. A valódi tudás a szellemé, egyedül a szellemben van, és nem szerezhető meg semmilyen más módon, csakis a magasabb elme régióján, az egyetlen síkon keresztül, ahonnan behatolhatunk a mindent átható Abszolút mélységeibe. Az, aki csupán az emberi elmék által alkotott törvényekhez tartja magát, aki azt az életet éli, amelyet a halandók szabályzata és esendő törvényhozásuk ír elő, olyan jelzőfényt választ vezérlő csillagának, amely Mâyâ vagyis az átmeneti káprázatok óceánján világít, és csak egy testet öltésig tart. Ezek a törvények csupán a fizikai ember élete és jóléte szempontjából szükségesek. Olyan révkalauzt választ, amely csak egy létezés zátonyai között irányítja, egy mestert, amely megválik tőle a halál küszöbén. Mennyivel boldogabb az az ember, aki miközben szigorúan teljesíti a mindennapi élet kötelességeit az anyagi síkon, eleget téve országa minden egyes törvényének, és megadva a császárnak, ami a császáré, a valóságban egy szellemi és állandó létezés részese. Egy élet, amelyben nem szakad meg a folytonosság, nincsenek hézagok, közjátékok, még azokban az időszakokban sem, amelyek a tisztán szellemi élet hosszú zarándokútjának megállóhelyei. Az alsó emberi elme minden jelensége eltűnik, mint egy színpad függönye, lehetővé téve számára, hogy egy mögötte lévő régióban éljen, a noumenális síkon, az egyetlen valóságban. Ha az ember csak elnyomja, ha nem is semmisíti meg az önzését és a személyiségét, csak akkor sikerül megismernie magát olyannak, amilyen a fizikai Mâyâ fátyla mögött, és hamarosan minden fájdalom, minden nyomorúság, és a változásból eredő fokozatos elhasználódás, a fájdalom fő okozója felett fog állni. Az ilyen ember fizikailag anyagból lesz, anyag által körülvéve fog mozogni, mégis afölött és azon kívül fog élni. A teste változásnak lesz kitéve, de őt magát ez egyáltalán nem érinti, és meg fogja tapasztalni az örökkévaló életet még ideiglenes, rövid életű testeiben is. Mindez elérhető az emberiség iránti önzetlen, egyetemes szeretetének fejlesztésével, és a személyiség vagy az önzés elnyomásával, ami minden bűn oka, és következésképpen minden emberi bánaté is.

 

II. Értekezés

 

Egy magyarázat

 

Mivel a vizsgált kérdések nehezen érthetők, ez az értekezés azzal kezdődik, hogy magyarázatot adunk néhány dologra, amik az előző értekezésben homályosak maradtak, továbbá néhány kijelentésre, amelyek látszólag ellentmondtak egymásnak.

Az asztrológusokat – akik sokan vannak az ezotéria tanulmányozói között – valószínűleg zavarba ejtik egyes kijelentések, amelyek határozottan ellentmondanak az ő tanításaiknak. Azok viszont, akik semmit sem tudnak a témáról, eleinte azokkal találhatják szemben magukat, akik a kabbala és az asztrológia exoterikus rendszerét tanulmányozták. Mert vegyük tudomásul, hogy semmi sem igazán ezoterikus, amit nyomtatásban terjesztenek, és ami minden tanuló rendelkezésére áll a múzeumokban vagy a nyilvános könyvtárakban. Azok vagy tele van szándékos „félrevezetésekkel”, vagy nem érthetők meg, és eredményesen nem is tanulmányozhatók az okkult kifejezések teljes szótára nélkül.

Ezért az alábbi tanítások és magyarázatok hasznosak lehetnek a tanuló számára, mert segíthetik abban, hogy megfogalmazza magának az előző értekezésben bemutatott tanítást.

Az I. diagramon megfigyelhető, hogy a 3, 7. és 10. központok a következők:

(a) A 3 az Abszolút szellemi világához, és ezért az ember három magasabb princípiumához tartozik.

(b) A 7 a szellemi, a pszichikai és a fizikai világokhoz és az ember testéhez tartozik. A fizika, a metafizika és a „hiper-fizika” az a hármasság, amely az embert ezen a síkon jelképezi.

(c) A 10, vagyis a két előző összege, a világegyetem, mint egész, minden aspektusában, valamint annak mikrokozmosza is: az ember a maga tíz testnyílásával.

Egy pillanatra félretéve a magasabb dekádot (a kozmoszt) és az alacsonyabb dekádot (az embert), a különálló hetek első három száma közvetlenül összefügg az emberi lény szellemével, lelkével és aurikus burkával, valamint a magasabb, érzékek feletti világgal. Az alsóbb négy, vagyis a négy aspektus, szintén az emberhez tartozik, valamint az egyetemes kozmoszhoz is, és az egészet az Abszolút foglalja egységbe.

Ha a létezés e három különálló vagy megosztott fokozatát a keleti vallások jelképrendszerének megfelelően úgy képzeljük el, mint amiket egyetlen pete, a Tojás tartalmaz, akkor ennek a tojásnak a neve Svabhâvat, vagyis az Egész Létezés a megnyilvánult síkon. Ennek a világegyetemnek valójában nincs sem központja, sem kerülete, az ember egyéni és véges elméjében azonban ilyen meghatározása van, és ez az emberi gondolkodás korlátjainak természetesen következménye.

A II. diagramban, ahogyan ott már megjegyeztük, nem kell figyelembe venni a baloldali oszlopban lévő számokat, mert azok csak a színek és hangok hierarchiáira vonatkoznak a metafizikai síkon, és nem az emberi princípiumok vagy a bolygók jellemző számai. Az emberi princípiumokat lehetetlen megszámozni, mert minden ember különbözik az összes többitől, mint ahogy két fűszál sincs a világon, amelyek teljesen egyformák volnának. A megszámozás itt a szellemi fejlődés kérdése, és azé, hogy melyik princípium van túlsúlyban egy másik felett. Lehet, hogy az egyik embernél a Buddhi áll az első helyen, egy másiknál – ha állatiasan érzéki – az alsóbb Manasz. Az egyiknél a fizikai test vagy esetleg a prána, az élet-princípium lesz az első és legmagasabb síkon, mint például egy különösen egészséges, életerővel teli embernél, egy másiknál ugyanez talán csak a hatodik vagy hetedik helyen lesz lefelé. Továbbá, ahogyan megfigyelhető, a bolygóknak és az emberi princípiumoknak megfelelő színek és fémek nem azok, amelyeket a modern asztrológusok és a nyugati okkultisták exoterikusan ismernek.

Lássuk, honnan veszi a modern asztrológus a maga elképzeléseit a bolygók, a fémek és a színek megfeleléseiről. És itt eszünkbe jutnak a modern orientalisták, akik a látszat szerint ítélkezve azt a kezdetleges képzetet tulajdonítják a régi akkádoknak (valamint kaldeaiaknak, hinduknak és egyiptomiaknak is), hogy a világegyetem és vele együtt a Föld is, olyan, mint egy lefelé fordított, harang formájú csésze! Ezt pedig azzal bizonyítják, hogy rámutatnak néhány akkád felirat jelképes ábrázolására és az asszír faragásokra. Nem itt van annak a helye, hogy az asszírológusok nagy tévedését megmagyarázzuk, mert minden ilyen ábrázolás egyszerűen a Khargakkurra-t, a Világ Hegyet vagy Meru-t jelképezik, és csak az északi sarkra, az istenek országára vonatkoznak. Abban az időben az asszírok a maguk exoterikus tanítását a bolygókról és azok megfelelőiről a következőképpen állították össze:

 

Szám

Bolygó

Fém

Szín

A hét szoláris napjai

1

Szaturnusz

Ólom

Fekete

Szombat (innen a Sabbath, Jehova tiszteletére)

2

Jupiter

Ón

Fehér, de gyakran bíbor vagy narancs

Csütörtök

3

Mars

Vas

Vörös

Kedd

4

Nap

Arany

Aranysárga

Vasárnap

5

Vénusz

Réz

Zöld vagy sárga

Péntek

6

Merkúr

Higany

Kék

Szerda

7

Hold

Ezüst

Ezüstfehér

Hétfő

 

Ezt az elrendezést fogadták el most a keresztény asztrológusok, a hét napjai sorrendjének kivételével, amelyet – a szoláris bolygóneveket a hold-hét napjaival összekapcsolva – alaposan összekevertek, ahogyan az I. értekezésben már bemutattuk. Ez a ptolemaioszi földközpontú rendszer, amely a világegyetemet az alábbi ábra szerint mutatja be. Ebben Földünk a világegyetem központja, és a Nap egy bolygó, szám szerint a negyedik.

 

 

Ha pedig a keresztény kronológiát és a hét napjainak sorrendjét minduntalan kifogásolják, mivel teljesen téves csillagászati alapokon nyugszik, legfőbb ideje, hogy az asztrológiát is megreformálják, mert ez is ugyanerre az alapra épült fel, és teljes egészében a kaldeai és asszír exoterikus tömegektől maradt reánk.

Ezekben az értekezésekben ismertetett megfelelések azonban tisztán ezoterikusak. Ebből az következik, hogy amikor megnevezzük vagy szimbolizáljuk a Naprendszer bolygóit (mint a II. diagramban), nem szabad azt képzelni, hogy magukra az égitestekre utalunk, hacsak nem mint a pszichikus és szellemi világok hetes természetére egy tisztán fizikai síkon. Egy anyagi bolygó csak valamilyen anyagi dolognak felelhet meg. Így amikor azt mondjuk, hogy a Merkúr a jobb szemnek felel meg, ez nem azt jelenti, hogy a tárgyiasult bolygónak bármilyen befolyása is van a jobboldali látószervre, hanem hogy mindkettő misztikus módon a Buddhin keresztül felel meg egymásnak. Az ember a maga szellemi lelkét (Buddhit) a Mânasa Putra-któl, a Bölcsesség Fiaitól kapta, azok pedig isteni lények (vagy angyalok), és a Merkúr bolygón uralkodnak vagy azt irányítják.

Ugyanilyen megfelelést állapítottak meg a Vénusz, Manasz és a bal szem között. Exoterikus szempontból a valóságban nincs ilyen kapcsolat a fizikai szemek és a fizikai bolygók között, ezoterikusan azonban van. Ugyanis a jobb szem „a bölcsesség szeme”, vagyis magnetikusan megfelel annak az okkult központnak az agyban, amelyet a „harmadik szemnek” nevezünk,II/1 míg a bal szem az intellektuális agynak felel meg, vagyis azoknak a sejteknek, amelyek a fizikai síkon a gondolkodás képességének szervei. A Kether, Chokmah és Binah kabbalista háromszöge ezt mutatja. Chokmah és Binah, vagyis a bölcsesség és az értelem, az Atya és az Anya, vagy az Atya és a Fiú, ugyanazon a síkon vannak, és kölcsönösen hatnak egymásra.

Amikor az egyéni tudat befelé fordul, megtörténik a Manasz és a Buddhi összekapcsolódása. A szellemileg megújult embernél ez a kapcsolódás állandó, a magasabb Manasz a Devachan küszöbén túl hozzátapad a Buddhihoz, és a lélekről vagy inkább a szellemről – amit nem szabad Âtmâ-val, a „szellem fölöttivel” összetéveszteni – ilyenkor azt mondják, hogy megvan az „egyetlen szeme”. Ezoterikusan, más szóval, a „harmadik szem” aktív. Mármost Merkúrt Hermésznek, Vénuszt Afroditének nevezik, és így az emberben a pszicho-fizikai síkon történő egyesülésük azt eredményezi, hogy az embert hermafroditának, vagy andogünnek nevezik. A tökéletesen szellemi ember azonban teljesen mentes a nemiségtől. A szellemi ember közvetlenül megfelel a magasabb „színes köröknek”, az Isteni Prizmának, amely az egyetlen végtelen fehér körből árad ki, míg a fizikai ember a Sephiroth-ból árad ki, amik a keleti filozófia Hangjai. Ezek a „Hangok” pedig alacsonyabbak, mint a „Színek”, mert azok a hét alsóbb Sephiroth, vagyis a tárgyiasult hangok, amelyek láthatók, nem pedig hallhatók, ahogyan a ZohárII/2, de még az Ószövetség is bemutatja. Mert amikor helyesen fordítjuk Mózes II. könyvének XX. fejezetét, az így szól: „És a nép látta a Hangokat” (nem a „mennydörgést”, ahogyan most fordítják), és ezek a „Hangok” a Sephiroth.II/3

Ugyanígy a jobb és bal orrlyukról, amelyekbe belehelték az „életek lélegzetét”,II/4 azt mondják itt, hogy a Napnak és a Holdnak felelnek meg, mivel Brahmâ-Prayâpati és Vâch, vagy Osiris és Isis a természeti élet szülői. Ez a négység, vagyis a két szem és a két orrlyuk, a Merkúr és a Vénusz, a Nap és a Hold alkotja a Föld négy sarkának a kabbalista őrangyalait. Ugyanígy van a keleti ezoterikus filozófiában is, amely azonban hozzáteszi, hogy a Nap nem bolygó, hanem a rendszerünk központi csillaga, a Hold pedig egy halott bolygó, amelyből valamennyi princípium eltávozott, és mindkettő pótlék, az egyik egy láthatatlan, Merkúron belüli bolygót képvisel, a másik pedig egy olyat, amelyik úgy tűnik, teljesen eltűnt látóterünkből. Ez a négy Mahârâjah,II/5 a karmával és az emberiséggel, a kozmosszal és az emberrel, azok valamennyi aspektusaival kapcsolatos „Négy Szent”. Ők a Nap, vagy a helyettesítője, Michael, a Hold, vagy a helyettesítője, Gábriel, a Merkúr-Rafael és a Vénusz-Uriel. Aligha kell itt ismét elmondani, hogy magukra az égitestekre – mivel azok csupán fizikai jelképek – nem gyakran hivatkoznak az ezoterikus rendszerben, hanem rendszerint a kozmikus, a pszichikus és a szellemi erőiket jelképezik ezekkel a nevekkel. Röviden: a hét fizikai bolygó a Kabalah alsó Sephiroth-ja, és háromszoros fizikai Napunk az, amelynek csak a tükröződését látjuk, és amit a felsőbb hármasság vagy a Sephiroth-i Korona jelképez, vagy inkább megszemélyesít.II/6

Továbbá érdemes arra is rámutatni, hogy az I. diagramban a pszichikus princípiumokhoz hozzákapcsolt számok mintha fordítottjai volnának az exoterikus írásokban találhatóknak. Ez azért van, mert a számok ebben a vonatkozásban merőben önkényesek, és mindegyik iskola esetén változnak. Egyes iskolák hármat számolnak, némelyik négyet, néhány hatot, mások hetet, ahogyan az összes ezoterikus buddhista iskola teszi. Amint korábban mondtuk,II/7 a XIV. század óta az ezoterikus iskola két osztályra oszlott, az egyik a belső Lanoo-k, vagy legmagasabb tanítványok számára, a másik a külső kör, vagyis a laikus tanítványok számára. A.P. Sinnett-nek határozottan megmondták a levelekben, amelyeket az egyik Gurutól kapott, hogy nem kaphat tanítást a valódi ezoterikus tanról, amit csak a Belső Kör fogadalmat tett tanítványainak adhatnak át. A számok és princípiumok nem olyan szabályos sorrendben következnek egymás után, mint a hagyma héjai, hanem a tanulmányozónak magának kell kidolgoznia a minden egyes princípiumának megfelelő számokat, ha eljön az ideje, hogy a gyakorlati tanulmányait megkezdje. A fentiek arra utalnak, hogy a tanulmányozónak név szerint és a hozzájuk tartozó tulajdonságok szerint kell ismernie a princípiumokat, függetlenül bármely számozási rendszertől, vagy pedig a nekik megfelelő tevékenységi-, szín- és hangközpontokkal való kapcsolatuk szerint, amíg csak ezek elválaszthatatlanokká nem válnak.

A princípiumok számozásának régi és ismert módja – ahogyan a Theosophist és az Esoteric Buddhism megadja – egy másik, látszólag zavarba ejtő ellentmondáshoz vezet, noha voltaképpen nincs is ellentmondás. A 3. és 2. számmal jelölt princípiumok, tehát a Linga Sharîra és Prâna vagy Jîva az I. diagramban megadotthoz képest fordított sorrendben állnak. Egy pillanatnyi megfontolás elég arra, hogy megmagyarázza az exoterikus felsorolás és az I. diagramban szereplő ezoterikus felsorolás közötti látszólagos ellentmondást. Az I. diagramban ugyanis a Linga Sharîra-t a Prâna vagy a Jîva, az élet-princípium hordozóeszközeként határozzák meg, és mint ilyennek, szükségszerűen alacsonyabban kell lennie a Prâna-nál, nem pedig magasabbnak, ahogyan az exoterikus felsorolás sugallja. A princípiumok nem állnak egymás fölött, és így nem is vehetők számaik sorrendjében, sorrendjük az egyik princípium másik fölötti uralkodásától vagy túlsúlyától függ, ezért minden emberben különböző.

A Linga Sharîra a testmás, vagyis a test protoplazmából álló előképe. Ebben az értelemben nevezi a II. diagram a fizikai test szülőjének, vagyis az anyának, aki a Prâna-tól, az atyától fogant. Ez az elképzelés Hórusz – Osiris és Isis fia – születéseként került az egyiptomi mitológiába, bár mint minden szent mítosznak, ennek is megvan mind a maga háromszoros szellemi, mind a hétszeres pszicho-fizikai alkalmazása. Ahhoz, hogy a témát lezárjuk, a Prâna-nak, az élet-princípiumnak a valóságban nem lehet száma, minthogy áthatja az összes többi princípiumot, vagyis az egész embert. A hét bármelyik száma így természetesen alkalmazható a Prâna-Jîva-ra exoterikusan, csakúgy, mint az aurikus testre ezoterikusan. Ahogyan Pythagoras megmutatta, a kozmosz nem számok által vagy számokon keresztül jött létre, hanem geometriailag, vagyis a számok arányait követve.

 

*****

Azok számára, akik nem ismerik az égitesteknek a gyakorlatban tulajdonított exoterikus asztrológiai természetét, hasznos lehet, ha a II. diagramhoz hasonló módon itt leírjuk aszerint, ahogyan az ember testrészein, a színeken, a fémeken, stb. uralkodnak, és ugyanakkor megmagyarázzuk, miért különbözik a valódi ezoterikus filozófia az asztrológiai állításoktól.

 

BOLYGÓ

NAP

FÉM

                   TESTRÉSZEK

SZÍN

Szaturnusz

Szombat

Ólom

Jobb fül, térd és csontrendszer

FeketeII/8

Jupiter

Csütörtök

Ón

Bal fül, combok, lábak és artéria-rendszer

LilaII/9

Mars

Kedd

Vas

Homlok és orr, koponya, nemi szervek és izomrendszer

Piros

Nap

Vasárnap

Arany

Jobb szem, szív és életközpontok

NarancsII/10

Vénusz

Péntek

Réz

Áll és orcák, nyak és erek, véna-rendszer

SárgaII/11

Merkúr

Szerda

Higany

Száj, kezek, belek, idegrendszer

Szürke vagy krémszínII/12

Hold

Hétfő

Ezüst

Mellkas, bal szem, nyirokrendszer, nyál, nyiroknedv, stb.

FehérII/13

 

Így látható, hogy a Naprendszer befolyását a kabbalista asztrológiában ezzel a módszerrel osztják fel az emberi testre, az alapvető fémekre, és a színek fokozataira a feketétől a fehérig. Az ezoterikus tanítás azonban sem a feketét, sem a fehéret nem ismeri el színnek, mert vallási alapon ragaszkodik a prizma hét szoláris vagy természetes színéhez. A fekete és a fehér mesterséges színárnyalatok. A földhöz tartoznak, és csak fizikai érzékszerveink egyedi felépítésének következtében érzékeljük azokat. A fehér minden szín hiánya, ezért pedig nem szín, a fekete egyszerűen a fény hiánya, ezért a fehér negatív aspektusa. A prizma hét színe a Létezés hét hierarchiájának közvetlen kiáradása, ezek mindegyikének közvetlen kapcsolata van egy-egy emberi princípiummal, mivel e hierarchiák mindegyike a nekik megfelelő emberi princípiumok teremtője és forrása. Az okkultizmusban a színkép mindegyik színét a neki megfelelő „Hang Atyjának” nevezik, mivel a hang a Teremtő Gondolat Igéje vagy Logosza. Ez az oka annak, amiért érzékeny emberek minden színt egy meghatározott hanggal kapcsolnak össze, és ezt a tényt már a modern tudomány is felismerte. (például Francis Galton: Human Faculty). A fekete és a fehér azonban teljesen negatív színek, és egyiküknek sincs képviselője a tárgyiasulatlan létezés világában.

A kabbalista asztrológia azt mondja, hogy az égitestek uralmát az emberi agy fölött így is meg lehet határozni: hét elsődleges tulajdonság-csoport van, ezek közül hat a nagyagyon keresztül, a hetedik pedig a nyúltagyon keresztül működik. Ez ezoterikusan tökéletesen helyes. Amikor azonban a továbbiakban azt mondják, hogy a Szaturnusz uralja az áhítattal kapcsolatos képességeket, a Merkúr az értelemmel kapcsolatosakat, a Jupiter a jóindulatúakat, a Nap az irányítás képességeit, a Mars az önzőket, a Vénusz a kitartásét, a Hold pedig az ösztönöket, akkor erre azt mondjuk, hogy ez a magyarázat hiányos és félrevezető. Ugyanis először is a fizikai bolygók csak a fizikai testen és csak a tisztán fizikai funkciókon uralkodhatnak. Az összes értelmi, érzelmi, pszichikai és szellemi képességet azon okok skálájának okkult tulajdonságai befolyásolják, amelyek a bolygók szellemi uralkodóinak hierarchiájából áradnak ki, nem pedig maguk a bolygók. Ez a skála, ahogyan a II. diagramban ismertettük, a következő sorrend észlelésére vezeti a tanulmányozót: (1) Szín. (2) Hang. (3) A hang a fémek szellemévé materializálódik, vagyis fém-elementálokká. (4) Ezek pedig a fizikai fémekké materializálódnak. (5) Aztán átlép a növényekbe a harmonikus és rezgéssel sugárzó esszencia, színt és szagot ad nekik, mindkét „tulajdonság” pedig attól függ, mekkora ennek az energiarezgésnek a sebessége egy időegység alatt. (6) A növényekből az állatokba lép tovább. (7) Végül az emberek „princípiumaiban” éri el a csúcspontját.

Így látjuk, ahogyan Nemzőink Isteni Lényege a mennyben hét fokozaton keresztül kering, a szellem anyaggá válik, az anyag pedig visszatér a szellemhez. Ahogyan van a természetben olyan hang, ami nem hallható, úgy van olyan szín is, ami láthatatlan, de hallható. A teremtő erő szüntelen átalakító munkája során színt, hangot és számokat hoz létre rezgési sebességek formájában, amelyek összerakják és szétbontják az atomokat és a molekulákat. Noha számunkra részleteiben nem hallhatók és nem láthatók, de az egész szintézisét meghallhatjuk az anyagi síkon. Ez az, amit a kínaiak a „Nagy Hangnak”, vagy Kung-nak neveznek. Még a tudomány is beismeri, hogy ez a természet tényleges alaphangja, a zenészek pedig a középső F hangnak jelölik ki a zongora billentyűzetén. Tisztán halljuk a természet hangjában, az óceán morajlásában, egy nagy erdő leveleinek susogásában, egy nagyváros távoli dübörgésében, a szélben, a szárazföldi és tengeri viharokban, röviden mindenben, ami a természetben megszólal, vagy hangot ad ki. Mindazok fülében, akik figyelnek, egyetlen határozott hangban éri el csúcspontját, amelynek magasságát nehéz meghatározni, és amely – ahogyan mondtuk – a diatonikus skála F vagy Fá hangja.* Ezekből a részletekből nyilvánvaló lesz az okkultizmus tanulmányozója számára, hogy mi jelenti a különbséget az exoterikus és az ezoterikus fogalom- és jelképrendszer között. Röviden, a kabbalista asztrológia európai gyakorlata félig ezoterikus titkos tudomány, amelyet nem a belső, hanem a külső kör számára alakítottak ki. Továbbá gyakran hiányosan hagyták, és nem ritkán eltorzították, hogy elrejtsék a valódi igazságot. Miközben megfeleléseit a dolgok puszta külső megjelenése alapján jelképezi és illeszti, az ezoterikus filozófia, amely mindenek előtt a dolgok lényegével foglalkozik, csak olyan szimbólumokat fogad el, amelyek az egész területet lefedik, vagyis olyan szimbólumokat, amelyeknek egyaránt van szellemi, pszichikai és fizikai jelentésük. De még a nyugati asztrológia is kiváló munkát végzett, mert segített átmenteni a Titkos Bölcsesség létezésével kapcsolatos tudást a középkor veszedelmein és sötét vallási fanatizmusán keresztül a mai napig, amikorra minden veszély eltűnt.

A bolygók sorrendjét az exoterikus gyakorlatban geocentrikus sugaruk határozza meg, vagyis körpályájuknak a Földtől, mint középponttól való távolsága, tehát: Szaturnusz, Jupiter, Mars, Nap, Vénusz, Merkúr és a Hold. Az első háromban a legfőbb hatalmú mennyei Háromság jelképét látjuk a megnyilvánult fizikai világegyetemben, vagyis Brahmâ-t, Vishnu-t és Shiva-t. Az utóbbi négyben pedig a földi négység jelképét ismerjük fel, amely az összes természeti és fizikai körforgást irányítja: az évszakokat, napszakokat, az iránytű sarkait és az elemeket. Így:

 

Tavasz

Nyár

Ősz

Tél

Reggel

Dél

Este

Éjszaka

Gyermekkor

Serdülőkor

Felnőttkor

Öregkor

Tűz

Levegő

Víz

Föld

Kelet

Dél

Nyugat

Észak

 

Az ezoterikus tudomány azonban nem elégszik meg a fizikai érzékszervek tisztán tárgyiasult síkjáról vett analógiákkal, és ezért feltétlenül szükséges, hogy az ilyen irányú további tanításokat a mágia szó valódi jelentésének világos magyarázata előzze meg.

 

Valójában micsoda a mágia?

 

Az ezoterikus tudomány mindenek fölött az isteni mágiáhozII/14 való viszonyunknak és annak az isteni Én-ünktől való elválaszthatatlanságunknak ismerete, amikor az isteni Én valami mást is jelent a magasabb szellemünkön kívül. Mielőtt tehát példát hozhatnánk és megmagyaráznánk ezeket a viszonyokat, talán hasznos lesz, ha megadjuk a tanulmányozó számára ennek a leginkább félreértett szónak, a „mágiának” a teljes jelentését. Sokan akarják és szeretnék tanulmányozni az okkultizmust, de nagyon keveseknek van még csak megközelítő elképzelése is magáról a tudományról. Jelenleg nagyon kevés európai és amerikai tanulónk tud hasznoz húzni a szanszkrit művekből vagy akár azok fordításaiból, mivel ezek a fordítások legnagyobb részükben csupán az avatatlanok megtévesztésére szolgálnak. Ezért szeretném a figyelmükbe ajánlani az előbbiek bemutatására a neoplatonikus művekből vett ismertetést. Ezek fordításokban hozzáférhetők, és azért, hogy megvilágítsuk azt, ami mindeddig teljes sötétségben volt, elegendő néhány kulcspontjukra rámutatnunk. Így mind a kereszténység előtti, mind a kereszténység utáni gnózis kiválóan szolgálja céljainkat.

Sokmillió keresztény ember ismeri Simon mágus nevét, és azt a keveset, amit elmondanak róla az Apostolok Cselekedeteiben, de nagyon kevesen vannak, akik valamit is hallottak a sokszínű, fantasztikus és ellentmondásos részletekről, amelyeket a hagyomány feljegyez az életéről. Tanításának és halálának történetét csak az elfogult, félig-meddig fantasztikus leírásokban lehet megtalálni, amelyek az egyházatyák, mint például Irenæus, Epiphanius és Szt. Jusztin műveiben vannak, különösen pedig az ismeretlen szerzőjű Philisophumena-ban. Simon azonban történelmi személyiség, és a „mágus” elnevezést összes kortársa adta neki, és fogadta is el, beleértve a keresztény egyházfőket is. Ez az elnevezés a csodálatos képességeit jelzi, amikkel rendelkezett, tekintet nélkül arra, hogy fehér (isteni) vagy fekete (pokoli) mágusnak tekintették. Ebből a szempontból a vélemény mindig krónikásának keresztény irányzatától függött.

Az ő, valamint tanítványának és utódjának, Meandernek rendszere az, amelyben megtaláljuk, mit jelentett a „mágia” fogalom az akkori beavatottak számára.

Simon – ahogyan az összes többi gnosztikus – azt tanította, hogy a világot az alsóbb angyalok teremtették, akiket Æon-oknak nevezett. Ezeknek csak három fokozatát említi, mivel – ahogyan korábban megmagyaráztuk – haszontalan most is és akkor is az volt, bármit is tanítani a négy magasabbról, és ezért az A és a G bolygó síkján kezdi. Rendszere a lehető legközelebb áll az okkult igazsághoz, tehát nyugodtan megvizsgálhatjuk azt csakúgy, mint az ő és Meander kijelentéseit a „mágiáról”, hogy rájöjjünk, mit értettek ezen a fogalmon. Simon számára az egész megnyilvánult teremtés csúcspontja a Tűz volt. Nála – akárcsak nálunk – a tűz az Egyetemes Princípium, a Végtelen Erő, amely a rejtett Lehetségességből született. Ez a tűz volt a létezés megnyilvánult világának őseredeti oka, és kettős volt, mivel van egy megnyilvánult és egy rejtett vagy titkos oldala.

A Tűz titkos oldala el van rejtve nyilvánvaló (vagy tárgyiasult) oldalában, a tárgyiasult oldal pedig a titkos oldaltól jön létre,II/15

írja, ami azt jelenti, hogy a látható mindig jelen van láthatatlanban, a láthatatlan pedig a láthatóban. Ez csupán Platón a Megérthetőről (Noêton) és az Érzékelhetőről (Aisthêton) szóló állításának, valamint a Potenciáról (Dunamis) és a Tettről (Energeia) szóló arisztotelészi tanításnak egy új formája volt. Simon számára minden, amit el lehet gondolni, minden, amivel hatást lehet kelteni, tökéletes értelem volt. A tűz mindent tartalmazott. Így pedig annak a Tűznek minden része, amely ésszel és értelemmel van felruházva, kiterjedéssel és kiáradással fejlődésre alkalmas. Ez a mi tanításunk is a megnyilvánult Logoszról, ezek a részek pedig őseredeti kiáradásukban a mi Dhyân Chohan-jaink, a „Láng és Tűz Fiai”, vagy a magasabb Æon-ok. Ez a Tűz az isteni természet aktív és élő oldalának jelképe. Mögötte húzódik a „végtelen Lehetségesség a Lehetségességben – ahogyan Simon nevezte – az, ami állt, áll, és mindig állni fog”, vagyis az állandóság és a megszemélyesített változhatatlanság.

A gondolati potenciáról az Isteni Fogalomalkotás így átlépett a cselekvésbe. Innen származik az őseredeti kiáradások sorozata azáltal, hogy a gondolat szüli a cselekvést, mivel a Tűz tárgyiasult oldala az Anya, a szent oldala pedig az Atya. Simon ezeket a kiáradásokat Syzygie-nek, egyesült párnak nevezte, mert kettesével áradtak ki, az egyik aktív, a másik passzív Æon-ként. Három pár áradt így ki (vagyis összesen hat, mivel a Tűz a hetedik), és ezeknek Simon a következő neveket adta: „Elme és Gondolat, Hang és Név, Értelem és Elmélkedés”,II/16 és minden párban az első hímnemű, a második nőnemű. Ebből az őseredeti hatból áradt ki a Középső Világ hat Æon-ja. Nézzük, mit mond maga Simon:

Ennek a hat őseredeti lénynek mindegyike tartalmazta a [szülőjének] végtelen erejét, de az csak lehetségesség formájában volt ott, nem pedig cselekvésként. Ezt az erőt kellett előhívnia [vagy ahhoz hasonlóvá válnia] egy kép által, hogy teljes lényegében, erejében, nagyszerűségében és hatásaiban meg tudjon nyilvánulni, mert csak akkor tudott a kiáradt lehetségesség hasonlóvá válni szülőjéhez, az örök és végtelen Erőhöz. Ha viszont csak a lehetségesség szintjén maradt volna meg a hat Erőben, és nem tudott volna hasonlóvá válni egy képen keresztül, akkor az erő nem ment volna át cselekvésbe, hanem elveszett volna,II/17

világosabb kifejezéssel, elcsökevényesedett volna, ahogyan ma mondjuk.

Nos, vajon mit jelentenek ezek a szavak, ha nem azt, hogy az Æon-oknak ahhoz, hogy minden dologban egyenlők legyenek a Végtelen Lehetségességgel, cselekvésükben őt kellett utánozniuk, és nekik is kiárasztó princípiumokká kellett válniuk, amilyen szülőjük volt, életet kellett adniuk új lényeknek, és maguknak is erőkké kellett válniuk? Ennek a képességnek közvetlen eredménye, hogy kiáradásokat lehet létrehozni, vagyis meg lehet szerezni a KriyâshaktiII/18 adományát, és ez olyan eredmény, ami saját cselekvésünktől függ. Ez a képesség tehát benne van az emberben, mint ahogyan benne van az őseredeti Æon-okban is, sőt, még a másodlagos kiáradásokban is, annak az egyszerű ténynek a következtében, hogy ők és mi az Egyetlen Őseredeti Princípiumtól, a Végtelen Erőtől vagy Lehetségességtől származunk. Így azt találjuk Simon mágus rendszerében, hogy az első hat Æon, amelyeket a hetedik, a Szülő Erő foglalt egységbe, átlépett a cselekvés mezejére, és valamennyi kiárasztott hat másodlagos Æon-t, amelyek mindegyikét a neki megfelelő szülője foglalta egységbe. A Philisophumena-ban azt olvassuk, hogy Simon az Æon-okat az „Élet Fájához” hasonlította. Simon ezt mondta a Revelation-ban:II/19

Meg van írva, hogy az egyetemes Æon-oknak két leágazása van, amelyeknek sem kezdete, sem vége, és mindkettő ugyanabból a gyökérből sarjadt ki, a láthatatlan és megérthetetlen Lehetségességből, a Sigê-ből, [Csendből]. [Az Æon-ok e sorozatainak] egyike fentről jelenik meg. Ez a Nagy Erő, az Egyetemes Elme [vagy Isteni Gondolatalkotás, a hinduk Mahat-ja], ő rendez minden dolgot, és hímnemű. A másik lentről való, mert ő a Nagy [megnyilvánult] Gondolat, a nőnemű Æon, amely minden dolgot megszül. Ezek [a kétfajta Æon] egymásnak megfelelveII/20 összekapcsolódnak, és megnyilvánítják a közbülső távolságot [a közbenső szférát vagy síkot], a megérthetetlen Levegőt, amelynek nincs sem kezdete, sem vége.II/21

Ez a nőnemű „Levegő” a mi éterünk, vagy a kabbalista asztrális fény. Ez tehát Simon Második Világa, amely a Tűzből, mindennek a princípiumából született. Mi az EGY ÉLET-nek, az értelmes, Isteni Lángnak nevezzük, ami mindenütt jelen van és végtelen. Simon rendszerében ezen a Második Világon egy olyan lény uralkodik, amely egyszerre férfi és nő, vagy aktív és passzív, jó és rossz. Ez a szülő-lény, hasonlóan az őseredeti, végtelen Erőhöz, „az, ami állt, áll és állni fog”, amíg csak tart a megnyilvánult kozmosz. Amikor ténylegesen kiáradt, és hasonlóvá vált saját szülőjéhez, nem volt kettős vagy androgün. A Gondolat (Sigê), ami belőle kiáradt, az, ami olyanná vált, mint önmaga (a szülő), mert olyan lett, mint annak a képe (vagy őstípusa), a második ekkor az elsővé vált (a saját síkján vagy szférájában). Ahogyan Simon mondja:

Ő [a Szülő vagy Atya] egy volt. Mivel magába foglalta azt [a Gondolatot], egyedül volt. De nem ezt volt az első, bár már előbb is létezett, de megnyilvánítva önmagát önmagának önmagából, a másodikká (vagy duálissá) vált. Atyának sem hívták addig, amíg az [a Gondolat] ezt a nevet nem adta neki. Ahogyan tehát önmaga kifejlesztette önmagát önmaga által, megnyilvánította önmagának saját Gondolatát, úgy a Gondolat, megnyilvánulva, nem cselekedett, hanem látva az Atyát, önmagában elrejtette, vagyis (elrejtette) azt az Erőt (önmagában). Az Erő pedig [Dunamis, azaz Nous] és a Gondolat [Epinoia] hímnemű és nőnemű. Ennél fogva megfelelnek egymásnak – mert az Erő semmilyen módon nem különbözik a Gondolattól – mivel egyek. Így a fönti dolgokból szerezzük meg az Erőt, a lentiektől pedig a Gondolatot. Ezért az történik, hogy bár egyek, az, ami belőlük megnyilvánul, kétszeres, mivel az androgün magába foglalja a nőneműt is. Ugyanígy van az elme a Gondolatban, azok egymástól elválaszthatatlan dolgok, amelyek bár egyek, mégis duálisak.II/22

Ő [Simon] a hat Erő Syzygy-jét és a hetedikét, ami vele van, Nous-nak és Epinoia-nak, mennynek és földnek nevezi, a hímnemű a magasból tekint le és gondol az ő Syzygy-jére [vagy hitvesére], mert alul a Föld befogadja azokat az értelmi gyümölcsöket, amelyeket a mennyből hoznak le, és amelyek a Földdel állnak rokonságban.II/23

Simon Harmadik Világa, a hat Æon harmadik sorozatával és a hetedikkel, a Szülővel, ugyanilyen módon árad ki. Ugyanez a gondolat fut végig minden gnosztikus rendszeren: fokozatos kibontakozás lefelé az anyagba a hasonlóság által. Olyan törvény ez, amelyet az őseredeti okkultizmusig, vagyis a mágiáig lehet visszafelé követni. A gnosztikusoknál – ahogyan nálunk is – ez a hetedik, mindent egyesítő Erő, a Szellem, amely az elkülönületlen tér sötét vizei felett lebeg. Ő Nârâyana vagy Vishnu a hinduk számára, a kereszténységben pedig a Szentlélek. Amíg azonban az utóbbiban az elképzelést feltételessé váltották és összezsugorították a korlátozások, és szükségessé teszik a hitet és a kegyelmet, a keleti filozófia minden tudatos vagy öntudatlan atomot áthatóként mutatja be. Irenæus ad tájékoztatást ennek a hat Æon-nak a további fejlődéséről. Megtudjuk tőle, hogy a Gondolat, miután leválik szülőjéről, és felismeri a vele való lényegi egységét, amit tudnia kellett, a második vagy közbenső síkon vagy inkább világban (minden ilyen világ két síkból áll, a felsőből és az alsóból, a hím- és a nőneműből, amelyek közül az utóbbi végül mindkét Erőt magára ölti, és androgünné válik) alsóbbrendű hierarchiákat, angyalokat és hatalmakat, uralmakat és mindenféle seregeket hozott létre. Ezek aztán megteremtették, vagy inkább kiárasztották saját lényegükből a mi világunkat annak embereivel és lényeivel együtt, amelyek fölött őrködnek.

Ebből következik, hogy minden értelmes lény – amelyet a Földön embernek neveznek – ugyanazon lényegből származik, és a lehetőség szintjén rendelkezik az őseredeti Hét magasabb Æon minden tulajdonságával. Az ő dolga, hogy kifejlessze, „az előtte álló legmagasabb képével”, tevőleges utánzással az Erőt, amellyel szülőinek vagy atyáinak legmagasabbika fel van ruházva. Itt ismét hasznos lehet a Philosophumena-t idézni:

Így tehát Simon szerint ez az üdvösséges és elmúlhatatlan [princípium] mindenben benne rejtőzik a lehetőség szintjén, de nem tevőlegesen. Ez az, ami „állt, áll és állni fog”, vagyis az, ami felül állt a teremthetetlen Erőben, az, ami lent áll egy képben létrehozott vizek folyásában, az, ami felül fog állni az üdvösséges végtelen Erő mellett, ha ehhez a képhez hasonlóvá formálja magát. Mert hárman vannak, akik állnak – mondja –, és az állandóság e három Æon-ja nélkül nincs a teremthetőnek dísze, amely szerintük [Simon követői szerint] a vízen született, és mivel a hasonlóságnak megfelelően formálódott meg, egy tökéletes és égi (Æon), semmiképpen sem lehet azt gondolni, hogy alsóbbrendű a teremthetetlen Erőnél. Ezért ezt mondják: „Én és te egy [vagyunk], előttem [voltál] te, az, ami utánad van, az [vagyok] én”. Ez – mondja – az egyetlen Erő, megosztva lentire és fentire, amely önmagát teremti, önmagát táplálja, önmagát keresi, önmagát találja meg, saját maga anyja, apja, testvére, hitvese, leánya és fia, egyetlen, mert mindennek a gyökere.II/24

Így erről a hármas Æon-ról megtudjuk, hogy az első „az, ami állt, áll és állni fog”, vagyis az önmagától létező Erő, Âtman, a második a tér sötét vizeiben (a káoszban, vagy az elkülönületlen szubsztanciában, a mi Buddhinkban) teremtődött meg az előző, azokban a vizekben visszatükröződő képéből vagy azon keresztül, az Ő vagy Az képéből, amely ezeket mozgatja. A harmadik Világ (vagyis az emberben a Manasz) rendelkezik annak az örök és mindenütt jelenvaló Képnek minden képességével, feltéve, ha magába oldja, asszimilálja azt. Ugyanis:

Minden, ami örök, tiszta és megronthatatlan, benne rejlik mindenben, ami van,

még ha csak a lehetőség szintjén is, nem pedig ténylegesen. És

Minden azonos azzal a képpel, feltéve, hogy az alsóbb képmás (az ember) felemelkedik szellemileg és gondolatilag ahhoz a legmagasabb Forráshoz és Gyökérhez.

Az anyag szubsztanciaként örök, és soha sem teremtődött. Ezért soha nem beszél sem Simon mágus, sem a nagy gnosztikus tanítók, sem a keleti filozófusok annak kezdetéről. „Az örök anyag” különböző formáit az alsóbb Æon-ban a teremtő angyaloktól, vagy, ahogyan mi nevezzük őket, az Építőktől kapja. Akkor miért ne tehetné ugyanezt az ember, a legmagasabb Æon közvetlen örököse, gondolata erejével, ami a szellemtől született? Ez a Kriyâshakti, az a képesség, hogy a tárgyiasult síkon formákat hozzunk létre láthatatlan, elpusztíthatatlan anyagból a gondolatalkotás és az akarat erejével.

Jól mondja JeremiásII/25 az „Úr szavát” idézve:

Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek;

mert Jeremiás itt az embert jelenti, amikor még egy Æon, vagy Isteni Ember volt, mind Simon mágusnál, mind a keleti filozófiában. Mózes Első Könyvének első három fejezete éppoly okkult, mint az, ami az I. Értekezésben szerepel. Mert a földi paradicsom az anyaméh – mondja SimonII/26 –, az Édenkert pedig a körülötte levő vidék. A folyó, amelyik az Édenkertből kifolyt, hogy a kertet öntözze, a köldökzsinór, ez a zsinór négy forrásra oszlik, amikből az kifolyik, a négy csatornára, amely arra szolgál, hogy a magzatnak táplálékot szállítson. Vagyis a két artériára és a két vénára, amelyeken át a vér folyik, és amelyek a lélegzéshez szükséges levegőt szállítják, mivel a születendő gyereket Simon szerint teljesen beborítja a magzatburok, a köldökzsinór táplálja, és a levegő az aortán keresztül jut el hozzá.II/27

A fentieket a továbbiakban következők megvilágítására mondtuk el. Simon mágusnak számos tanítványa volt, és mágiára tanította őket. Használták az un. „ördögűzést” (mint az Újszövetségben), a ráolvasást, bájitalokat, hittek az álmokban és látomásokban, és ilyeneket akaratukkal elő is idéztek, végül pedig arra kényszerítették a szellemek alsóbb rendjeit, hogy engedelmeskedjenek nekik. Simon mágust „Isten Hatalmas Erejének” nevezték, szó szerint „az Istenség azon erejének, amelyet Nagynak hívnak”. Amit akkoriban mágiának neveztek, azt ma teozófiának, vagy Isteni Bölcsességnek, Erőnek és Tudásnak hívjuk.

Közvetlen tanítványa Meander, szintén nagy mágus volt. Irenæus a többi író között ezt mondja róla:

Simon utódja Meander volt, származását tekintve szamaritánus, aki a legmagasabb csúcsokat érte el a mágia tudományában.

Tehát mind a mester, mind tanítványa elsajátította a legnagyobb művészetet a bűbájosságban, olyan képességeket, amelyeket – a keresztények szerint – csak „az ördög segítségével” lehet elérni. Munkájuk mégis azonos volt az Újszövetségben említettekkel, ott pedig az ilyen jelenéseket eredményező dolgokat isteni csodáknak nevezik, és hisznek bennük, elfogadják azokat, mint amelyek Istentől és általa történnek. A kérdés azonban az, hogy vajon jobban megmagyarázták-e valaha is a „Krisztus” és az apostolok úgynevezett csodáit, mint az úgynevezett varázslók és mágusok mágikus eredményeit? Azt mondom, soha. Mi, okkultisták nem hiszünk a természetfölötti jelenségekben, a Mesterek pedig nevetnek a „csoda” szón. Lássuk tehát, mit is jelent valójában a mágia szó.

Forrása és alapja a szellemben és a gondolatban rejlik, akár a tisztán isteni, akár a földi síkon. Azok, akik ismerik Simon történetét, két változatból választhatnak, a fehér és a fekete máguséból, Simonnak Helénával történő, sokat emlegetett egyesülésével kapcsolatban, akit ő Epinoia-jának (gondolatának) nevezett. Azok, akiknek a keresztényekhez hasonlóan egy veszélyes vetélytársat kellett rossz hírbe hozni, azt mondják, hogy Heléna szépséges, valódi asszony volt, akivel Simon egy rossz hírű Tyrus-i házban találkozott, és aki Simon életrajzírói szerint a trójai Heléna testet öltése volt. Hogyan volt akkor „Isteni Gondolat”? Simon a Philisophumena-ban azt mondja az alsóbbrendű angyalokról, vagyis a harmadik Æon-okról, hogy mivel annyira anyagiak voltak, több rossz volt bennük, mint az összes többiben. Szegény ember, akit ők teremtettek vagy árasztották ki, származásában bűnös volt. Mi volt ez? Csupán annyi, hogy amikor a harmadik Æon-ok sorra kerülve szintén megkapták az isteni gondolatot az által, hogy átvitték beléjük a Tüzet, ahelyett, hogy az emberből teljes lényt készítettek volna az egyetemes tervnek megfelelően, először visszatartották tőle ezt az isteni szikrát (a gondolatot, a földi manaszt). Ez volt az oka és eredete annak, hogy az értelem nélküli ember elkövette az eredendő bűnt, ahogyan az angyalok is elkövették korszakokkal korábban azzal, hogy nem voltak hajlandók teremteni.II/28 Végül is, miután Epinoiát rabságban tartották maguk között, az Isteni Gondolatot pedig mindenféle bántalmazásnak és megszentségtelenítésnek tették ki, bezárták az ember akkorra már beszennyeződött testébe. Ezt követően – ahogyan Simon ellenségei értelmezik – egyik női testből a másik női testbe szállt az idők és a fajok folyamán, amíg Simon a „prostituált” Heléna testében, a példabeszéd szerinti „elveszett bárányban” meg nem találta és fel nem ismerte. Simonról azt mondják, hogy a Megváltónak tette meg magát, aki leszállt a földre, hogy megmentse ezt a „bárányt”, és azokat az embereket, akikben az Epinoia még mindig az alsóbbrendű angyalok uralma alatt áll. Így Simon legnagyobb mágikus tetteit Helénával való szexuális egyesülésének, vagyis fekete mágiának tulajdonítják. Valóban, az ilyen típusú mágia legfőbb szertartásai a nemes mítoszok undorítóan betű szerinti értelmezésén alapulnak, és ezek közül is a legnemesebbet Simon vezette be, saját tanításának jelképes ábrázolására. Akik helyesen értették, tudták, mit jelentett „Heléna”. Ez a Nous (Âtmâ-Buddhi) és a Manasz házassága volt, az egyesülés, amelyben az akarat és a gondolat eggyé válik, és isteni képességekre tesz szert. Mert az emberben levő Âtman – mivel tiszta esszencia, az őseredeti Isteni Tűz (vagyis az örökkévaló és az egyetemes „az, ami állt, áll és állni fog”) – minden síkon jelen van, a Buddhi pedig a hordozóeszköze vagy gondolata, akit az „Atya” nemzett, és aki maga is nemzi az Atyát, ugyanakkor akarat is. Ő az, „ami állt, áll és állni fog”, és így a Manasszal egyesülve kétneművé válik, de csak ebben a szférában. Így amikor Simon az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek mondja magát, Helénát pedig Epinoia-jának, az Isteni Gondolatnak, akkor Buddhi-jának a Manasszal való házasságára gondol. Heléna a belső ember Shakti-ja, nőnemű erője volt.

Nos, mit mond Meander? Azt tanította, hogy az alsóbb angyalok Ennoia (a tervező gondolat) kiáradásai voltak. Ennoia volt az, aki a mágia tudományát tanította, és adta át neki azzal a tudással együtt, amivel legyőzi az alsóbb világ teremtő angyalait. Ez utóbbiak alsóbb természetünk szenvedélyeit jelentik. Tanítványairól, miután megkeresztelte őket (vagyis beavatást kaptak tőle), azt mondták, hogy „feltámadtak halottaikból”, és „nem öregszenek”, „halhatatlanokká váltak”.II/29 A „feltámadás”, amit Meander ígért, természetesen egyszerűen csak a tudatlanság sötétjéből az igazság fényébe való átlépést jelentette, az ember halhatatlan szellemének ráébredését a belső és örök életre. Ez a rádzsa-jógik tudománya – a mágia.

Mindenki, aki olvasott neoplatonikus filozófiát, tudja, hogyan harcoltak fő beavatottaik, mint Plotinus, és különösen Porphyrius a jelenéseket eredményező szellemidézés ellen. Rajtuk túl azonban Jamblichus, a De Mysteriis szerzője az, aki lerántja a fátylat, ami a valódi szellemidézést takarja, és megmutatja benne az igazi rádzsa jóga isteni tudományát.

Azt mondja, hogy a mágia magasrendű és magasztos tudomány, isteni és minden fölé emelkedik.

Ez a nagy orvosság mindenki számára. … A forrása nem is a testben vagy annak szenvedélyeiben, az emberi összetevőkben, vagy annak felépítésében van, és ezek nem is korlátozzák, hanem mindezek a magasabb isteneinktől származnak,

az isteni ÉN-jeinktől, amelyek ezüst fonálként futnak a bennünk lévő isteni szikrától az őseredeti isteni Tűzig.II/30

Jamblichus éppen olyan hevesen elítéli a fizikai jelenéseket, amelyeket szerinte a rossz démonok hoznak létre, akik becsapják az embereket (a szeánsz-szobák szellemei), mint amennyire szenvedélyesen magasztalja az isteni szellemidézést. Azt tanítja, hogy az utóbbi gyakorlásához azonban a szellemidézőnek okvetlenül „magas erkölcsiségű és tisztalelkű embernek” kell lennie. A másik fajta mágiát csak tisztátalan, önző emberek használják, és abban nincs semmi isteni. Egyetlen valódi vátesz sem ismerné el soha, hogy annak közléseiben bármi is van, ami a magasabb isteneinktől származik. Így az egyik (a jó szellemek megidézése) a mi Atyánk (a magasabb Én-ünk) ismerete, a másik pedig alacsonyabb természetünknek történő alávetettség. Az egyiknek a lélek szentségére van szüksége, olyan szentségre, amely elutasít és kizár mindent, ami testi, a másiknak pedig a lélek megszentségtelenítésére. Az egyik egyesülés az istenekkel (a magunk istenével) és minden jónak a forrásával, a másik kapcsolatteremtés a démonokkal (elementálokkal), amelyek pedig – hacsak mi le nem igázzuk őket – leigáznak bennünket, és fokról-fokra döntenek erkölcsi romlásba (médiumitásba). Röviden:

A jó szellemek megidézése a legerősebben egyesít bennünket az isteni természettel. Ez a természet önmagán keresztül nemzi önmagát, saját erőiből mozog, mindent fenntart és értelmes. Mivel az univerzum ékessége, a megérthető igazságra hív fel bennünket, a tökéletességre és a mások tökéletesítésében való részvételre. Olyan bensőségesen egyesít az istenek minden teremtő tevékenységével, mindnyájunkat képessége szerint, hogy a lélek – miután elvégezte a szent szertartásokat – megerősödik az ő [az istenek] tetteikben és értelmükben, amíg csak bele nem veti magát az őseredeti isteni lényegbe, és fel nem oldódik abban. Ez az egyiptomiak szent beavatásainak a célja.II/31

Jamblichus ezután megmutatja nekünk, hogyan kell végrehajtanunk saját magasabb lelkünk egyesítését az Egyetemes Lélekkel, az Istenekkel. Beszél a Manteia-ról, ami a Samâdhi, a révület legmagasabb foka.II/32 Ugyancsak beszél az álomról, ami isteni látomás, amikor az ember újra istenné válik. A jó szellemek megidézése, vagy a rádzsa jóga révén az ember a következőket éri el: (1) Prófétai tisztánlátást Istenünkön keresztül (mindegyikünk magasabb Én-jén keresztül), ami felfedi nekünk annak a síknak igazságait, amelyiken éppen működünk. (2) Extázist és megvilágosodást. (3) A szellemben végzett tevékenységet (az asztrális testben, vagy az akaraton keresztül). (4) Hatalmat az alsóbbrendű, értelem nélküli démonok (elementálok) fölött, megtisztult Én-ünk puszta természetén keresztül. Ez azonban megköveteli az utóbbi teljes megtisztítását. Ő ezt nevezi mágiának, a jó szellemek megidézésébe történő beavatáson keresztül.

A jó szellemek megidézését azonban meg kell előznie érzékeink begyakorlásának, valamint az emberi Én-nek az Isteni ÉN-hez való viszonya megismerésének. Amíg az ember teljesen el nem sajátította ezt az előzetes tudnivalót, haszontalan dolog emberi alakot adni a forma nélkülinek. „Forma nélkülin” a magasabb- és alsóbbrendű isteneket értem, a föld feletti és a földi szellemeket vagy lényeket, amelyek a kezdők számára csak a színekben és a hangokban fedhetők fel. Mert a magasrendű Adeptuson kívül senki nem tud felfogni egy „Istent” a maga valódi, transzcendentális formájában, ami a gyakorlatlan értelem, a tanuló számára csak az aurája révén látható. Az érzékenyek és a médiumok által néha megpillantott egész alakok csak azon három csoport egyikébe tartoznak, amelyeket képesek meglátni: (a) Élő emberek asztrális teste, (b) Nirmânakâya-k (jó vagy rossz adeptusok, akiknek a teste halott, de akik megtanultak éterikus személyiségükben élni a láthatatlan térben) és (c) kísértetek, elementárisok és elementálok, amelyek általában az Asztrális Fénytől kölcsönzött formákban parádéznak, vagy a hallgatóság vagy médium „lelki szemeiben” levő alakoktól, amelyek azonnal tükröződnek az aurájukban.

Mivel a tanulmányozók elolvasták az eddigieket, most már jobban megértik, miért szükséges először tanulmányozni a megfeleléseket a „princípiumaink” – amelyek pedig csupán a hármasságot alkotó (szellemi és fizikai) ember különböző aspektusai – és a paradigmánk között, ami az aspektusok közvetlen gyökere a világegyetemben.

Erre való tekintettel most folytatnunk kell tanításainkat az emberrel közvetlenül összeköttetésben lévő és vele mindörökre összekapcsolt hierarchiákról.

 

*****

Eleget beszéltünk a témáról ahhoz, hogy megmutassuk: amíg az orientalisták és az avatatlan néptömegek számára az „Om Mani Padme Hum” mondat egyszerűen azt jelenti, hogy „Óh, drágakő a lótuszban”, ezoterikusan azt jelenti, hogy „Óh, én Istenem önmagamban”. Igen, van egy isten minden emberi lényben, mert az ember Isten volt és ismét istenné fog válni. Ez a mondat az ember és a világ feloldhatatlan egybeolvadását mutatja. A lótusz ugyanis a kozmosz, mint az abszolút teljesség egyetemes jelképe, a drágakő pedig a szellemi ember, vagy Isten.

Az előző értekezésben ismertettük a megfeleléseket a színek, hangok és „princípiumok” között, és azok, akik elolvasták a Titkos Tanítás IV. kötetét, emlékezni fognak arra, hogy ez a hét princípium az angyalok vagy Dhyân Chohan-ok hét nagy hierarchiájától származik, amelyek megint csak a színekhez és a hangokhoz kapcsolódnak, és együtt alkotják a megnyilvánult Logoszt.

A szférák örök zenéjében megtaláljuk a színeknek megfelelő tökéletes skálát, a számban pedig, amelyet a szín és a hang rezgése határoz meg, amelyen „minden forma alapul, és amely minden hangot irányít”, megtaláljuk a megnyilvánult világegyetem összegzését.

Ezeket a megfeleléseket úgy szemléltethetjük, hogy megmutatjuk a színek és hangok viszonyát a mértani formákhoz, amelyekII/33 a kozmosz megnyilvánulásának egymás utáni fokozatait fejezik ki.

A tanuló azonban biztosan összezavarodik, ha a diagramok tanulmányozásakor elfeledkezik két dologról: (1) Arról, hogy a síkunk a visszatükröződés síkja, tehát látszatszerű, a különböző jelölések fordítva vannak, és alulról felfelé kell számítani azokat. A zenei skála alulról halad felfelé, a mély „dó” hanggal kezdődik, és a sokkal élesebb „ti” hanggal végződik. (2) Arról, hogy a Kâma-Rûpa (ami a zenei skálában a dó-nak felel meg), mivel az anyag minden lehetségességét tartalmazza, szükségszerűen a kiinduló pont a mi síkunkon. Továbbá ez kezdi a jelöléseket minden síkon, az adott sík „anyagának” megfelelően. A tanuló azt se felejtse el, hogy ezeket a hangokat egy körben kell elrendezni, és akkor megmutatkozik, hogy a „fá” a természet középső hangja. Röviden, a zenei hangok, a színek és a számok 1-től 7-ig mennek, nem pedig 7-től 1-ig, mint ahogyan tévesen értelmezni szokták a színkép színeit, és a vöröset számítják az elsőnek. Ezért kellett nekem a II. diagramon a princípiumokat és a hét napjait össze-vissza feltüntetnem. A zenei skála és a színek, rezgésszám szerint, ilyen módon sorakoznak a durva anyagú világtól a szellem világáig:

 

PRINCÍPIUM

SZÍN

HANG

SZÁM

AZ ANYAG ÁLLAPOTA

Chhâyâ, árnyék vagy testmás

Ibolya

ti

7

Éter

Felső manasz, szellemi értelem

Indigó

6

Kritikus állapot, amit az okkultizmusban levegőnek hívnak

Aurikus burok

Kék

szó

5

Gőz, vagy pára

Alsó manasz, vagy állati lélek

Zöld

4

Kritikus állapot

Buddhi, vagy szellemi lélek

Sárga

mi

3

Víz

Prâna, vagy élet-princípium

Narancs

2

Kritikus állapot

Kâma rûpa, az állati élet székhelye

Vörös

1

Jég

 

 Itt ismét arra kérjük a tanulót, hogy a már megadott okból felejtsen el mindenféle megfelelést a princípiumok és a számok között. Az ezoterikus felsorolást nem lehet összeegyeztetni a hagyományos exoterikussal. Az egyik a valóság, a másik csalóka látszatok szerinti osztályozás. Az emberi princípiumokat az Esoteric Buddhism kezdők számára foglalta táblázatba, hogy össze ne zavarja őket elméjükben. Félig-meddig szándékos ködösítés volt ez.

 

*****

 

Színek, hangok és formák

 

Folytassuk ezzel:

 

A pont a körben a Megnyilvánulatlan Logosz, és megfelel az Abszolút Életnek és az Abszolút Hangnak.

 

 

 

 

A kör vagy a gömb után az első mértani alakzat a háromszög. Megfelel a mozgásnak, színnek és hangnak. Így a pont a háromszögben a Második Logoszt, az „Atya-Anyát”, vagy a fehér sugarat, jeleníti meg, amely nem szín, mivel potenciálisan minden színt tartalmaz. Úgy mutatják be, hogy a Megnyilvánulatlan Logoszból vagy a Ki nem mondott Igéből sugárzik ki. Az első háromszög körül az őseredeti szubsztancia síkján ebben a sorrendben (a mi síkunk viszonylatában fordított sorrendben) a következők alakulnak ki:

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A.*

(a)  A természet asztrális mása, vagy minden forma paradigmája.

(b)  Isteni fogalomalkotás, vagy Egyetemes Elme.

(c)   Az okkult természet szintézise, Brahmâ Tojása, ami mindent magába foglal és mindent kisugároz.

(d)  A természet állati vagy anyagi lelke, az állati és növényi értelem és ösztön forrása.

(e)   Fohat, a Dhyân Chohan-i értelmek összessége.

(f)    A természet élet-princípiuma.

(g)  A természet életet nemző princípiuma. Az, ami a szellemi síkon az alsóbb sík szexuális vonzásának felel meg.

A Valóság világa a sűrű természet síkján tükröződve megfordul, és a Földön, a mi síkunkon a következővé válik:

 

B.

(a)  A vörös megnyilvánult kettősség, vagyis a férfi és nő színe. Az emberben legalacsonyabb állati alakjában jelenik meg.

(b)  A narancs a jógik és buddhista papok ruhájának a színe, a Nap, a szellemi életerő, valamint a vitális princípium színe.

(c)   A sárga vagy a ragyogó aranyszín a szellemi, isteni sugár színe minden atomban, az emberben a Buddhié.

(d)  A zöld és a vörös – úgymond – felcserélhető színek, mert a zöld elnyeli a vöröset, minthogy rezgései háromszor olyan erősek, mint az utóbbié, és a zöld a legvörösebb vörös kiegészítő színe. Ezért ábrázolják az alsóbb manaszt és a Kâma Rûpa-t zöldnek illetve vörösnek.

(e)   Az asztrális sík vagy aurikus burok a természetben és az emberben.

(f)    Az elme, vagyis a racionális elem az emberben és a természetben.

(g)  Az emberi test legéteribb hasonmása, az ellentétes pólus, rezgés és érzékenység szempontjából olyan, mint az ibolya viszonya a vöröshöz.

A fenti a megnyilvánult síkon van, ami után megkapjuk a hetet és a megnyilvánult prizmát, vagy az embert a Földön. Az utóbbival egyedül a fekete mágusok foglalkoznak.

A kozmoszban a színek és hangok, és ezért a számok fokozatai és egymás közötti viszonyai végtelenek. Ezt még a fizika is gyanítja, mert megbizonyosodott arról, hogy vannak lassabb rezgések is, mint a vörösé – az általunk felfogható leglassabbé –, és vannak sokkal gyorsabb rezgések, mint az ibolyáé, ami a leggyorsabb, amelyet érzékeink fel tudnak fogni. A Földön, fizikai világunkban azonban korlátozott a felfogható rezgések tartománya. Fizikai érzékszerveink nem tudják megismerni a színkép hetes és korlátozott fokozatai alatti és fölötti rezgéseket, mert az ilyen rezgések nem képesek bennünk szín vagy hang érzetét kelteni. Mindig a fokozatokra osztott hetes színkép lesz a miénk, és nem több, hacsak meg nem tanuljuk megbénítani a négységünket, és a felső háromszögben lévő szellemi érzékszerveinkkel felfogni mind a felsőbb, mind az alacsonyabb rezgéseket.

Nos, az illúzió e síkján három alapszín van, ahogyan a fizika tudománya is bemutatja, a vörös, a kék és a sárga (vagy inkább narancssárga). Emberi princípiumok fogalmaiban kifejezve ezek: (1) Kâma Rûpa, az állati érzések székhelye, amely összeolvad, és hordozóeszközként szolgál az állati léleknek, vagy alsóbb manasznak. (A vörös és a zöld – ahogyan mondtuk – összecserélhető.) (2) Az aurikus burok, vagyis az ember esszenciája. (3) A prâna, vagyis az élet-princípium. De ha az illúzió világából, vagyis az embertől, ahogyan itt ezen a Földön él, és csak érzéki észleleteire van utalva, átlépünk a félig látszat-világba, és megfigyeljük magukat a természetes színeket, vagy a princípiumok színeit, vagyis ha megpróbálunk rájönni, hogy melyek azok, amelyek a tökéletes emberben az összes többit elnyelik, azt találjuk, hogy a színek a következő módon felelnek meg egymásnak és válnak egymás kiegészítőivé:

 

ibolya

(1)  vörös ……………………………… zöld

(2)  narancs ……………………………  kék

(3)  sárga ………………………………  indigókék

ibolya

 

Egy halványlila, ködszerű forma jeleníti meg az asztrális embert egy tojásdad, kékes színű körben, amely fölött szüntelen rezgésekben sugároznak a színkép színei. Az a szín az uralkodó, amelyiknek a megfelelő princípiuma általában, vagy a tisztánlátó megfigyelés adott időpontjában a legaktívabb. Ilyennek mutatkozik az ember éber állapotában, és annak alapján, hogy ez vagy az a szín az uralkodó, és a rezgései milyen intenzitásúak, a tisztánlátó meg tudja ítélni – ha ismeri a megfeleléseket – egy személy belső állapotát vagy jellemét, mert az ember nyitott könyv minden gyakorlati okkultista számára.

A transz állapotában az aura teljesen megváltozik, a színkép hét színe többé nem különböztethető meg. Alvás közben sincs mindegyik „otthon”. Ugyanis azok, amelyek az ember szellemi elemeihez tartoznak, vagyis a sárga, a buddhi, az indigó, a magasabb manasz és az aurikus burok kékje vagy alig látható, vagy teljesen hiányzik. A szellemi ember szabad, amikor alszik, és bár lehet, hogy a fizikai emlékezetének erről nincs tudomása, magasabb esszenciájába öltözve más síkok birodalmaiban él, olyan birodalmakban, amelyek a valóság országai, és amelyeket a mi illúzió-síkunkon álmoknak neveznek.

Sőt, egy jó tisztánlátó az okkultizmus egyik fontos leckéjét tanulná meg, ha lehetősége lenne megfigyelni egy transz-állapotban levő jógit és egy mesmerizáltat egymás mellett. Megtanulná felismerni a különbséget az öngerjesztett transz és egy külső befolyásból eredő hipnotikus állapot között. A jóginál teljesen eltűnnek az alsóbb négyesség „princípiumai”. Sem a vöröset, a zöldet, a vöröseslilát, sem a test aurikus kékjét nem lehet látni, semmit, csak az aranyszínű prâna-princípium alig észrevehető rezgéseit, és egy arannyal csíkozott lila lángot, amely a fejnek arról a területéről tör felfelé, ahol a harmadik szem van, és egy pontban tetőzik. Ha visszagondolunk arra, hogy a valódi ibolyaszín, vagyis a színkép legvége nem kékből és vörösből tevődik össze, hanem egy homogén szín, és rezgései hétszer olyan gyorsak, mint a legszélső vörösé,II/34 és hogy az aranyszín a három sárga árnyalat esszenciája a narancsvöröstől a narancssárgáig és a sárgáig, akkor megértjük az okát: Saját aurikus testében él, ami most a buddhi-manasz hordozóeszközévé válik. Másrészt viszont a mesterségesen létrehozott hipnotikus vagy mesmerikus transzban, ami öntudatlan, amikor nem tudatos fekete mágia hatása, hacsak nem egy magas szintű Adeptus hozza létre, a princípiumok teljes sorozata jelen van. Ilyenkor a magasabb manasz megbénult, és ez a bénultság elválasztja tőle a Buddhit, a vörös-ibolya asztrális testet pedig teljesen leigázza az alsóbb manasz és a kâma rûpa (a bennünk lévő zöld és vörös állati szörnyetegek).

Aki jól megérti a fenti magyarázatokat, könnyen be fogja látni, milyen fontos minden tanulmányozó számára – akár gyakorlati okkult képességekre óhajt szert tenni, akár csak a tisztánlátás és a metafizikai tudás tisztán pszichikus és szellemi adományaira törekszik –, hogy alaposan megtanulja a helyes megfeleléseket az emberi vagy természeti princípiumok és a Kozmosz princípiumai között. A tudatlanság az, ami odavezeti a materialista tudományt, hogy elutasítsa a belső embert és isteni képességeit. A tudás és a személyes tapasztalás teszi lehetővé az okkultista számára, hogy azt állítsa, az ilyen képességek ugyanolyan természetesek az ember számára, mint az úszás a halaknak. Olyan, mint amikor egy lappföldi teljesen őszintén elutasítja annak a lehetségességét, hogy egy bélhúr egy hegedűre lazán felszerelve érthető hangot vagy dallamot adhat. A mi princípiumaink valóban Apolló héthúrú lantja. A mi korunkban, amikor a feledés fátyla borította be a régi tudást, az emberek képességei nem különbek, mint a hegedű laza húrjai a lappföldi számára. Az okkultista azonban, aki tudja, hogyan feszítse meg azokat, és hangolja hegedűjét össze a színek és hangok rezgéseivel, isteni harmóniákat hozhat ki belőlük. Ezeknek a képességeknek az egyesítése, valamint a Mikrokozmosz és a Makrokozmosz összehangolása adja az „Om Mani Padme Hum” invokáció mértani megfelelőjét.

Ezért van az, hogy Pythagoras iskolájában kötelező volt a zene és a geometria előzetes ismerete.

 

A színek és a hangok gyökerei

 

Egyébként az Őseredeti Hét mindegyike, a Megnyilvánult Logoszt alkotó első hét sugár, ismét csak hétszeres. Így ahogyan a szoláris színkép hét színe a hét sugárnak vagy hierarchiának felel meg, úgy mindegyiküknek megvan a maga hetes felosztása, amik ugyanazoknak a színsorozatoknak felelnek meg. Ebben az esetben azonban az egyik szín – az, amelyik az adott hierarchiára összességében jellemző – az uralkodó, és erősebb a többinél.

Ezeket a hierarchiákat csak a színkép színeinek koncentrikus köreivel lehet jelképezni, mindegyik hierarchiát a hét koncentrikus kör egy sorozata képviseli, azok természetes sorrendjében. Mindegyik ilyen „kerékben” lesz azonban egy kör, amelyik fényesebb és élénkebb színű a többinél, és a keréknek egy ilyen színű, körülölelő aurája lesz (szegélye, ahogyan a fizikusok nevezik). Ez a szín lesz az adott hierarchiának, mint egésznek a jellemző színe. e hierarchiák mindegyike a természet hét birodalma egyikének esszenciáját (lelkét) szolgáltatja, és egyben „Építője” is annak. Ezek a hierarchiák a három elementál birodalom, az ásványi, a növényi, az állati és a szellemi ember birodalma.II/35 Ezen felül mindegyik hierarchia a maga meghatározott színével látja el az emberben levő hét princípium egyikének auráját. Továbbá, mivel mindegyik hierarchia a szent bolygók egyikének uralkodója, könnyű megérteni, hogyan jött létre az asztrológia, és hogy a valódi asztrológiának szigorúan tudományos alapjai vannak.

A teremtő erők 7 hierarchiájának ábrázolására a keleti iskolákban használt jelkép egy kerék, ami hét koncentrikus körből áll, és mindegyik kör ki van színezve a hét szín egyikével. Ha úgy akarjuk, nevezzük őket angyaloknak, bolygói szellemeknek, vagy a mi esetünkben a Naprendszerünk 7 szent bolygója 7 uralkodójának. Mindenesetre a koncentrikus körök Ezékiel kerekeinek jelképeit jelentik egyes nyugati okkultisták és kabbalisták számára, a mi számunkra pedig az „Építőket”, vagy a Prajâpati-t.


 

AZ EMBERI PRINCÍPIUMOK

A HÉT HIERARCHIA ÉS ALOSZTÁLYAIK

Ibolya

 

Linga Sharîra

IBOLYA

IBOLYA

Indigókék

Kék

Zöld

Sárga

Narancs

Vörös

Indigókék

 

Felső Manasz

Ibolya

INDIGÓKÉK

INDIGÓKÉK

Kék

Zöld

Sárga

Narancs

Vörös

Kék

 

Aurikus tojás

Ibolya

KÉK

Indigókék

KÉK

Zöld

Sárga

Narancs

Vörös

Zöld

 

Alsó Manasz

Ibolya

ZÖLD

Indigókék

Kék

ZÖLD

Sárga

Narancs

Vörös

Sárga

 

Buddhi

Ibolya

SÁRGA

Indigókék

Kék

Zöld

SÁRGA

Narancs

Vörös

Narancs

 

Prâna

Ibolya

NARANCS

Indigókék

Kék

Zöld

Sárga

NARANCS

Vörös

Vörös

 

Kâma Rûpa

Ibolya

VÖRÖS

Indigókék

Kék

Zöld

Sárga

Narancs

VÖRÖS

 

III. Diagram

 


 

A III. diagram

 

A tanulmányozónak gondosan meg kell vizsgálnia a fenti diagramot.

Tehát a Linga Sharîra az ibolyaszínű hierarchia ibolyaszínű alsugarától származik, a felső Manasz hasonló módon az indigókék hierarchia indigókék alsugarától származik, és így tovább. Mivel minden ember bizonyos bolygó alatt születik, mindig annak a bolygónak a színe lesz benne túlsúlyban, mert az a „princípium” fog benne uralkodni, amelyik a kérdéses hierarchiából származik. Lesz az aurájában bizonyos mennyiségű szín a többi bolygótól is, de az uralkodó bolygóé lesz a legerősebb. Így egy olyan ember, akiben mondjuk a Merkúr-princípium az uralkodó, ha egy más bolygó alatt született személy Merkúr-princípiumára hat, képes az illetőt teljesen a hatalmába keríteni. Mert a benne lévő erősebb Merkúr-princípium legyőzi a másikban levő gyengébb merkúri elemet. Kevés hatalma lesz azonban a vele ugyanazon bolygó alatt születettek fölött. Ez a kulcsa a magnetizálás és a hipnotizálás okkult tudományainak.

A tanulmányozó értse meg, hogy a rendeket és a hierarchiákat itt a nekik megfelelő színekkel nevezzük meg, hogy elkerüljük a számok használatát, ami az emberi princípiumokkal kapcsolatban zavarólag hatna, mivel az utóbbiaknak nincs meg a saját megfelelő számuk. E hierarchiák valódi okkult neveit most nem tudjuk megadni.

A tanulónak nem szabad azonban elfelejtenie, hogy a fizikai szemünkkel látott színek nem az okkult természet valódi színei, hanem csupán azok a hatások, amelyeket bizonyos rezgési sebességek okoznak fizikai érzékszerveinkben. Clerk Maxwell kimutatta, hogy bármelyik szín retinális hatását utánozni lehet három más szín megfelelő kombinálásával. Ebből az következik tehát, hogy a retinánknak csak három különálló színérzete van, és ezért nem úgy érzékeljük a hét színt, ahogyan valójában léteznek, hanem úgymond, csak az „utánzataikat” a fizikai érzékszervünkben.

Így például az első „háromszög” narancsvöröse nem a narancs és a vörös kombinációja, hanem a valódi „szellemi” vörös, ha szabad így mondanunk, míg a színkép vöröse (a vérvörös) a Kâma, az állati vágy színe, és elválaszthatatlan az anyagi síktól.

 

Az Istenség egysége

 

A tiszta és mesterkéletlen ezotéria nem beszél személyes Istenről, ezért ateistáknak tartanak bennünket. Pedig a valóságban az okkult filozófia egészében teljesen az Isten mindenütt jelenvalóságán, az Abszolút Istenségen alapul, és ha RAJTA nem is töprengünk, mivel túl szentnek és Egységként pedig felfoghatatlannak tartjuk a véges értelem számára, az egész filozófia mégis azon alapszik, hogy az Ő isteni képességei mindennek a forrása, ami lélegzik, él, és létezik. Az EGYET minden régi vallásban a sokkal mutatták be. Egyiptomban és Indiában, Kaldeában és Föníciában, végül pedig Görögországban az istenséggel kapcsolatos elképzeléseket a három, öt és hét többszöröseivel fejezték ki, ugyanakkor a nyolc, kilenc és tizenkét nagy istenséggel is, amelyek az Egyetlen és Egyedüli Isten erőit és tulajdonságait jelképezték. Ez összefüggésben volt azzal a szabálytalan és páratlan számokkal történő végtelen felosztással, amelynek e népek metafizikusai EGYETLEN ISTENSÉGÜKET alávetették. Így megalkotva, az istenek köre rendelkezett az EGYETLEN LEGMAGASABB ÉS MEGISMERHETETLEN minden tulajdonságával és sajátságával, mert az isteni személyiségeknek, vagy inkább megszemélyesített jelképeiknek ebben a gyűjteményében ott lakozik az EGY ISTEN, az ELSŐ ISTEN, az az Isten, akiről Indiában azt mondják, hogy nincs belőle második.

Óh, Ani Isten [a Szellemi Nap], Te isteni személyiségeid összességében lakozol.II/36

Ezek a szavak a régieknek azt a hitét fejezik ki, hogy minden megnyilvánulás egyetlen és ugyanazon forrásból fakad, minden egyetlen azonos princípiumból árad ki, amely másképp soha nem tud teljesen kibontakozni, csak kiáradásainak együttes és teljes összességében és azon keresztül.

Valentinus pleroma-ja teljesen azonos az okkult filozófiában a térrel, mert a pleroma a felsőbb régiók „teljességét” jelenti. Valamennyi isteni megnyilvánulás és kiáradás végösszege, amely az EGY-ből előtörő sugarak plénumát vagy összességét fejezi ki. Minden síkon elkülönülnek, és isteni erőkké alakítják át magukat, amiket angyaloknak és bolygói szellemeknek neveznek minden nép filozófiájában. A gnosztikus Æon-okat és a pleroma erőit úgy beszéltetik, mint a Purâna-k angyalait és Siddha-it. Az Epinoia, Isten első női megnyilvánulása, Simon mágus és Saturninus „princípiuma” ugyanazt a nyelvet használja, mint Basilides Logosza, és mindegyikük visszavezethető a tisztán ezoterikus Alêtheia-ra, a misztériumok IGAZSÁG-ára. Mindegyikükről azt tanítják, hogy különböző időben és különböző nyelveken, az egyiptomi papirusz sok ezer éves nagyszerű himnuszát ismétlik.

Az istenek imádnak Téged, üdvözölnek Téged, óh Egyetlen Sötét Igazság.

Ra-nak címezve hozzáteszik:

Az istenek meghajolnak méltóságod előtt, magasztalva annak lelkeit, ami létrehozza őket… és azt mondják neked, béke minden kiáradásnak, ami az Istenek Tudatos Atyáinak Öntudatlan Atyjától származik… Teremtmények létrehozója, imádjuk a lelkeket, amelyek belőled áradnak ki. Te nemzel bennünket, óh, te Ismeretlen, és téged üdvözlünk, amikor imádunk minden Isten-lelket, ami belőled száll le, és bennünk él.

A kijelentésnek ez a forrása:

Nem tudjátok, hogy istenek, és az Isten temploma vagytok.

Ezt mutatja be az 1889. márciusi Luciferben megjelent cikk, „Az egyházi és szabadkőműves szertartások gyökerei”. Jól mondták 17 évszázaddal ezelőtt: „Az ember nem birtokolhatja az Igazságot (Alêtheia-t), hacsak nem részesül a gnózisban”. Így mondhatjuk ma is: Senki sem ismerheti az Igazságot, hacsak nem tanulmányozza az okkultizmus pleroma-jának titkait, és ezek a titkok mind megvannak az ősi bölcsesség-vallás teogóniájában, ami az okkult tudomány Alêtheia-ja.

 

III. Értekezés: Megjegyzés a korábbi értekezésekhez

 

Mivel sokan írtak nekem, és majdnem panaszkodtak arról, hogy az első két értekezéshez mellékelt diagramokat nem tudják a gyakorlatban és világosan alkalmazni, mások pedig ezeknek a diagramoknak a homályosságáról beszéltek, egy rövid magyarázatot tartok szükségesnek.

A legtöbb esetben ennek a nehézségnek az az oka, hogy téves megközelítésből vizsgálták a dolgokat, a tisztán elvont és metafizikai dolgokat tényleges és fizikai dolgokként értették félre, és azokkal összekeverték. Vegyük például a II. értekezés A és B diagramjait, és mondjuk azt, hogy ezek teljesen a makrokozmoszra vonatkoznak, és ideálisak. Ne felejtsük el, hogy az okkultizmus tanulmányozása az egyetemestől halad a részletek felé, és nem fordítva, ahogyan ez a tudományban elfogadott. Mivel Platón beavatott volt, természetes módon az előbbi módszert követte, míg Arisztotelész – mivel soha nem kapott beavatást – gúnyolódott mesterén, és kidolgozta saját rendszerét, örökségül hagyva azt Bacon-re, aki átvette és tovább fejlesztette azt. Való igaz, hogy a hermetikus bölcsesség aforizmája, a „Mint fent, úgy lent” minden ezoterikus tanításra vonatkozik, de nekünk a fentivel kell kezdenünk, és meg kell tanulnunk a szabályt, mielőtt a gyakorlati tapasztalatokat összegezhetnénk.

A két ábra ezért nem akar semmilyen két konkrét síkot bemutatni, hanem inkább két sík absztrakciójáról van szó, mintegy magyarázatként a visszatükröződés törvényéről éppen úgy, ahogyan az alsó manasz a felső manasz tükröződése. Ezeket az ábrákat tehát a legmagasabb metafizikai értelemben kell felfognunk.

A diagramokkal csak az a szándékunk, hogy megismertessük a tanulókat az okkult megfelelések elképzeléseivel, mert a metafizikai vagy makrokozmikus és spirituális okkultizmus valódi szellemisége tiltja az ábrák, sőt a szimbólumok alkalmazását, és legfeljebb csak addig engedi meg, amíg ideiglenes segítségként szükség van rájuk. Ha egyszer egy elképzelést szavakba foglalunk, már elveszti valódiságát. Ha egyszer egy metafizikai elképzelést ábrázolunk, ezzel materializáljuk annak szellemét. Ezeket az ábrákat tehát úgy kell tekinteni, mint létrafokokat, amelyekkel a sáncokra fel lehet jutni, és amelyeket félre lehet lökni, ha egyszer elértük a várfokot.

Legyenek ezért nagyon figyelmesek a tanulmányozók, hogy az értekezéseket szellemük szerint fogják fel, és kerüljék el, hogy anyagi formát adjanak nekik. Próbálják meg mindig megtalálni a lehető legmagasabb jelentést, legyenek biztosak benne, hogy minél anyagibb és kézzelfoghatóbb elgondolásaik vannak az értekezésekről, annál távolabb vannak azok helyes megértésétől. Különösen vonatkozik ez az első értekezésre és a diagramokra, mert mint minden valódi mesterségben, úgy az okkultizmusban is először az elméletet kell megtanulnunk, mielőtt megkezdődne a gyakorlati oktatásunk.

 

A titoktartásról

 

A tanulók azt szokták kérdezgetni, miért van ekkora titoktartás egy tanítás részleteire vonatkozóan, ha egyszer a nagy egészet már nyilvánosan feltárták, mint például az Esoteric Buddhism-ban és a Titkos Tanításban?

Erre az okkultizmus a következőt válaszolja. Két okból:

(a) A teljes igazság túlságosan szent ahhoz, hogy válogatás nélkül nyilvánosságra hozzuk.

(b) Minden részlet és az exoterikus tanításokban levő hiányzó láncszemek megismerése túlságosan veszélyes avatatlan kezekben.

A „Bolygói Szellemek” – a legmagasabb Kumâra-k, akik e Mahâmanvantara folyamán többé már nem öltenek testet az Univerzumban –, akik Avatâra-kként csak minden új emberfaj kezdetén, valamint a nagy és a kis ciklus két végén, illetve csomópontja idején jelennek meg a Földön, feltárták az igazságokat az ember előtt. Ezek az igazságok azonban idővel, ahogyan az ember egyre inkább elállatiasodott, kitörlődtek az emberi emlékezetből. Mégis, bár ezek a Tanítók nem maradnak tovább az emberrel, mint amennyi idő kell ahhoz, hogy az általuk tanított örök igazságokat a gyermek-emberiség képlékeny elméjébe bevésse, a szellemük szunnyadva, de azért elevenen az emberiséggel marad. A kezdeti kinyilatkoztatások teljes ismerete mindig megmaradt a kevés kiválasztottnál, és tovább adódott az adeptusok egyik generációjáról a másikra, attól kezdve a jelenlegi időkig. Ahogyan a Tanítók mondják az okkultizmus alapelemeiben:

Ez annak biztosításával történik, hogy ezeket [az örök igazságokat] a későbbi korok eljövendő generációi teljesen el ne veszítsék, vagy el ne felejtsék.

A Bolygói Szellem küldetése csupán az, hogy az Igazság alaphangját megüsse. Ha egyszer az alaphang rezgését elindította, az megszakítás nélkül folytatja útját az emberi faj vándorútján keresztül, egészen a ciklus végéig. Ekkor a Bolygói Szellem eltűnik Földünkről a következő bolygói manvantara-ig. Az ezoterikus igazságok bármelyik tanítójának – akár a tudás létrájának tetején, akár az alján áll – ugyanez a küldetése: mint fent, úgy lent. Nekem csak arra van utasításom, hogy a tanulók között megüssem a különböző ezoterikus igazságok alaphangját. Önök közül azok, akik az „Ösvényen” társaik fölé emelkednek majd ezoterikus tanulmányaik során, meg fogják kapni – ahogyan a „kiválasztottak” is megkapták és megkapják az Alapító Testvériségben – az utolsó magyarázó részleteket és a végső kulcsot ahhoz, amit tanulnak. Azonban senki nem remélheti, hogy megkapja ezt a kiváltságot az előtt, hogy a MESTEREK – nem pedig az én szerény személyem – méltónak találják őt erre.

Ha szeretnék tudni ennek az irányelvnek az igazi okát, most azt is elmondom. Nincs értelme annak, hogy elismételjem és megmagyarázzam azt, amit önök mindannyian ugyanolyan jól tudnak, mint én. Kezdetben az események megmutatták, hogy semmilyen elővigyázatosság nem felesleges. Több száz férfiből és nőből álló társulatunkban úgy tűnik, sokan nem tudták felfogni a fogadalom áhítatos szentségét (amelyet néhányan csak tolluk hegyével tettek le), sem azt a tényt, hogy a személyiségüket teljesen figyelmen kívül kell hagyniuk, amikor szembe kerülnek saját MAGASABB ÉN-JÜKKEL, vagy hogy egyetlen szavuk és fogadalmuk sem ér semmit, csak ha cselekedetekkel hitelesítik azokat. Ilyen volt az emberi természet, semmi több. Ezért a Mester megbocsátóan tovább lépett, és egy új próbaidőt engedélyezett. De még ettől eltekintve is veszély leselkedik magában a jelenlegi ciklus természetében. A civilizált emberiség, bármennyire is védik a láthatatlan Figyelők, a Nirmânakâya-k, akik a különböző fajainkon, nemzeteinken őrködnek, jelenleg még – a közös karmája következtében – erősen a testet öltött és testen kívüli „Sötét Testvéreknek”, a Nirmânakâyák hagyományos ellenfeleinek a befolyása alatt áll. Ez pedig – ahogyan már elmondtam – az első Kali Yuga ciklus végéig (1897), és még néhány évvel azután fog tartani, amint a kisebb sötét ciklus átfedi a nagyobb ciklust. Így minden elővigyázatosság ellenére, gyakran teljesen méltatlan személyek szereznek tudomást szörnyű titkokról a „Sötét Testvérek” erőfeszítései és az emberi agyra gyakorolt hatásuk következtében. Mindez annak az egyszerű ténynek köszönhető, hogy bizonyos kiváltságos szervezetekben a Bolygói Lények által elindított alapigazságok rezgései életre kelnek. Ez az, amit a nyugati filozófia veleszületett eszméknek, az okkultizmus pedig a „védőszellem felvillanásainak”III/1 nevez. Az örök igazságon alapuló néhány ilyen eszme felébred, és mindaz, amit az őrködő hatalmak tehetnek, annyi, hogy megakadályozzák teljes feltárulását.

Az elkülönült anyag ezen univerzumában mindennek két aspektusa van: a világos és a sötét oldal, és amikor ezt a két tulajdonságot a gyakorlatban alkalmazzák, az egyikből haszon, a másikból pedig rontás származik. Minden ember válhat botanikussá anélkül, hogy ebből embertársai számára nyilvánvaló veszélyt hordozna. Sok kémikus, aki már mesterré vált az oldatok tudományában, tudja, hogy azok mindegyike képes gyógyítani is, és ölni is. Nincs olyan alkotóelem, nincs olyan méreg, amelyet mindkét célra fel ne lehetne használni, kezdve az ártalmatlan viasztól, a halálos hidrogén-cianidig, a csecsemő nyálától a kobra mérgéig. Ezt minden kezdő orvos tudja – legalábbis elméletileg. De hol van az a képzett kémikus napjainkban, akinek megengednék, hogy a tudomány három birodalmához tartozó bármely anyag tulajdonságának „sötét oldalát” felfedezze, nem is beszélve azokról az anyagokról, amelyek az okkultizmus hét birodalmához tartoznak? Ennek a birodalomnak a titkaiba, a dolgok legbelsőbb lényegébe és a kezdeti kölcsönhatásaiba vajon ki hatolt be? Pedig egyedül ez az a tudás, ami egy okkultistát igazi, gyakorlati beavatottá tesz, akár a Fény Testvériségének, akár a Sötét Testvériségnek a vonalán halad. Annak a finom, nyom nélküli és a természetben található leghatékonyabb méregnek az esszenciája, amely az úgynevezett Medici- és Borgia-mérgek alkotórésze is volt, ha olyan hozzáértő használja, aki ismeri az ember által hozzáférhető földi síkokon e méreg lehetőségeinek hét fokozatát, bárkit meggyógyíthat, vagy megölhet a világon. Az eredmény természetesen attól függ, hogy az alkalmazó személy a Fény vagy a Sötétség testvére. Az előbbit a jó megtételében megakadályozhatja a faji, a nemzeti és az egyéni karma, a másodikat gonosz munkájában meggátolhatja a „Védőfal” emberi „köveinek” közös erőfeszítése.III/2

Helytelen azt gondolni, hogy létezik bármilyen „robbanóanyag” vagy „bölcsek köve” vagy „életelixír”. Az utóbbi ott rejtőzik minden virágban, minden kőben és ásványban szerte az egész világon. Az életelixír mindannak a végső esszenciája, ami a felfelé irányuló fejlődés útján halad. Mivel nincs jó vagy rossz önmagában, így nincs is sem „életelixír”, sem „halálelixír”, sem méreg önmagában, hanem minden benne van egy és ugyanazon egyetemes esszenciában, és ezt vagy azt a hatást kelti vagy eredményezi aszerint, hogy milyen fokú az elkülönülése és milyen kölcsönhatásokban vesz részt. A világos oldal életet, egészséget, üdvösséget, isteni békét, stb., a sötét oldal halált, betegséget, bánatot, békétlenséget hoz. A legerősebb mérgek természetének ismerete bizonyítja ezt: egyesek közülük még nagy mennyiségben sem tesznek a szervezetre rossz hatást, míg ugyanabból a méregből egy mákszemnyi is villámcsapás-szerűen megöli a szervezetet. Ugyanaz a mákszemnyi mennyiség ugyanabból a méregből más vegyületben, noha a mennyisége szinte azonos, meggyógyítja a beteget. A méreg elkülönülésének a szintje hétszeres, ahogyan hétszeres a működésének a síkja is, és mindegyik szint jó vagy rossz hatású aszerint, hogy milyen rendszerrel kerül kapcsolatba. Aki jól ismeri ezeket a szinteket, az már a gyakorlati adeptusság főútján jár. Aki találomra cselekszik – ahogyan az elmegyógyászok óriási többsége teszi, akár „keresztény tudósok”, akár „elme” tudósok – az valószínűleg bánni fogja az önmagán és másokon létrejövő hatásokat. Nyomon követve az indiai jógik példáját és széles körben elterjedt, de helytelenül ismertetett gyakorlataikat, amelyekről csak olvastak, de amiket nem volt lehetőségük tanulmányozni, ezek az új szekták hanyatt-homlok és vezetés nélkül magukévá tették a tagadás és a megerősítés gyakorlatát. Így több ártalmasat, mint jót tettek. Akik sikeresek, azok ezt veleszületett magnetikus és gyógyító képességeiknek köszönhetik, amik nagyon gyakran közömbösítik azt, ami egyébként sok bajt idézne elő. Csak annyit mondok, vigyázzanak, a Sátán és az arkangyal több, mint ikerpár, ugyanaz a test és ugyanaz az elme, mert Deus est Demon inversus.

 

Kedvező hatású-e a koncentráció gyakorlása?

 

Ez egy másik olyan kérdés, amit gyakran feltesznek. A válaszom ez: A tudatos és óvatos valódi koncentráció és meditáció saját alsóbb én-ünk felett a belső isteni ember és a Pâramitâ-k fényében, nagyszerű dolog. De „jógát ülni” a tényleges gyakorlat csupán felületes és gyakran eltorzított ismeretében, szinte mindig végzetes. Mert tízet egy ellen, hogy a tanuló vagy médiumi képességeket fejleszt ki magában, vagy pedig elvesztegeti az idejét, és megundorodik mind a gyakorlattól, mind az elmélettől. Mielőtt az ember fejest ugrik egy ilyen veszélyes próbálkozásba, és arra törekszik, hogy túljusson az alsóbb én-je és annak életútja aprólékos vizsgálatán, vagy nem elégszik meg azzal, amit a mi fogalomrendszerünkben „A tanítvány napi életének vezérfonalaként” nevezünk, az jól tenné, ha legalább megtanulná a különbséget a „mágia” két aspektusa, vagyis a fehér vagy isteni és a fekete vagy ördögi között. Ezáltal biztosítaná magát arról, hogy amikor „jógát ül” tapasztalat és a veszélyeket megmutató vezető nélkül, ne lépje át naponta és óránként az isteni határokat, és bele ne essen a sátáni területbe. Mindazonáltal a különbség megtanulásának módja nagyon egyszerű: az embernek csak nem szabad elfelejtenie, hogy soha, semmilyen ezoterikus igazságot teljesen leplezetlenül nem fognak nyilvánosan kiadni, sem könyvben, sem folyóiratban.

Arra kérem a tanulókat, vegyék elő a Theosophist 1887. novemberi számát. Itt a 98. oldalon kezdődik Râma Prasâd nagyszerű cikke „A természet finomabb erőiről”.III/3 Ennek a munkának az értéke nem annyira irodalmiasságában van, noha megnyerte szerzőjének a Theosophist aranyérmét, hanem inkább abban, hogy feltárja az okkultizmusról szóló, egy ritka és ősi szanszkrit műben eddig elrejtett tanításokat. De Râma Prasâd úr nem okkultista, hanem csak egy kitűnő szanszkrit tudós, egyetemi tanár és rendkívüli intelligenciájú férfi. Értekezései szinte kivétel nélkül tantrikus műveken alapulnak, amelyek – ha egy kezdő okkultista megkülönböztető-képesség nélkül olvassa – a legteljesebb fekete mágia gyakorlásához vezetnek. Nos, miután a fekete és a fehér mágia közötti elsődleges különbség az, hogy milyen célból alkalmazzák, a másodlagos különbség pedig az, hogy milyen természetű közegeket használnak fel a jelenségek létrehozásához, a két mágia közötti elválasztó vonal rendkívül keskeny. A veszélyt csak az a tény csökkenti, hogy minden úgynevezett okkult könyv csak egy bizonyos értelemben okkult, vagyis a szöveg annyiban okkult, hogy ködös megállapítások vannak bennük. Mielőtt az olvasó eljuthat a tanítás helyes jelentéséig, teljesen meg kell értenie a tanítás jelképrendszerét. Ráadásul az ilyen művek soha nem teljesek, az együvé tartozó részek különböző címeken szerepelnek, a címek alatt pedig részletek vannak más művekből is. Így tehát, ha valakinek nincs kulcsa hozzá, nem fogja tudni kihámozni a műből a teljes igazságot. Még a híres Shivâgama, amelyen a Nature’s Finer Forces alapul, „sem található meg sehol teljes formájában” – ahogyan ezt a szerző elmondja. Így az összes többi műhez hasonlóan mindössze öt Tattva-t magyaráz az ezoterikus tanításokban szereplő hét helyett.

Hogyan lehetséges ez, holott a Tattva-k a természet hét erejének egyszerűen az alapanyagát jelentik? A Prakriti hét formája létezik, ahogyan ezt Kapila Sânkhya -ja, a Vishnu Purâna és más művek tanítják. A Prakriti a természet, anyag (őseredeti és elementális anyag), ezért a logika azt kívánja, hogy a Tattva-k is heten legyenek. Mert a Tattva-k akár „a természet erőit” jelentik – ahogyan ezt az okkultizmus tanítja –, akár pedig „a szubsztanciát, amiből az univerzum felépül” és „az erőt, ami fenntartja azt”, ahogyan ezt a tudós Râma Prâsad magyarázza, mindegyik végeredményében ugyanaz. Mert ezek: erő, Purusha és anyag, Prakriti. Ha pedig az utóbbinak hét formája, vagy inkább síkja van, akkor az erőinek is hétnek kell lennie. Más szavakkal az anyag sűrűségi fokainak és az azokat meglelkesítő erő fokozatainak kéz a kézben kell járniuk.

Az univerzum a Tattva-ból épül fel, a Tattva tartja fenn, és a Tattva-ba tűnik el,

mondja Shiva, ahogyan a Nature’s Finer Forces-ben idézik a Shivâgama-ból. Ez megoldja a kérdést: ha Prakriti hetesség, akkor a Tattva-knak is hétnek kell lenniük, mivel – ahogyan már mondtuk – mindkettő anyag és erő, vagy atomi anyag, és az azt meglelkesítő szellem.

Ezt itt azért magyaráztuk meg, hogy a tanulónak lehetővé váljon a sorok közötti olvasás a szanszkrit filozófiáról szóló úgynevezett okkult cikkekben, nehogy azok félrevezessék őt. A régi időkben a brahmanok mélységesen szentnek tartották, és éppen ezért titkosan kezelték a hét Tattva tantételét (ami az univerzum és az ember princípiumairól is szól), de mára már szinte elfeledték a tanítást. Tanítják viszont a mai napig a Himaláján túli vidékek iskoláiban, bár Indiában a néhány beavatotton kívül alig emlékeznek rá vagy hallottak róla. Ez az irányelv azonban fokozatosan megváltozott, a tanítványoknak elkezdtek széleskörű áttekintést adni róla. 1879-ben, a Teozófiai Társulat Indiába való belépése idején utasítást kaptam arra, hogy egy-két embernek tanítsam meg exoterikus formájában. Most ismertetem azt ezoterikus formájában.

Tudva azt, hogy néhány tanuló saját elképzelése szerinti jóga rendszert próbál követni, amelyhez nincs más vezérfonala, mint a teozófiai könyvekben és folyóiratokban található néhány ritka utalás, amelyeknek természetszerűen hiányosnak kell lenniük, az ősi okkult művekről szóló egyik legjobb magyarázatot, a Nature’s Finer Forces című tanulmányt választom, hogy rámutassak, milyen könnyen zsákutcába vezethetik az embert a félrevezető kijelentéseik.

Úgy tűnik, maga a szerző is félre lett vezetve. A Tantrák ezoterikusan olvasva ugyanúgy tele vannak bölcsességgel, mint a legnemesebb okkult művek. De ha a Tantrákat vezető nélkül tanulmányozzák, és alkalmazzák a gyakorlatban, azok különböző jelenségek létrehozásához vezethetnek, az erkölcsi és a fiziológiai síkokon egyaránt. Ha pedig bárki megpróbálja elfogadni ezek holtbetűs szabályait és gyakorlatait, és valamilyen önző indítékkal kipróbálja a bennük előírt rítusokat végrehajtani, akkor elveszik. Tiszta szívvel és önzetlen áhítattal, kizárólag a kipróbálás kedvéért követve azokat, vagy semmilyen eredmény nem keletkezik, vagy csak olyan, amely visszaveti a próbálkozót. De jaj annak az önző embernek, aki az okkult képességeket csak földi előnyökért, bosszúért, vagy ambíciója kielégítéséért próbálja meg kifejleszteni! A magasabb és az alacsonyabb princípiumok szétválása és a buddhi-manasz elválása a tantrikus személyiségtől hamarosan be fog következni. Ezek azok a szörnyű karmikus következmények mindazok számára, akik a mágiával parancsolnak.

Keleten, Indiában és Kínában lélek nélküli férfiakkal és nőkkel ugyanolyan gyakran lehet találkozni, mint nyugaton, bár igazság szerint az erkölcstelenség ott sokkal kevésbé fejlődött ki, mint itt.

Keleten a fekete mágia és az ősi bölcsesség elfelejtése az, ami ehhez az állapothoz vezette őket. Erről azonban majd még később beszélek, most csak annyit teszek hozzá: legyenek óvatosak, és ismerjék meg a veszélyt.

Addig is, tekintettel a következő témákra, alaposan tanulmányozniuk kell a princípiumok valódi okkult felosztását és azok megfelelését a Tattva-kkal és egyéb kisebb erőkkel.

 

A „princípiumokról” és az „aspektusokról”

 

Metafizikailag és filozófiailag szólva, szigorúan ezoterikus értelemben az ember, mint teljes egység, négy alapvető princípiumból és azok három földi aspektusából tevődik össze. A félig-ezoterikus tanításokban ezt a négyet és hármat nevezik a hét princípiumnak, hogy megkönnyítsék a tömegek számára a megértést.

 

ÖRÖK, ALAPVETŐ PRINCÍPIUMOK

A PRINCÍPIUMOK ÁLTAL TEREMTETT IDŐLEGES ASPEKTUSOK

1. Âtmâ vagy Jîva, az „Egy Élet”, amely áthatja a Monádi Hármasságot. (Egy a háromban és három az Egyben.)

1. Prâna, az Élet Lehelete, ugyanaz, mint Nephesh. Egy élőlény halálakor a Prâna ismét Jîva-vá válik.III/4

2. Aurikus burok. Az embert körülvevő aura anyaga az egyetemesen szétterjesztett őseredeti és tiszta Akâsha, a Jîva határtalan és végtelen kiterjedésének első hártyája, minden megváltoztathatatlan Gyökere.

2. Linga Sharîra. Az asztrális forma, az aurikus tojás átmeneti kiáradása. Ez a forma megelőzi az élő test kialakulását, és a halál után hozzátapadva csak annak utolsó atomjának eltűnésével (kivéve a csontvázat) oszlik szét.

3. Buddhi. A Buddhi az Egyetemes Spirituális Lélek (ÂLAYA) egyik sugara.

3. Alsó manasz. Az állati lélek, a Buddhi-Manasz visszatükröződése vagy árnyéka, amelyben mindkettő potenciálisan megvan, de általában legyőzetik azért, mert a Kâma elemeivel társul.

4. Manasz (a felsőbb Én). Mahat-ból árad ki, a Pradhâna első terméke vagy kiáradása, amely potenciálisan valamennyi Guna-t (sajátosságot) tartalmaz. Mahat a Kozmikus Értelem, amelyet a „Nagy Princípiumnak” szoktak nevezni.III/5

 

Mivel az alsóbb ember két aspektus kombinációja – fizikailag az asztrális formájáé, pszicho-fiziológiailag pedig a Kâma-Manaszé –, ezért nem tekintjük még aspektusnak sem, hanem csak egy illúziónak.

Az Aurikus Tojást természete és többszörös funkciója következtében alaposan kell tanulmányoznunk. Mint Hiranyagarbha, az Arany Méh vagy Tojás tartalmazza Brahmâ-t, a Hét Egyetemes Erő összefoglaló szimbólumát, így az Aurikus Tojás közvetlenül kapcsolódik mind az isteni, mind a fizikai emberhez, és tartalmazza azokat. Azt mondják, lényegét tekintve örökkévaló, állandó kölcsönhatásaiban és átalakulásaiban az Én földi reinkarnációs folyamata során olyan, mint egyfajta örökmozgó szerkezet.

Ahogyan a IV. kötetben ismertettük, azok az Én-ek vagy Kumâra-k, akik a harmadik gyökérfaj végén az emberben testet öltöttek, nem erről a Földről vagy síkról való emberi Én-ek, hanem csak attól a pillanattól kezdve váltak azzá, amikor az állati embert meglelkesítették, megadva neki ezzel a magasabb elméjét. E Kumâra-k mindegyike egy „Lélegzet” vagy Princípium, amelyet emberi léleknek vagy manasz-nak, az elmének hívunk. Ahogyan a tanítás mondja:

„Mindegyikük egy fényoszlop. Kiválasztva hordozó eszközét, kitágult, beburkolva az emberi állatot egy âkâsha-i aurával, mialatt az Isteni (manasz-i) Princípium betelepedett abba az emberi formába”.

Az ősi bölcsesség továbbá arra tanít bennünket, hogy ezen első testet öltéstől kezdve a holdi Pitri-ket, akik az embereket saját Chhâyâ-ikból, vagyis árnyékukból teremtették meg, magába olvasztja ez az aurikus esszencia, és ekkor egy külön asztrális forma jön létre minden Én reinkarnációs sorozatának eljövendő személyisége számára.

Így az Aurikus Tojás, amely az ember minden gondolatát, szavát és cselekedetét visszatükrözi, a következő:

(a)    Minden karmikus feljegyzés megőrzője.

(b)    Az ember minden jó és rossz képességének a tárháza, amely az ember akarata – sőt pusztán gondolata – szerint is befogad, és kiáraszt minden lehetségességet, amely azután a megfelelő helyen működő erővé válik. Ez az aura az a tükör, amelyben a szenzitív és tisztánlátó emberek megérzik, és érzékelik a valódi embert, és olyannak látják, amilyen, és nem amilyennek látszik.

(c)    Mivel az Aurikus Tojás beöltözteti az embert asztrális formájába, amely köré azután a fizikai személy először magzatként, majd gyermekként és felnőttként alakítja ki magát úgy, hogy az asztrális az emberi lénnyel gyorsan együtt növekszik. Ezért ha egy adeptusról van szó, akkor ez adja a Mâyâvi Rûpa-t vagy illúzió-testet, amely nem a vitális asztrális teste, a halál után pedig az Aurikus Tojás szolgáltatja az ember devachani lényét és a Kâma Rûpa-t, vagy a vágytestet (a kísértetet).III/6

A devachani lény esetében az Én abból a célból, hogy a közvetlenül megelőző testet öltés Én-jeként képes legyen átmenni az üdvösség állapotába, fel kell öltenie (átvitt értelemben) az éppen felbomlott személyiség eszméinek, törekvéseinek, gondolatainak spirituális elemeit. Máskülönben mi lehetne az, ami az üdvösséget és a jutalmat élvezi? Nyilvánvalóan nem a személytelen ÉN, az Isteni Egyéniség. Ezért az elhunytnak az aurikus szubsztanciába vésett jó karmikus feljegyzései azok, amelyek ellátják az emberi lelket az ex-személyiségből származó elegendő spirituális összetevővel, hogy ezáltal képes legyen még mindig úgy gondolni magára, mint arra a testre, amelytől éppen felszabadult, és hogy egy „szellemi terhesség” többé-kevésbé hosszú időszaka alatt élvezhesse a kiteljesedést. A devachan ugyanis egy „szellemi terhesség” ideális anyaméhi állapotok között, az Én megszületése a következmények világába. Ez az ideális, tárgyiasulatlan születés megelőzi a következő földi megszületést az okok világába, amit az Én rossz karmája határoz meg.III/7

A kísértet esetében a Kâma Rûpa az Aurikus Burok állati üledékeiből épül fel, az állati életnek a napi karmikus feljegyzéseivel, amelyek tele vannak állati vágyakkal és önző törekvésekkel.III/8

A Linga Sharîra tehát a fizikai testtel marad, és azzal együtt fokozatosan semmisül meg. Így egy asztrális lényt kell teremteni, egy új Linga Sharîra-t kell létrehozni, hogy az legyen minden elmúlt tanha-nak és a jövendő karmának a szülője. Hogyan történik ez? A médiumi kísértet, az „elhunyt angyal”, maga is fokozatosan szétfoszlik és eltűnik,III/9 mint az elmúlt személyiség teljes képe vagy lénye, és a kâma-loka-i következmények világában nem hagy mást, csak rossz tettei, bűnös gondolatai és cselekedetei feljegyzését, amelyet az okkultisták szóhasználatában a tânhikus vagy emberi elementáloknak neveznek. Amikor az Én elhagyva a devachani állapotot, karmikus fokozatának megfelelően egy új testbe készül belépni, az elementálok ezen új asztrális forma alkotóelemeivé válnak, ezek alkotják az új asztrális lényt, amely az Aurikus Burokban születik meg, és amelyről gyakran mondják:

A rossz karma a devachan küszöbén várakozik a Skandha-k seregével.III/10

Mert amint befejeződik a devachani jutalmi állapot, akkor az Én felbonthatatlanul egyesül az új asztrális formával (vagy inkább belehelyezkedik abba). Mind az Én, mind az új asztrális forma karmikusan ahhoz a családhoz, illetve asszonyhoz törekszik, akitől a Karma által kiválasztott testi gyermeknek meg kell születnie, hogy hordozóeszközévé váljon a devachani állapotból éppen felébredő Én-nek. Ezután az új asztrális forma, amely egyrészt az Aurikus Tojás tiszta âkâsha-i esszenciájából, részben pedig az elmúlt személyiség büntetendő vétkeinek és bűneinek földi elemeiből áll, bevonzódik az asszonyba. Amint ott van, a természet kiformálja a fizikai magzatot az asztrális körül a férfi magvának a női talajban felnövekvő anyagaiból. Így nő ki a felbomlott mag esszenciájából az elpusztult mag gyümölcse vagy fantomja, ahogyan a fizikai gyümölcs is kitermel magában újabb magvakat a jövendő növényekhez.

Most pedig visszatérhetünk a Tattva-khoz, hogy lássuk, mint jelentenek a természetben és az emberben, és hogy bemutassuk, milyen nagy veszélyt jelent a képzeletbeli, amatőr jógában való elmerülés, amelyről a kísérletező azt sem tudja, hogy mi is az valójában.

 

A tâttvikus kölcsönhatások és jelentésük

 

A természetben tehát hét fő erő vagy hét erőközpont van, és úgy tűnik, minden megfelel ennek a számnak, mint például a zenében a hetes skála vagy hang és a színek hetes felosztású spektruma. A korábbi kötetekben nem merítettem ki ennek szójegyzékét és bizonyítékait, de eleget közöltem ahhoz, hogy minden gondolkodó embernek bebizonyítsam: a bemutatott tények nem véletlen összetalálkozások, hanem nagyon nyomós bizonyítékok.

Több oka van annak, amiért a hindu rendszerekben csak öt Tattva-t ismertetnek. Közülük egyet már megemlítettem. Egy másik ok az, hogy mivel még csak az ötödik fajt értük el, és ennek következtében csak öt érzékszervvel rendelkezünk, (legalább is a tudomány ennyit tud elismerni) a két hátralevő, az emberben még rejtett állapotban levő érzékszerv létezését csak pszichikus jelenségekkel lehet bizonyítani, ami viszont a materialisták számára egyáltalán nem bizonyíték. Az öt fizikai érzékszerv az öt alacsonyabb Tattva-nak felel meg, míg a két, még ki nem fejlődött érzékszerv és a két erő vagy Tattva, amit a brahmanák elfelejtettek, még ismeretlen a tudomány előtt, mivel ezek annyira tárgyiasulatlan érzékek, a legmagasabb pedig annyira szent, hogy csak a legmagasabb okkult tudományok segítségével lehet felismerni és megismerni. Könnyű belátni, hogy ez a két Tattva és a két érzék (a hatodik és a hetedik) a két legmagasabb emberi princípiumnak, a Buddhinak és az Âtmâ fényével átitatott Aurikus Buroknak felel meg. Hacsak meg nem nyitjuk magunkban okkult képzés segítségével a hatodik és a hetedik érzékszervet, soha nem tudjuk megérteni pontosan az ezeknek megfelelő Tattva-típusokat. Tehát a Nature’s Finer Forces című tanulmányban az a megállapítás, hogy a tattvikus skálában a legmagasabb Tattva az Âkâsha,III/11 (amelyet [csak] négy követ, amik mindegyike sűrűbbé válik az előzőnél) ezoterikus szempontból nézve téves. Mert ha egyszer az Âkâsha-t, egy szinte homogén és bizonyosan egyetemes princípiumot éternek fordítjuk, akkor az Âkâsha-t lealacsonyítjuk és a látható univerzumunkra korlátozzuk, mivel az nyilvánvalóan nem a tér étere. Az éter – bármit mondjon is róla a modern tudomány – elkülönült szubsztancia, míg az Âkâsha – mivel csak egyetlen egy tulajdonsága van: a HANG, amelynek az alapját képezi – nem szubsztancia, míg exoterikusan és egyes orientalistákIII/12 gondolkodásában sem, inkább káoszt, vagy a nagy térbeli ürességet jelenti.III/13 Ezoterikusan Âkâsha önmagában az Isteni Tér, és éterré csak a legalsó és utolsó síkon válik, vagyis a mi látható univerzumunkban és a földön. Ebben az esetben a félrevezetés a „tulajdonság” szóban van, amelyről azt mondtuk, hogy az a Hang. De a Hang nem az Âkâsha tulajdonsága, hanem annak elsődleges kölcsönhatása, elsődleges megnyilvánulása, a LOGOSZ, vagy az Isteni Gondolatalkotás hozta létre az IGÉT, és ez az „IGE” hozta létre a „testet”. A hangot csak úgy lehet az Âkâsha „tulajdonságának” tekinteni, ha az Âkâshát antropomorfizáljuk. A Hang nem az Âkâsha jellegzetessége, bár nyilvánvalóan vele született, mint ahogyan az „Én vagyok Én” gondolat is vele születik a gondolkodásunkkal.

Az okkultizmus azt tanítja, hogy az Âkâsha tartalmazza és magába foglalja a hét erőközpontot, ennek folytán a hat Tattva-t, amelyek között az Âkâsha a hetedik, vagy inkább azok összegzése. De ha az Âkâshát úgy tekintjük – ahogyan ebben az esetben igaznak hisszük –, hogy csak az exoterikus elképzelést jeleníti meg, akkor a szerzőnek igaza van. Ugyanis megértve, hogy az Âkâsha egyetemesen mindenütt jelenvaló, és követve a purânai korlátozást véges értelmünk számára való könnyebb megérthetőség kedvéért, a szerző az Âkâsha kezdetét csupán a FöldláncunkIII/14 négy síkján túlra teszi, mivel a két magasabb Tattva annyira rejtett az átlagos halandó számára, mint a hatodik és a hetedik érzékszerv a materialista elme előtt.

Ezért, amíg a szanszkrit és a hindu filozófia általában csak öt Tattva-ról beszél, az okkultisták hetet neveznek meg, és így megfeleltetik azokat a természetben meglévő minden egyéb hetességnek. A Tattva-k ugyanolyan sorrendben állnak, mint a hét makro- és mikro-kozmikus erő, és ahogyan az ezotériában tanítják, ezek a következők:

(1) ÂDI TATTVA. Az őseredeti egyetemes Erő, amely a megnyilvánulás, vagyis a „teremtő” korszak kezdetén az örök, a megváltoztathatatlan SAT-ból, mindennek az alapjából árad ki. Megfelel az Aurikus Buroknak vagy Brahmâ Tojásának, amely minden bolygót, minden embert, állatot és dolgot egyaránt körülvesz. Ez az a hordozóeszköz, amely potenciálisan mindent magába foglal, szellemet és szubsztanciát, erőt és anyagot. Az Âdi Tattva az ezoterikus kozmogóniában az az erő, amelyre úgy hivatkozunk, hogy az Első, vagyis a Megnyilvánulatlan Logoszból árad ki.

(2) ANUPÂDAKA TATTVA.III/15 A létezés síkján az első elkülönülés – mivel az első Tattva ideális –, vagyis az, amely átalakulással születik egy nála is magasabb valamiből. Az okkultisták szerint ez az erő a Második Logoszból tör elő.

(3) ÂKÂSHA TATTVA. Ez az első pont, ahonnan minden exoterikus filozófia és vallás kiindul. Az Âkâsha Tattva-t ezekben úgy magyarázzák, mint éterikus erőt, étert. Így Jupitert, a „legmagasabb” Istent Pater Æther-nek nevezték, Indra, valamikor a legmagasabb Isten Indiában, az éterikus vagy mennyei kiterjedés, és ugyanez vonatkozik Uránuszra, stb. A keresztény bibliai Istenről is úgy beszélnek, mint a Szent Lélekről, Pneuma-ról, megritkult szélről vagy levegőről. Ezt az okkultisták a Harmadik Logosz erejének nevezik, a Teremtő Erőnek egy már megnyilvánult Univerzumban.

(4) VÂYU TATTVA. A légi sík, amelynek alkotó anyaga gáznemű.

(5) TAIJAS TATTVA. A légkörünk síkja, a tejas-ból, ami ragyogót jelent.

(6) ÂPAS TATTVA. Vizes vagy folyékony szubsztancia vagy erő.

(7) PRITHIVÎ TATTVA. Szilárd földi szubsztancia, a földi szellem vagy erő, a legalacsonyabb valamennyi között.

Mindezek megfelelnek a mi princípiumainknak és az emberben levő hét érzékszervnek és erőnek. Amilyen Tattva vagy erő képződik vagy gerjesztődik bennünk, aszerint fognak testeink cselekedni.

Amit itt el kell mondanom, különösen azoknak a tagoknak szól, akik arra törekednek, hogy „jógázással” fejlesszenek ki magukban képességeket. Megérthetik abból, amit eddig is elmondtam, hogy a Râja jóga kifejlesztéséhez a meglévő, nyilvánosságra hozott művek semmit sem érnek. Ezek a művek legjobb esetben a Hatha jógáról adhatnak célzásokat, olyasmit, ami a legjobb esetben is csak médiumitáshoz vezethet, a legrosszabb esetben viszont a pusztuláshoz. Ha azok, akik „meditációt” végeznek, és megpróbálják megtanulni a „lélegzés tudományát”, és figyelmesen fogják olvasni Nature’s Finer Forces-t, azt fogják találni, hogy csak az öt Tattva alkalmazásával lehet ezt a veszélyes tudományt elsajátítani. Mert az exoterikus jóga-filozófiában és a Hatha jóga gyakorlatokban az Âkâsha Tattva-t az ember fejébe (vagy fizikai agyába) helyezik. A Tejas Tattva a vállakban van, a Vâyu Tattva a köldökben (valamennyi fallikus isten, az univerzum és az ember „teremtőinek” székhelyében) van, az Âpas Tattva a térdben található, végül a Prithivî Tattva a lábakban van. Tehát a két magasabb Tattva-t és azok megfeleléseit figyelmen kívül hagyják és kizárják. Mivel pedig a Râja jógában ezek a fő tényezők, semmilyen magasabb természetű szellemi vagy értelmi jelenség nem jöhet létre. Az elérhető legjobb eredmény egy fizikai jelenség lehet, több nem. Mivel az „öt lélegzet”, vagy inkább az emberi lélegzet öt állapota a Hatha jógában megfelel a fenti földi síkoknak és színeknek, milyen szellemi eredményt kaphatnánk? Éppen ellenkezőleg, ezek a szellem síkjának, vagyis a magasabb makrokozmikus síknak teljesen a fordítottjai, amint azok fentről lefelé visszatükröződnek az Asztrális Fényben. Ez bebizonyított magában a tantrikus műben, a Shivâgama-ban. Hasonlítsuk csak össze!

Mindenekelőtt ne feledjük, hogy mind a látható, mind a láthatatlan természet hetessége az okkultizmus szerint abból a három (és négy) Tűzből áll, amely 49 tűzzé terebélyesedik. Ez azt mutatja, hogy ahogyan a makrokozmosz is a szubsztancia különböző differenciálódásának hét nagy síkjára oszlik – kezdve a szellemitől vagy tárgyiasulatlantól, le a teljesen tárgyiasult vagy anyagi síkig, az Âkâsha-tól Földünk bűnnel terhelt légköréig –, úgy ezeknek a nagy síkoknak is három aspektusuk van, amelyek négy princípiumon alapulnak, ahogyan ezt korábban bemutattuk. Ez teljesen természetesnek látszik, hiszen még a modern tudománynak is megvan az anyag három állapota és azok, amiket általában „kritikus”, vagyis közbeeső állapotoknak neveznek a szilárd, a cseppfolyós és a gáznemű halmazállapotok között.

Nos, az Asztrális Fény nem egy egyetemesen szétterjesztett anyag, hanem csak Földünkhöz és a Naprendszer minden más égitestéhez tartozik, amelyek az anyag vele azonos síkján vannak. A mi Asztrális Fényünk úgymond a Földünk Linga Sharîra-ja. Csakhogy nem annak őseredeti prototípusa, ahogyan a Chhâyâ-nk vagy testmásunk esetében, hanem éppen fordítva. Az emberi és állati testek aszerint nőnek és fejlődnek, amilyen a születést megelőző testmásuk. Ezzel szemben az Asztrális Fény a földi emanációkból születik, aszerint nő és fejlődik, amilyen a típust adó szülője, és csalóka hullámaiban a felső síkoktól kezdve az alsó szilárd síkig, a földig mindkét irányban minden fordítva tükröződik. Innen ered a színeinek és hangjainak összekeveredése annak a szenzitív embernek a tisztánlátásában és tisztánhallásában, aki megbízik a feljegyzéseiben, legyen ez a szenzitív ember egy hatha jógi, vagy egy médium. A következő diagramban párhuzamot vonunk az ezoterikus és a tantrikus Tattva-táblázatok között a hangokra és színekre vonatkoztatva, amelyből világosan kitűnik az imént elmondottak igazsága.


IV. diagram

A TATTVA-K EZOTERIKUS ÉS TANTRIKUS TÁBLÁZATAI

 

Ezoterikus princípiumok, Tattva-k vagy erők, és megfeleléseik az emberi testnek, anyagi halmazállapotoknak és színeknek.

Tantrikus Tattva-k, és megfeleléseik az emberi testnek, anyagi halmazállapotoknak és színeknek.

Tattva

Princípium

Anyagi halmazállapot

Testrész

Szín

Tattva

Anyagi halmazállapot

Testrész

Szín

(a) Âdi

Aurikus Tojás

Őseredeti, szellemi szubsztancia, Âkâsha, az éter szellemének kivonata

Az egész testet beburkolja és áthatja. Fordított emanáció, befelé és kifelé irányuló ozmotikus.

Minden szín szintézise, kék.

(a) Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

(b) Anupâdaka

Buddhi

Szellemi esszencia, vagy Szellem. „A mélység őseredeti vizei”.

Harmadik szem, vagy tobozmirigy.

Sárga.

(b) Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

Figyelmen kívül hagyva

(c) Alaya vagy Âkâsha

Manasz, Én

A tér étere, vagy Âkâsha a harmadik elkülönülésében. A gőz kritikus állapota.

Fej.

Indigókék.

(c) Âkâsha

Éter.

Fej.

Fekete vagy színtelen.

(d) Vâyu

Kâma-Manasz

Az anyag kritikus állapota

Torok a köldökig.

Zöld.

(d) Vâyu

Gáz.

Köldök.

Kék.

(e) Tejas

Kâma (Rûpa)

A sűrű anyag esszenciája, megfelel a jégnek.

Vállak és karok a combokig.

Piros.

(e) Tejas

Hő (?)

Vállak.

Piros.

(f) Âpas

Linga Sharîra

Sűrű éter vagy folyékony levegő.

Comboktól a térdekig.

Ibolya.

(f) Apas

Folyadék.

Térdek.

Fehér.

(g) Prithivî

Élő test a Prâna-ban, vagy állati élet.

Szilárd és kritikus halmazállapot.

Térdektől a lábfejekig.

Narancspiros.III/16

(g) Prithivî

Szilárd.

Lábak.

Sárga.III/17


Ilyen tehát az okkult tudomány, amelyre modern indiai aszkéták és jógik lelki fejlődésüket és erőiket alapozzák. Őket hatha jógikként ismerjük. Nos, a hatha jóga tudománya a „lélegzet elfojtásán” vagy Prânâyâma-n alapul, és ezt a gyakorlatot a mi Mestereink egyhangúan ellenzik. Mert mi is a Prânâyâma? Szó szerint fordítva „a (vitális) lélegzet halálát” jelenti. A Prâna – ahogyan már mondtuk – nem a Jîva, a halhatatlan élet örök forrása, és semmilyen módon nem kapcsolódik – ahogyan egyesek gondolják – a Pranava-hoz, mert Pranava az AUM szinonimája misztikus értelemben. Mindaz, amit eddig nyilvánosan és világosan megfogalmazva tanítottak róla, megtalálható a Nature’s Finer Forces-ban. Ha azonban az ember ezeket az útmutatásokat követi, az csak fekete mágiához és médiumitáshoz vezethet. Sok türelmetlen tanítvány, akiket személyesen is ismertem Indiában, hozzákezdett a hatha jóga gyakorlatokhoz, semmit nem törődve a figyelmeztetéseinkkel. Közülük kettő tüdőbajt fejlesztett ki, egyikük ennek következtében meghalt. Mások csaknem megőrültek, egy másik öngyilkosságot követett el, egy pedig szabályos Tântrika-vá, fekete mágussá képezte ki magát, de a pályafutását szerencséjére félbeszakította a halál.

Az Öt Lélegzet tudománya, a nedvesé, a tüzesé, a levegősé, stb. kettős jelentőségű, és kétféle alkalmazása van. A Tântrika-k szó szerint veszik, mint ami a vitális, tüdővel való lélegzésre vonatkozik, ezzel szemben az ősi Râja jógik úgy értelmezték, hogy az a gondolati vagy „akarati” lélegzésre vonatkozik, és egyedül ez vezet a legmagasabb rendű tisztánlátó képességekhez, a harmadik szem működéséhez és a valódi Râja jóga okkult erőinek megszerzéséhez. A kettő közötti különbség óriási. Az előző – ahogyan bemutattuk – az öt alacsonyabb Tattva-t használja. Az utóbbi azzal kezdi, hogy csak a három felsőt használja a mentális és akarati fejlődéshez, a többit pedig csak akkor, ha a hármat már tökéletesen elsajátította. Ezért ők csak egyet (az Âkâsha Tattva-t) használnak az öt tantrikusból. Jól mondja a fent ismertetett mű: „a Tattva-k a Svara módosulatai”.

Nos, a Svara minden hang gyökere, a pythagorasi szférák zenéjének az alapegysége, mivel a Svara az, ami a szellemen túl van (a szellem fogalom modern értelmezése szerint), a szellemen belüli szellem, vagy ahogyan nagyon helyesen fordították: „az élethullám árama”, az Egy Élet kiáradása. A Nagy Lélegzet, amelyről az I. kötetben beszélünk, az ÂTMÂ, amelynek jelentése: „örök mozgás”. Amíg a mi iskolánk aszkéta tanítványa mentális fejlődése céljából gondosan követi az Univerzum fejlődésének folyamatát, vagyis az egyetemesből halad a részletek felé, addig a hatha jógi megfordítja a feltételeket, és azzal kezdi, hogy jógázással elfojtja vitális lélegzetét. Ha pedig – ahogyan a hindu filozófia tanítja – a kozmikus fejlődés kezdetén „Svara átárasztotta magát az Âkâsha formájába”, és onnan egymás után a Vâyu (levegő), az Agni (tűz), az Âpas (víz) és a Prithivî (szilárd anyag)III/18 formáiba, akkor magától értetődik, hogy nekünk is a felső érzékfeletti Tattva-val kell kezdenünk. A Râja jógi nem ereszkedik le a Sûkshma (finom anyag) alatti síkokra. Ezzel szemben a hatha jógi képességeit csupán az anyagi síkon fejleszti és használja.

Egyes tântrikusok a három Nâdi-t, Sushumnâ-t, Îdâ-t és Pingalâ-t a nyúltagyba helyezik, amelynek középvonalát Sushumnâ-nak, jobb és bal felét pedig Pingalâ-nak és Îdâ-nak nevezik, de a szívben is elhelyezik azokat, amelynek részeire ugyanezeket a neveket használják. Az ősi indiai Râja jógik Himaláján túli iskolája – amihez India jelenkori jógiainak kevés közük van – a Sushumnâ-t, e három nâdi fő székhelyét a gerincoszlop középső csatornájába helyezik, az Îdâ-t és a Pingalâ-t annak jobb és bal oldalára. Sushumnâ a Brahmadanda. A gerincoszlop e csatornájának a használatáról a fiziológia nem tud többet, mint a lépről és a tobozmirigyről. Îdâ és Pingalâ egyszerűen csak az emberi természet hangjának keresztje és bé-je. Ez a hang a princípiumok hetes harmóniájának skálájában az alaphang, a középső kulcs, és amikor ezt a helyes módon szólaltatják meg, akkor felébrednek mindkét oldalon az őrök, a szellemi manasz és a fizikai kâma, és legyőzi az alsót a magasabbon keresztül. Ezt az eredményt azonban az akaraterő gyakorlásával kell elérni, nem pedig a lélegzet tudományos vagy begyakorlott elfojtásával. Ha a gerinc tájékáról veszünk egy keresztmetszetet, akkor három csatornát találunk, amik közül az egyik az akarati parancsokat továbbítja, egy másik csatorna pedig a Jîva életáramait – tehát nem az ember testét éltető pránáét – annak folyamán, amit Samâdhi-nak és hasonló állapotoknak neveznek.

Aki mind a két rendszert, a hatha és a râja jógát tanulmányozta, óriási különbséget lát a kettő között. Az egyik tisztán pszicho-fiziológiai, a másik pedig tisztán pszicho-spirituális. A tântristák nem mennek magasabbra a hat látható és ismert plexusnál, amelyek mindegyikét összekötik a Tattva-kkal. Óriási súlyt helyeznek ezek legfontosabbjára, a Mûladhâra (gyökér) csakrára (a szakrális plexusra), és ez megmutatja erőfeszítéseik anyagias és önző irányát a képességek megszerzésében. Az általuk használt öt lélegzet és az öt Tattva főleg a prosztatai-, gyomortájéki-, szív- és gége-plexusokkal kapcsolatosak. Szinte semmit se tudnak az Âjñâ-ról, és ténylegesen semmit sem tudnak a szintetizáló garati plexusról. A régi iskola követőinél ez azonban nem így van. Mi először azon a szerven próbálunk uralkodni, amely az agyalapnál fekszik a garatban, és amelyet a nyugati anatómusok agyalapi mirigynek (hipofízisnek) neveznek. A tárgyiasult agyi szervek sorozatában – amik megfelelnek a tárgyiasulatlan tâttvikus princípiumoknak – az agyalapi mirigy úgy viszonyul a harmadik szemhez (tobozmirigyhez), mint a manasz a buddhihoz. A harmadik szem felébresztését és felkeltését ennek a vaszkuláris szervnek, ennek a jelentéktelen kis testnek kell elvégeznie, amelyről a fiziológia ugyancsak semmit sem tud. Az egyik az Akarat serkentője, a másik pedig a tisztánlátó észlelésé.

Azok, akik orvosok, fiziológusok, anatómusok, stb. jobban meg fogják érteni a következő magyarázataimat, mint a többiek.

Nos, ami a tobozmirigy vagy conarium és az agyalapi mirigy tevékenységeit illeti, nem kapunk megnyugtató magyarázatokat az elismert tekintélyektől. Valóban, ha átlapozzuk a legnagyobb specialisták munkáit, érdekes megfigyelni, hogy milyen zavaros tudatlanság uralkodik az emberi test életerő-gazdálkodásával kapcsolatban, mind fiziológiai, mind pszichológiai szempontból. Ezzel a két fontos szervvel kapcsolatban mindössze a következőket lehetett összeszedni a szaktekintélyektől.

(1) A tobozmirigy vagy conarium egy kerekded, hosszúkás test, 8-10 cm hosszú, amely vöröses szürke, és amely az agy harmadik üregének hátsó részével áll kapcsolatban. Alapjánál két vékony medulláris szál kapcsolódik hozzá, amely szétágazik elől az optikai thalamusz felé. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi a legkitűnőbb fiziológusok szerint a test felületéről jövő legfinomabb és legérzékenyebb észlelések befogadó és feldolgozó szerve. (Az okkultizmus szerint itt az Aurikus Tojás felületéről jövő észlelésekről van szó, amely a kommunikációs pontunk a felsőbb egyetemes síkokkal.) A tudomány a továbbiakban azt állítja, hogy „az optikai thalamusz két fonala, amelyek egymáshoz hajolnak, a középvonalon egyesülnek, ahol a tobozmirigy két kocsányává válnak.

(2) Az agyalapi mirigy vagy hipofízis egy kicsi és kemény szerv, kb. 12 mm széles, 6 mm hosszú és 6 mm magas. Egy első babszem formájú és egy hátsó kerekebb lebenyből áll, amelyek összekapcsolódnak. Összetevő részei – amint mondják – szinte ugyanolyanok, mint a tobozmirigyéi, viszont a két központ között a legcsekélyebb összeköttetést sem lehetett felfedezni. Erről azonban az okkultisták más véleményen vannak, ők tudják, hogy van összeköttetés, még anatómiailag és fizikailag is. Viszont a boncolásnál az orvosoknak a holttesttel kell dolgozniuk, és ahogyan ők maguk is bevallják, az agyi anyag, minden szövet és szerv a lehető leggyorsabban összeesik, és formát változtat – tulajdonképpen pár perccel a halál után. Amikor tehát a lüktető élet, amely szétterjed az agy anyagában, kitölti minden üregét, és élteti valamennyi szervét, eltűnik, az agy anyaga egyfajta tésztaszerű tömeggé esik össze, és az egykor nyitott járatok bezárulnak. De még ha össze is húzódnak, és egymásba is folynak a részek, és az agy utána tésztaszerű is lesz, mindez nem jelenti azt, hogy a halál előtt e két szerv között nincs összeköttetés. Alapjában véve – ahogyan azt Owen professzor bebizonyította – az emberi magzat és bizonyos halak agyában létezik tárgyiasult összeköttetés egy vájat és egy cső formájában. Amikor egy ember a szokásos állapotában van, az Adeptus látja az arany aurát, amely mindkét központban úgy lüktet, mint a szív dobogása, és amely az ember egész életén át soha meg nem áll. Ez a mozgás azonban a tisztánlátó képességek kifejlesztését célzó erőfeszítések szokásostól eltérő körülményei között felerősödik, és az aura egy erősebb rezgésű vagy lengésű mozgásba jön. Az agyalapi mirigy rezgésének íve egyre magasabbra emelkedik, amíg végül – akárcsak az elektromos áram esetében, ha az valamilyen szilárd testbe ütközik – beleütközik a tobozmirigybe, és akkor ez az alvó szerv felébred, és tiszta Âkâsha-i tűzzel kezd izzani. Ez a két szerv pszicho-fiziológiai szemléltetése a fizikai síkon, amelyek különben a manasz és buddhi metafizikai fogalmaknak a konkrét jelképei. Ahhoz, hogy az utóbbi tudatossá váljon ezen a síkon, szüksége van a manasz elkülönültebb tüzére, de amint a hatodik érzékszerv felébreszti a hetediket, akkor a hetedikből kisugárzó fény bevilágítja a végtelenség területeit. Egy rövid időtartamra az ember mindentudóvá válik, a múlt és a jövő, a tér és az idő eltűnnek, és számára a jelenné válnak. Ha Adeptusról van szó, akkor az így szerzett tudást elraktározza fizikai emlékezetében, és a fekete mágiában való elmerülés bűnének kivételével semmi nem törölheti ki azt. Ha csak egy tanítványról van szó, akkor csak a teljes igazság egyes részletei maradnak meg az emlékezetében, és ezt a folyamatot éveken át újra meg kell ismételnie, soha nem engedve meg, hogy mentálisan vagy fizikailag a legkisebb szenny is tapadjon hozzá, mielőtt teljesen beavatott Adeptussá nem válik.

Különösnek, szinte érthetetlennek tűnhet, hogy a Gupta Vidyâ vagy az okkult tudás legfőbb sikere ilyen tisztánlátó felvillanásokon múljon, és hogy ezek a felvillanások két ennyire jelentéktelen, az agyüregben levő kinövéstől függjenek, „két kérges, szürke homokkal fedett dudortól (acervulus celebri)”, ahogyan Bichat Anatomie Descriptive című művében kifejezi, de mégis így van. Ezt a homokot azonban nem kell lebecsülni, mert valójában a tobozmirigy belső, független tevékenységének éppen ez az ismertető jele. Ez tartja vissza a fiziológusokat attól, hogy azt teljesen haszontalan, elcsökevényesedett szervnek tekintsék, az ember ma már végképp megváltozott anatómiája elmúlt emlékének, ismeretlen fejlődésének valamilyen korábbi időszakából. Ez a „homok” rendkívül titokzatos, és zavarba hozz minden materialista kutatót. E mirigy hátsó felületének üregében található a fiatal személyeknél, saját anyagában pedig az érett embernél

Egy sárgás anyag, félig átlátszó, ragyogó és kemény, amelynek átmérője nem haladja meg az 1 mm-t.III/19

Ilyen az agyhomok.

Ez a ragyogó „homok” magának a mirigynek a megszilárdulása – így mondják a fiziológusok. Talán mégsem – mondjuk mi. A tobozmirigy az, amit a keleti okkultisták Devâksha-nak, az „Isteni Szemnek” hívnak. A mai napig ez a spiritualitás fő szerve az emberi agyban, a lángelme székhelye, a mágikus Szezám, amelyet a misztikus megtisztult akarata mond ki, és amely megnyitja az igazság összes ösvényét az előtt, aki tudja, hogyan kell azt használni. Az ezoterikus tudomány azt tanítja, hogy a manasz, az elme-Én a gyermekekkel csak hat vagy hét éves kora után egyesül teljesen. Eddig az időpontig – még a vallás vagy jog törvényei szerint sem – a gyermek nem felelős a tetteiért.III/20 A manasz csak ebben a korban válik bebörtönzött fogollyá, eggyé a testtel. Nos, a híres német anatómus, Wengel különös dolgot figyelt meg több ezer esetben. Néhány egészen ritka kivételtől eltekintve ez a „homok” vagy aranyszínű megszilárdulás csak a hetedik életévüket betöltött személyeknél volt megtalálható. Értelmi fogyatékosok esetében ezekből a kövecskéből nagyon kevés van, a született gyengeelméjűeknél pedig teljesen hiányzik. Morgagni,III/21 GradingIII/22 és GumIII/23 a maguk korában bölcs emberek voltak, és azok ma is, mert eddig csak ők mondták ki a fiziológusok közül azt, hogy ezek a kövecskék az elmével függenek össze. Mert – hogy a tényeket összegezzük – ha hiányoznak a fiatal gyermekekben, a nagyon öreg emberekben és az értelmi fogyatékosokban, akkor ebből elkerülhetetlenül következik az, hogy kapcsolatban kell állniuk az elmével.

Nos, mivel minden ásványi, növényi és egyéb atom is csak az Egyetemes Lélek, az Âkâsha, vagyis a megkristályosodott Szellem egyik összesűrűsödése, akkor az okkultizmus azt kérdezi, hogy a tény, ami szerint a tobozmirigy e megszilárdulásait az elemzések során állati összetételű anyagnak – mészfoszfátnak és karbonátnak – találják, miért mondana ellent annak a megállapításnak, hogy ezek az agyi elektromosság működésének eredményei a környező anyagban?

Mind a hét csakránk a fejben helyezkedik el, és ezek a központi csakrák irányítják és kormányozzák a testben levő hét (mert hét van) fő plexust, azon a 42 kisebb plexuson kívül, amelyeket a fiziológia nem hajlandó elismerni. Az a tény, hogy semmilyen mikroszkóp nem tud kimutatni ilyen központokat a tárgyiasult síkon, nem jelent semmit. Soha semmilyen mikroszkóp nem mutatta ki, és nem is fogja kimutatni a különbséget a mozgató és az érző idegpályák között, amelyek összes testi és pszichikai érzékelésünket továbbítják. Egyedül a logika tudja kimutatni, hogy ilyen különbség létezik. Ha pedig a plexus fogalom – ebben az anatómusok által használt értelmezésben – nem adja át a fogalmat a nyugati elme számára, akkor hívjuk azokat csakrának vagy Padma-knak, vagy kerekeknek, a lótusz szívének és szirmainak. Ne felejtsük el, hogy a fiziológia – bármennyire is tökéletlen – hetes csoportokat mutat be a test felületén és belsejében is. A fejen lévő hét nyílás, az agyalapi hét „szerv”, a hét plexus, a garati, a gégefői, a kavernás, a szív, a gyomortáji, a prosztata és a szakrális plexus, stb.

Amikor eljön az ideje, a fejlettebb tanulók meg fogják kapni a központi csakrákra vonatkozó legapróbb részleteket is, és megtanítják nekik, hogyan használják azokat, addig viszont kevésbé bonyolult dolgokat kell megtanulniuk. Ha azt kérdezik, vajon a hét plexus, vagyis a tâttvikus cselekvési központ azok a központok-e, amelyben a Logosz hét sugara rezeg, akkor én igenlően válaszolok, egyszerűen megjegyezve, hogy a Logosz sugarai minden atomban ott rezegnek, ha már erről van szó.

Ezekben a kötetekben szinte teljesen felfedtem, hogy a „Fohat Fiai” azok a megszemélyesített erők, amelyeket általában mozgásként, hangként, hőként, fényként, kohézióként, elektromosságként vagy elektromos áramként, idegerőként vagy magnetizmusként ismerünk. Ebből az igazságból azonban nem tanulhatja meg a tanuló a kozmikus sík Kundalinî-jének felhangolását és lecsillapítását a vitális Kundalinî-vel, az elektromos áramot az idegerővel, mert ha nem ezt teszi, akkor biztosan megöli magát. Mert az egyik mozgási sebessége kb. 30 m/sec, a másiké pedig kb. 550.000 km/sec. A hét Shakti, amelyeket Parâ Shakti-nak, Jñâna Shakti-nak, stb. neveznek, a „Fohat Fiai” szinonimái, mivel ez utóbbiaknak a női aspektusai. A jelenlegi szinten azonban, mivel a neveik csak összezavarnák a nyugati tanulót, jobb, ha a fenti fordításban jegyezzük meg őket. Mivel pedig minden erő hetesség, ezért a végösszegük természetesen 49.

A tudományban jelenleg vitatott kérdést, hogy vajon egy hang képes-e felkelteni – a természetes hanghatásokon kívül – fény- és színhatásokat is, az okkult tudomány már korszakokkal ezelőtt megválaszolta. Egy fizikai tárgy minden impulzusa vagy rezgése egy bizonyos rezgést kelt a levegőben, ami a fizikai részecskék összeütközését okozza, amelynek a hangja képes a fülünkre hatni. Ugyanakkor ez létrehoz egy ennek megfelelő fényvillanást, amely valamilyen adott színt vesz fel. Mert a rejtett erők birodalmában egy hallható hang csupán egy nem tárgyiasuló szín, és egy látható szín pedig egy nem hallható hang. Mindkettő ugyanabból a potenciális szubsztanciából származik, amelyet a fizikusok valamikor éternek neveztek, ma pedig különböző más neveken emlegetnek, de amit mi rugalmas, bár láthatatlan TÉR-nek nevezünk. Ez egy ellentmondásos elméletnek tűnhet, de tények vannak a bizonyítására. A teljes süketség például nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ember felismerjen hangokat. Az orvostudomány számos esetet jegyzett fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a hangok eljutnak a páciens látószervéhez az elmén keresztül, és hogy ő azokat felfogja szín-benyomások formájában. Maga az a tény, hogy a színes zenei skálában a közbenső hangokat korábban színesben írták le, az ősi okkult tanításra való öntudatlan emlékezést mutatja, amely szerint a szín és a hang ugyanazon dolognak, vagyis a természet első megkülönböződött szubsztanciájának két aspektusa a hét egymással kölcsönhatásban levő aspektusból, a mi síkunkon.

Íme, egy példa a szín viszonyáról a rezgéshez, amely megérdemli az okkultisták figyelmét. Nemcsak adeptusok és a fejlettebb tanítványok, de alacsonyabb fokon álló pszichikus emberek is, mint például a tisztánlátók és a pszichometrikusok képesek érzékelni a minden embert körülvevő, különböző színekből álló pszichikus aurát, amely megfelel a benne levő ember kedélyállapotának. Más szavakkal, az Aurikus Tojáson belüli misztikus feljegyzések nemcsak a gyakorlott adeptusok számára, hanem olykor természetüktől fogva pszichikus egyének számára is hozzáférhetők. Minden emberi szenvedély, minden gondolat és tulajdonság megjelenik ebben az aurában a megfelelő színeken és színárnyalatokon keresztül, és ezek egy részét inkább érezni szokták, mint ténylegesen látni. Ahogyan Galton kimutatja, a legjobb ilyen pszichikusok képesek érzékelni azokat a színeket is, amelyeket a különböző hangszerek rezgései okoznak, vagyis minden hangban más színt látnak. Ahogyan egy húr rezeg, és hallható hangot hoz létre, úgy rezegnek az emberi test idegei, és keltenek nekik megfelelő, különböző érzelmet a prána keringő életáramának általános serkentése hatására, és ez által hoznak létre az adott személy pszichikus aurájában hullámzásokat, amelyek azután színhatásokat eredményeznek.

Az emberi idegrendszer egészében tehát egy szélhárfának tekinthető, amely az életerő behatására válaszol, és ez nem elvonatkoztatás, hanem dinamikus valóság, és az egyéni jellem legfinomabb árnyalatai is színjelenségekben nyilvánulnak meg. Ha ezek az idegrezgések elég erőteljesek, és egy asztrális elemmel rezgési kapcsolatba kerülnek, akkor az eredmény hang lesz. Ezek után hogyan is kételkedhetne bárki a mikrokozmikus és a makrokozmikus erők közötti kapcsolatban?

Most pedig, miután bemutattam, hogy a tântrikus művek, ahogyan ezt Râma Prasâd, valamint más, hasonló jellegű jóga tanulmányok megmagyarázták, amelyek időről-időre a teozófiai folyóiratokban megjelennek – mert jegyezzük meg jól, hogy a valódi Râja jógát soha sem teszik közzé –, mind fekete mágiához vezetnek, és a legveszélyesebbek azok számára, akik önfejlesztésükben ezeket követik. Remélem tehát, hogy a tanulók résen lesznek.

Figyelembe véve, hogy mind a mai napig a szaktekintélyek közül kettő sem ért egyet abban, hogy a csakrák és a Padma-k valódi helye hol van a testben, és látva, hogy a Tattva-k színeit fordított sorrendben adják meg, például:

(a) Az Âkâsha-t feketének vagy színtelennek adják meg, holott az a manasznak megfelelően indigó;

(b) A Vâyu szerintük kék, holott az az alsó manasznak megfelelően zöld;

(c) Az Âpas szerintük fehér, holott az az asztrális testnek megfelelően ibolya egy ezüstös, holdfényszerű fehér alapanyaggal.

A Tejas valóban vörös, az egyetlen szín, amelyet helyesen adtak meg. Azt mondom, ezekből a megfontolásokból könnyű belátni, hogy ezek az eltérések veszélyes félreevezető információk.

Továbbá az Öt Lélegzet gyakorlása – amint már bemutattam – halálos sérüléshez vezethet, mind fiziológiailag, mind pszichológiailag. Ez valóban az, aminek hívják, Prânâyâma, vagyis a lélegzet halála, mert a gyakorló számára halállal végződik – erkölcsi halállal minden esetben, és fizikai halállal nagyon gyakran.

 

Az exoterikus „félrevezetésekről” és „a lélek haláláról”

 

Kiegészítésként, és mielőtt a még homályosabb tanításokra térnénk át, előbb be kell tartanom korábban tett ígéretemet. Az önök által már ismert tanításokkal kell szemléltetnem a személyes megsemmisülés szörnyű tanát. Verjék ki a fejükből mindazt, amit eddig olvastak olyan művekben, mint az Esoteric Buddhism, és amiről azt gondolták, hogy megértették például azokat a hipotéziseket, amelyek a nyolcadik szférára és holdra vonatkoznak, továbbá arra, hogy az embernek és az emberszabású majomnak közös őse van. Még azok a részletek, amelyeket időnként közöltem a Theosophist-ban és a Lucifer-ben, sem a teljes igazságot ismertették, hanem csak a széles, általános elképzeléseket, amik alig érintették a részleteket. Bizonyos bekezdések azonban útmutatásokat adnak, különösen a lábjegyzeteim, amelyek Eliphas Lévi: Letters on MagicIII/24 művéből fordított cikkekhez mellékeltem.

Mindazonáltal a személyes halhatatlanság feltételes, mert valóban léteznek „lélek nélküli emberek”, ezt a tanítást alig említik, noha az Isis Unveiled-ben is beszéltem róla,III/25 és tényleg van egy Avîchi, amelyet joggal neveznek Pokolnak, bár semmi köze, és egyáltalán nem hasonlít a jó keresztények Poklához, sem földrajzilag, sem pszichikailag. Semmilyen korban nem lehet kiadni az okkultisták és az adeptusok számára jól ismert igazságot egy vegyes olvasóközönségnek. Ezért bár az okkult filozófiának szinte minden misztériuma félig elrejtve megtalálható az Isis-ben és ennek a műnek a korábbi köteteiben, nem volt jogom arra, hogy kibővítsem, vagy helyesbítsem a mások által megadott részleteket. Az olvasók most összehasonlíthatják ezeket a köteteket és olyan könyveket, mint az Esoteric Buddhism ezeknek az Értekezéseknek a diagramjaival és magyarázataival, és maguk ítélhetnek.

A Paramâtmâ-ra, a Szellemi Napra gondolhatunk úgy, hogy kívül van az emberi Aurikus Tojáson, mint ahogyan kívül van a makrokozmikus vagy Brahmâ Tojásán. Miért? Mert bár minden részecskét és atomot úgymond összecementez és átitat ez a paramâtmikus esszencia, mégis hiba azt „emberi” vagy akár „egyetemes” princípiumnak nevezni, mert ez a fogalom nagy valószínűséggel a filozófiai és tisztán metafizikai elképzelésről csupán téves gondolatot szül. A Paramâtmâ nem princípium, hanem minden princípium oka, és az utóbbi fogalmat az okkultista csak annak árnyékára alkalmazza, az Egyetemes Szellemre, amely meglelkesíti a határtalan Kozmoszt, legyen az belül vagy túl a téren és az időn.

A Buddhi, a paramâtmikus árnyék hordozóeszközeként szolgál. Ez a Buddhi egyetemes, és ugyanígy az az emberi Âtmâ. Az Aurikus Tojáson belül van az ÉLET makrokozmikus ötágú csillaga, a Prâna, ez pedig tartalmazza az embert jelképező ötágú csillagot. Az egyetemes ötágú csillagot a csúcsával felfelé kell ábrázolni, ez a fehér mágia jele. Az emberi ötágú csillagban a két alsó szár mutat felfelé, létrehozva ezzel a „Sátán szarvait”, ahogyan a keresztény kabbalisták nevezik. Ez az anyag jelképe, a személyes emberé, és a fekete mágus jól ismert ötágú csillaga. Mert ez a fordított ötágú csillag nemcsak Kâma-t jelenti, az exoterikusan vett negyedik princípiumot, hanem ez jelenti a fizikai embert is, a húsból való állatot, vágyaival és szenvedélyeivel együtt.

Ahhoz, hogy megértsék a következőket, jegyezzék meg jól, hogy a manasz egy felső háromszöggel ábrázolható, amit az alsó manasszal egy vékony vonal köt össze. Ez az Antahkarana, a kommunikációnak az az ösvénye vagy hídja, amely összeköttetést biztosít a személyes lény, akinek fizikai agya az alsóbb állati elme befolyása alatt áll, és a reinkarnálódó egyéniség, a szellemi Én, a manasz, a Manu, az „Isteni Ember” között. Csakis ez a gondolkodó Manu az, aki újraszületik. Igazság és természet szerint is, a két elme, a szellemi és a fizikai vagy állati a testet öltés alatt egységet képeznek, de elkülönülnek. Mert amíg az isteninek az a része, amely a személyiséget élteti, tudatosan elválasztja magát egy sűrű, de tiszta árnyékként az Isteni Én-től,III/26 beékelődik a magzat agyába és érzékszerveibeIII/27 a hetedik hónap végén, addig a felsőbb manasz nem egyesül a gyerekkel, csak miután életének hetedik évét betöltötte. Ez a különálló esszencia, vagy helyesebben a felsőbb manasz árnyéka vagy visszatükröződése a gyermek növekedése folyamán az ember különálló gondolkodó princípiumává válik, amelynek fő közvetítője a fizikai agy. Nem csoda, ha a materialisták, akik csak ezt a „racionális lelket” vagy elmét veszik tudomásul, nem képesek azt elválasztani az agytól és az anyagtól. Az okkult filozófia azonban korszakokkal ezelőtt megoldotta az elme problémáját, és felfedezte a manasz kettősségét. Az Isteni Én felfelé törekszik, hegyével a buddhira mutatva, az emberi én pedig lefelé vonzódik, belemerülve az anyagba, és a magasabb, tárgyiasulatlan felével csak az Antahkarana köti össze. Ahogyan a szó etimológiája is mutatja, Antahkarana az egyedüli összekötő kapocs az élet folyamán a két elme között, az Én magasabb tudata és az alsóbb elme emberi értelme között.

Ahhoz, hogy teljesen és pontosan megértsük ezt a homályos metafizikai tanítást, az kell, hogy tökéletesen áthasson bennünket egy elgondolás, amelyet hiába próbáltam a teozófusok tömegeinek átadni. Ez az a nagy axióma-szerű igazság, hogy az egyedüli, örökkévaló és élő Valóság az, amit a hinduk Paramâtmâ-nak és Parabrahman-nak neveznek. Ez az egyetlen örökké létező Gyökér Esszencia, amely fizikai érzékeink számára megváltoztathatatlan és megismerhetetlen, de amely szellemi természetünk számára megnyilvánul, és világosan felfogható. Ha egyszer ezt az alapvető gondolatot magunkévá tettük, akkor könnyűvé válik annak további elképzelése, hogy ez a Gyökér Esszencia mindenütt jelenlévő, egyetemes és örökkévaló, mint maga az absztrakt Tér, akkor abból kellett egyszer kiáradnunk, és egy nap abba kell visszatérnünk.

Ha ez így van, akkor ésszerűnek tűnik, hogy élet és halál, jó és rossz, múlt és jövő csupán üres szavak, vagy legjobb esetben szóképek. Ha a tárgyiasult univerzum maga is csak egy múló illúzió, mivel kezdete és vége van, akkor az életnek és a halálnak is csak aspektusoknak, illúzióknak kell lenniük. Ezek valójában állapotváltozások, nem többek. Az igazi élet ezen élet szellemi tudatosítása, egy tudatos létezés a szellemben, nem pedig az anyagban. A valódi halál pedig az élet korlátozott érzékelése, az, amikor a formán vagy legalább is a valamilyen anyagi formán kívüli tudatos vagy éppen oszthatatlan létezés megérzése lehetetlenné válik. Azok, akik őszintén visszautasítják az anyagtól, az agy anyagától különálló tudatos élet lehetőségét, valójában halott egységek. Pálnak, a beavatottnak szavai érthetővé válnak: „Hiszen meghaltatok, és életetek el van rejtve Krisztussal az Istenben”.III/28 Ezzel azt mondja: Ti személy szerint halott anyag vagytok, amely nem tud szellemi lényegéről, és a ti valódi életetek el van rejtve a ti Isteni Én-etekben (Krisztusban), vagy beleolvad az Istenbe (Âtmâ-ba), most elment tőletek, ti lelketlen nép. Ezoterikus szempontból szólva, minden megmásíthatatlanul materialista személy halott ember, egy élő automata, bármennyire is nagy agybeli képességekkel is van megáldva. Hallgassuk meg, mit mond erről Aryasangha, aki ugyanezt a tényt jelenti ki:

Az, ami se nem szellem, se nem anyag, se nem fény, se nem sötétség, hanem ezeknek a valódi tartója és gyökere, az vagy te. A gyökér minden hajnalon ÖNMAGÁRA veti árnyékát, és ezt az árnyékot te fénynek és életnek nevezed, Óh, te szegény halott forma! Ez a fény-élet leárad a hét világ lépcsőzetén keresztül, aminek a lépcsői egyre sűrűbbé és sötétebbé válnak. Ennek a hétszer hét lépcsőnek vagy te, óh kisember, a megmászója és tükre. Ez vagy te, de nem tudsz róla.

Ez az első lecke, amit meg kell tanulni. A második az, hogy alaposan tanulmányozni kell mind a kozmosz, mind a magunk princípiumait, külön csoportosítva az állandókat és a mulandókat, a magasabb halhatatlanokat és az alacsonyabb halandókat, mert csak így lehetünk urai és irányítói előbb az alacsonyabb kozmikusnak és személyesnek, később pedig a magasabb kozmikusnak és személytelennek.

Amint ezt meg tudjuk tenni, akkor biztosítottuk a halhatatlanságunkat. De néhányan azt mondhatják: „Milyen kevesen tudják ezt megtenni! Ők a nagy adeptusok, és az adeptusságot senki nem tudja egy rövid élet alatt megszerezni”. Elismerem. Van azonban egy választási lehetőség. „Ha a Nap nem lehetsz, akkor légy a szerény bolygó” – mondja az Aranyszabályok Könyve. Ha pedig még ez sem elérhető, akkor legalább próbáljunk bennmaradni valamilyen kisebb csillag hatósugarában, hogy annak ezüstös fénye áthassa azt a sűrű sötétséget, amelyen keresztül halad előre életünk köves ösvénye. Mert ezen isteni sugárzás nélkül több minden elveszítését kockáztatjuk, mint sem elképzelnénk.

Ami az Isis Unveiled II. kötetében említett „lélek nélküli” embereket és „a lélek második halálát” illeti, ott megtalálják, hogy valóban beszéltem ilyen lélek nélküli emberekről, sőt, még Avîchi-ről is, bár ez utóbbit nem neveztem meg. Olvassák el a 367. oldal utolsó bekezdésétől a 370. oldal első bekezdéséig, és azután hasonlítsák össze az ott találhatóakat azzal, amit most kell elmondanom.

A felső hármasságot, az Âtmâ-Buddhi-Manaszt fel lehet ismerni az egyiptomi papiruszból vett idézet első soraitól kezdve. A Ritual-ban, amelyet most a Halottak Könyvének hívnak, a megtisztult lélek, a duális Manasz úgy jelenik meg, mint „Apophis Sárkány sötét befolyásának az áldozata”, mint a kâma-rûpa-i ember fizikai személyisége szenvedélyeivel együtt. „Ha elérte a mennyei és pokolbeli misztériumok végső ismeretét, a Gnózist” – vagyis a fehér és a fekete mágia isteni és földi misztériumait –, akkor az elhunyt személyiség „diadalmaskodni fog ellensége”, a halál felett. Ez arra az esetre utal, amikor a földi élet végén az alsó Manasz, telve „az élet aratásával”, tökéletesen egyesül Én-jével. De ha Apophis legyőzi a lelket, akkor „az nem tud megmenekülni a második haláltól”.

Ez a több ezer éves egyiptomi papiruszból vett néhány sor egy teljes kinyilatkoztatást tartalmaz, amelyet azokban az időkben csak a főpapok és a beavatottak ismertek. „Az élet aratása” a legfinomabb szellemi gondolatokból, a személyiség legnemesebb és legönzetlenebb tetteinek emlékéből áll, és mindazoknak a halál utáni üdvösség állapotában tapasztalt állandó jelenléte, akiket isteni, szellemi odaadással szeretett.III/29 Emlékezzünk a tanításra: Az emberi lélek, az alsó manasz az egyetlen és közvetlen kapocs a személyiség és az Isteni Én között. Ami a Földön a személyiséget képezi, és amelyet a többség tévesen egyéniségnek nevez, az mindazon mentális, fizikai és szellemi jellegzetességek összessége, amelyek – ha belevésődnek az emberi lélekbe – létrehozzák az embert. Nos, mindezen jellegzetességek közül csupán a megtisztult gondolatok azok, amelyek belevésődhetnek a magasabb, halhatatlan Én-be. Az emberi lélek ezt úgy viszi véghez, hogy újra beleárad a lényegébe, ősforrásába, élete alatt összevegyül Isteni Én-jével, a fizikai ember halála után pedig teljesen egyesül vele. Ezért ha csak a kâma-manasz át nem adja a buddhi-manasznak azokat a személyes elképzeléseket és az „Én-ségének” olyan tudatosságát, amelyeket az isteni Én magába tud olvasztani, akkor az örökkévalóban nem élhet tovább semmiféle „én”, vagy személyiség. Csak az tud tovább élni, aki méltó a bennünk lévő halhatatlan Istenre, ami természetében azonos az isteni lényeggel. Így ebben az esetben a saját Isteni Én-jének „árnyékai” vagy kiáradásai azok, akik felszállnak hozzá, és általa újból beleolvadnak, hogy még egyszer saját esszenciájává váljanak. A földi ember agyában semmilyen nemes gondolat, nagyszerű aspiráció, vágy, vagy isteni halhatatlan szeretet nem tud beférkőzni, és ott gyökeret verni, csak akkor, ha mindez a magasabb Én közvetlen kivetülése révén átárad az alsóbb én-hez. Minden egyéb – látszódjon akár intellektuálisnak is – az alacsonyabb elméből, az „árnyékból” jön, összekapcsolódik és elkeveredik a kâma-val, hogy azután elmúljon, és örökre eltűnjön. A személyes én mentális és szellemi eszmeisége azonban visszatér az Én-be esszenciájának részeként, és soha többé nem tud elhalványulni. Így tehát az elmúlt személyiségből csak a szellemi tapasztalatok, minden jónak és nemesnek az emléke, hozzátéve még az én-tudatot, és egybeötvözve az összes megelőző én-tudatokkal – nos, ez az, ami, tovább megy, túléli a test halálát és halhatatlanná válik. Nincs semmilyen különálló vagy határozott halhatatlanság az Én-en kívül, ami élteti az embert a földön. Ez a felsőbb Én az összes földi hasonmásának az egyedüli hordozója, és azok egyedüli képviselője a devachan-nak nevezett mentális tudatállapotban. Mivel azonban az utolsó testet öltött személyiségnek joga van saját különleges üdvösség-állapotához, amelyben szabadon van, és nem keveredik a többi elmúlt személyiség emlékeivel, ezért a devachan-ban csak az utolsó élet az, amely teljesen és valószerűen élénk. A devachan-t gyakran hasonlítják a több ezer „napból” álló sorozat legboldogabb napjához egy ember életében. Boldogságának erőssége teljesen elfelejteti az emberrel a többi napot, és a múltja kitörlődik emlékéből.

Ez az, amit devachán-i állapotnak nevezünk, a személyiség jutalmának, és ezen az ősi tanításon alapul a keresztény Paradicsom ködös fogalma, amelyet egyébként több mással együtt az egyiptomi misztériumokból kölcsönöztek, ahol ezt a tanítást színdarabként eljátszották. Ez az Isis-ből idézett részek jelentése. A lélek diadalmaskodott Apophis, a test sárkánya fölött. Ettől kezdve a személyiség az örökkévalóságban fog élni, a legmagasabb és legnemesebb elemében, míg a „sárkány jellegzetességei” eltűnnek a Kâma Loka-ban. Ha megkérdezik: „Hogyan lehet az örökkévalóban élni, amikor a devachan csupán 1000-2000 évig tart?” A válaszunk a következő: „Ugyanúgy, ahogyan minden visszaemlékezésre érdemes nap emléke megmarad mindannyiunk emlékezetében”. A példa kedvéért az egyetlen személyes életben eltöltött napokat vehetjük külön személyiségek élete szemléltetésének, azt a személyiséget pedig, aki végigéli azokat, az isteni Én-nek.

Ahhoz, hogy megkapjuk a kulcsot, ami sok pszichológiai rejtély ajtaját megnyitja, értsük meg jól, és emlékezzünk az eddig leírtakra és az ezután következőkre. Sok spiritiszta rendkívüli módon felháborodott, amikor azt hallotta, hogy a személyes halhatatlanság feltételes. Mégis, ez a filozófiai és logikai tény. Erről a témáról már sok mindent elmondtak, de úgy látszik, mind a mai napig senki sem érthette meg teljesen a tanítást. Ráadásul nem elég, ha tudjuk azt, hogy egy ilyen tényt létezőnek mondanak. Egy okkultistának – vagy annak, aki az akar lenni – tudnia kell, hogy miért van ez úgy. Mert miután megtanulta és megértette az alap okot, akkor könnyebbé válik másokat téves gondolatmeneteikben kiigazítani, és ami mindennél fontosabb, lehetősége lesz – túl sok beszéd nélkül is – megtanítani más embereket egy olyan szerencsétlenség elkerülésére, amely manapság sajnos szinte minden nap előfordul. Ezt a szerencsétlenséget most részletesen elmagyarázzuk.

Az embernek tényleg keveset kell tudnia a keleti kifejezési módokról, hogy ne vegye észre, hogy a Halottak Könyvéből és az Isis-ből idézett részek (a) allegorikusak az avatatlanok számára, amelyek az ezoterikus tanításainkat tartalmazzák, és (b) hogy a két fogalom, a „második halál” és a „lélek” bizonyos értelemben félrevezetés. A „lélek” egyaránt vonatkozik a Buddhi-Manaszra és a Kâma-Manaszra. Ami a „második halál” kifejezést illeti, a „második” jelző több halálra is vonatkozik, amelyen a „princípiumnak” testet öltései folyamán át kell mennie. Az ilyen megállapítások jelentését csak az okkultisták tudják teljesen megérteni. Ugyanis van (1) a test halála, (2) az állati lélek halála a Kâma Loka-ban, (3) az asztrális Linga Sharîra halála, amely a test halálát követi és (4) a felsőbb, a halhatatlan Én metafizikai halála minden alkalommal, valahányszor „anyagba hull”, vagyis egy új személyiségben ölt testet. Az állati lélek, vagy alsó manasz, az Isteni Én árnyéka, amely azért válik el tőle, hogy a személyiséget eltöltse, szintén semmilyen módon sem kerülheti el a halált a Kâma Loka-ban, vagy legalábbis ennek a tükröződésnek az a része nem, amely megmarad földi salaknak, és nem adható át az Én-nek. Így a „második halálra” vonatkozó legfőbb és legfontosabb titok az ezoterikus tanításokban mind a mai napig az volt, és az marad, hogy megvan a rettenetes lehetőség a lélek halálára, vagyis arra, hogy még a földön elválik az Én-től az adott személy életében. Ez egy valódi halál (noha a feltámadás esélyével), amely nem hagy semmi nyomot az adott emberben, és mégis erkölcsileg élő halottá teszi őt. Nehéz megérteni, hogy ezt a tanítást miért kellett mindmáig olyan nagy titokban megőrizni, holott ha elterjesztették volna az emberek között – legalább azok között, akik hisznek a reinkarnációban – sok jó származhatott volna belőle. De ez így volt eddig, és nem volt jogom megkérdőjelezni a tiltás bölcsességét, csak eddig eszerint viselkedtem, mivel azzal a fogadalommal kaptam meg, hogy a világ előtt ne hozzam nyilvánosságra. Most azonban engedélyem van arra, hogy mindenkivel közöljem, és a tanításokat először az ezoterikusok előtt tárjam fel. Amikor ők azokat teljesen feldolgozzák, az ő kötelességük lesz, hogy tanítsák másoknak a „második halál” különleges tantételét, és hogy figyelmeztessenek minden teozófust annak veszélyeire.

Ahhoz, hogy világosabbá tegyem a tanítást, látszólag már ismert dolgokat kell elismételnem. A valóságban azonban ezeket a tanításokat új fényben, új részletekkel ismertetem. Megpróbáltam célozni erre a Theosophist-ben, mint ahogyan megtettem ezt az Isis-ben is, de nem sikerült magamat megértetni. Most meg fogom magyarázni, pontról pontra.

 

A tanítás filozófiai magyarázata

 

(1) Képzeljük el a szemléltetés kedvéért az egyetlen homogén, abszolút és mindenütt jelenlevő Esszenciát fent, „a világok hét síkja lépcsőzetének” legfelső fokán túl, ami készen áll fejlődési útjának megkezdésére. Amint a hozzákapcsolódó tükröződése fokozatosan alászáll, úgy differenciálódik és alakul át előbb tárgyiasulatlan, majd végül tárgyiasult anyaggá. Nevezzük az északi pólusán Abszolút Fénynek, a déli pólust pedig – amely számunkra a negyedik vagy középső lépcsőfok vagy sík, bármely oldalról számoljuk – úgy ismerjük ezoterikusan, mint az Egy és Egyetemes Élet. Most figyeljük meg a különbséget: fent a FÉNY, lent pedig az Élet. Az előző mindig megváltoztathatatlan, az utóbbi pedig számtalan elkülönülés aspektusaiban nyilvánul meg. Az okkult törvény szerint a föntiben lévő lehetségességek az alsóban elkülönült tükröződésekké válnak. Ugyanezen törvény szerint semmi olyat, ami már megkülönböződött, nem lehet az egyneművel egybeolvasztani.

Továbbá semmi sem maradhat fenn, ami él és lélegzik, és ami a világ forrongó hullámaiban, vagyis az elkülönülés síkján létezik. Így mivel a Buddhi és a Manasz egyaránt az Egy Láng elsődleges sugarai, éspedig az előbbi az egy örök esszencia hordozóeszköze, upâdhi-ja vagy vâhana-ja, az utóbbi pedig Mahat vagy az Isteni Gondolatalkotás (Mahâ-Buddhi a Purâna-kban), az Egyetemes Értelmes Lélek hordozóeszköze, és mint ilyenek, egyikük sem semmisülhet meg, egyiket sem lehet kioltani sem esszenciájában sem a tudatosságában. A fizikai személyiség azonban a Linga Sharîra-jával és az állati lélek a Kâma-jávalIII/30 igenis megsemmisülhet, és meg is semmisül. Mindkettő az illúzió birodalmában születik, és el kell tűnniük, mint egy bárányfelhőnek az örökkévaló és kék égről.

Aki olvasta ezeket a köteteket, bármilyen figyelmet is rájuk fordítva, annak már ismernie kell az emberi Én-ek eredetét, amelyeket leszármazásilag Monádoknak neveznek, és hogy mik voltak, mielőtt az emberi állatban való testet öltésre kényszerítették őket. Az isteni lények, akiket a karma a manvantarai élet drámájának eljátszására kényszerített, magasabb és korábbi világok és bolygók lényei, akiknek karmája még nem merült ki abban az időben, amikor világuk a pralaya-ba lépett. Így szól a tanítás. De akár így van, akár nem, a magasabb Én-ek – amikor a földi sár olyan átmeneti formáival hasonlítjuk össze, mint mi magunk – valójában isteni lények, istenek, és halhatatlanok az egész Mahâmanvantara-ban, vagyis a 311 040 milliárd év időtartama alatt, ameddig Brahmâ Korszaka tart. Mivel pedig az Isteni Én-ek azért, hogy újra az Egy Esszenciává váljanak, vagyis újra beszívódjanak az AUM-ba, meg kell tisztítsák magukat a szenvedés és az egyéni tapasztalás tüzében, és a földi én-eknek, a személyiségeknek is hasonlóképpen kell cselekedniük, ha részt akarnak venni a felsőbb Én-ek halhatatlanságában. Ezt úgy érhetik el, hogy összetörnek magukban mindent, amiből én-jeiknek csupán alsóbb személyes természete húz hasznot, és hogy gondolkodó kâmikus princípiumaikat igyekeznek átönteni a felsőbb Én princípiumába. Mi (azaz a személyiségeink) pusztán azzal a ténnyel válunk halhatatlanná, ha a gondolkodó erkölcsi természetünket átültetjük isteni hármasságot alkotó Monádunkba, az Âtmâ-Buddhi-Manaszba, ami három az egyben és egy a háromban (aspektusban). Mert a testet öltő Én által a földön megnyilvánuló Monád az, amelyet az örökélet fájának neveznek, és amelyet csak úgy lehet elérni, ha eszünk a tudás, a jó és a rossz tudása, vagyis a gnózis, az Isteni Bölcsesség gyümölcséből.

Az ezoterikus tanításokban ez az Én az ember ötödik princípiuma. De az a tanuló, aki elolvasta és megértette az első két Értekezést, ennél valamivel többet tud. Tudja azt, hogy a hetedik nem emberi, hanem olyan egyetemes princípium, amelyben az embernek is része van. De ugyanez igaz minden fizikai és tárgyiasulatlan atomra, mint ahogyan minden fűszálra is és mindenre, ami él, vagy a térben foglal helyet, akár érző dolog, akár nem. Továbbá tudja azt is, hogy ha az ember ezzel a hetedik princípiummal szorosabban kapcsolódik, és azt százszor nagyobb erővel olvasztja magába, ez csak azért van, mert itt a földön a legmagasabb tudatállapottal rendelkezik. Röviden, az ember a következő átalakulásával szellemmé, dévává vagy istenné válhat, ezzel szemben semmilyen kő, növény, vagy állat ezt nem teheti meg, mielőtt el nem éri a maga útján az emberi állapotot.

(2) Nos, mik a Buddhi feladatai? Ezen a síkon nincs semmilyen feladata, hacsak nem egyesül a Manasszal, a tudatos Én-nel. A Buddhi ugyanúgy viszonyul az isteni Gyökér Esszenciához, mint a vedânta iskola szerint a Mûlaprakriti viszonyul a Parabrahman-hoz, vagy ahogyan az Alaya, az Egyetemes Lélek az Egy Örök Szellemhez, vagy ahhoz, ami ezen a Szellemen túl van. A Buddhi ennek az isteni Gyökér Esszenciának az emberi hordozóeszköze, a Buddhi egy lépés az Abszolúttól, amelynek nem lehet köze semmihez, ami véges, és ami feltételes.

(3) Micsoda továbbá a Manasz, és mik a feladatai? Tisztán metafizikai aspektusában a Manasz, bár egy lépéssel alsóbb síkon van, mint a Buddhi, mégis olyan mérhetetlenül magasabban áll a fizikai embernél, hogy nem tud közvetlen kapcsolatba kerülni a személyiséggel, csak tükröződésén, az alacsonyabb elmén keresztül. A Manasz önmagában a szellemi öntudat, amikor pedig a Buddhival egyesül, az Isteni Tudat, amely a „termék” (vikâra) vagy öntudat valódi „létrehozója” a Mahat-on keresztül. A Buddhi-Manasz ezért teljességgel alkalmatlan a periodikus testet öltésekben való megnyilvánulásra, csakis az emberi elmén, vagyis az alsó manaszon keresztül tudja ezt megtenni. Mindkettő egymáshoz kapcsolódik és elválaszthatatlan, és olyan kevés közük van az alacsonyabb Tanmâtra-khozIII/31 vagy kezdetleges atomokhoz, mint a homogénnek a heterogénhez. Ezért tehát az alacsonyabb manasz vagy gondolkodó személyiség feladata az, ha egyesülni akar istenével, az Isteni Én-nel, hogy szétszórja, és tehetetlenné tegye a Tanmâtra-kat, vagyis az anyagi forma tulajdonságait. Ezért mutatkozik kettősnek a manasz, mint az ember elméje és Én-je. A kâma-manasz, vagyis az alsóbb én az, amely egy független létezés gondolata által félrevezetve az öt Tanmâtra „létrehozójaként” és uralkodójaként, kifejleszti magában az én-séget, az önző ént. Ebben az esetben pedig Mahâbhûti-kusnak és végesnek kell tekinteni, abban az értelemben, hogy összekapcsolódik Ahankâra-val, a személyes „én-teremtő” képességgel. Ennélfogva

A manaszt örökkévalónak és nem örökkévalónak kell tekinteni. Örökkévaló atomi természetében (paramanu rûpa), mint örökkévaló szubsztancia (dravya), és véges (kârya rûpa), amikor kettősségként a Kâma-hoz (állati vágyhoz vagy emberi egoista akarathoz) kapcsolódik, egyszóval egy alacsonyabb termék.III/32

Ezért miközben az EGYÉNI ÉN – lényegének és természetének következtében – halhatatlan az örökkévalóságon keresztül, egy olyan formával (rûpa), amely a negyedik kör teljes életciklusain át fennmarad, addig hasonmásának vagy képmásának, a személyes én-nek el kell nyernie halhatatlanságát.

(4) Antahkarana a neve annak a képzeletbeli hídnak vagy ösvénynek, amely az Isteni és az emberi Én-ek között fekszik, mert tényleg két Én van az emberi élet folyamán, hogy azután a devachan-ban vagy a nirvánában újra egy Én-né váljanak. Ez nehezen érthetőnek tűnhet, de valójában egy ismerős, bár képzeletbeli szemléltetés segítségével egészen egyszerűvé válik. Képzeljünk el egy ragyogó lámpát egy szoba közepén, ahogyan a fényét a falra veti. Legyen a lámpa az Isteni Én, a falra vetett fény az alsó manasz, és a fal jelentse a testet. A levegőnek az a része, amely átadja a lámpából jövő sugarat a falnak, az Anthakarana. Tegyük fel továbbá, hogy az így kibocsátott fényben ész és értelem van, ráadásul rendelkezik azzal a képességgel, hogy eloszlatja mindazokat a gonosz árnyékokat, amelyek a falon keresztül jönnek, továbbá magához tud vonzani minden fényességet, átvéve azok kitörölhetetlen lenyomatait. Nos, az emberi Én hatalmában áll, hogy elűzze az árnyékokat vagy bűnöket, és megsokszorozza a fényességeket vagy jócselekedeteket, amelyek ezeket a benyomásokat keltik, és így az Antahkarana-n keresztül biztosítsa saját állandó kapcsolatát és végső egyesülését az Isteni Én-nel. Ne feledjük, hogy ez utóbbi nem történhet meg, amíg ennek a fénynek a tisztaságában még bármilyen földi vagy anyagi folt van. Másrészről viszont ezt a kapcsolatot nem lehet teljesen megszakítani, és mindig fennáll a végső újraegyesülés lehetősége mindaddig, amíg marad egyetlen szellemi tett vagy lehetségesség, amely az egyesülés fonalaként szolgálhat. Abban a pillanatban azonban, amikor ez az utolsó szikra is kialszik, és kimerül az utolsó lehetségesség, megtörténik a szétválás. Egy keleti példabeszédben az Isteni Én-t egy gazdához hasonlítják, aki kiküldi munkásait a földekre, hogy megműveljék a talajt és betakarítsák a termést. A gazda mindaddig folytatja a föld megművelését, amíg az a legkisebb hasznot is hozza. De amikor a föld teljesen terméketlenné válik, akkor nemcsak a földdel nem törődik többet, hanem a munkás (az alsóbb manasz) is elpusztul.

Másrészt viszont – folytatva a hasonlatot – amikor a falra vetett fény, vagyis a gondolkodó emberi Én eléri a tényleges szellemi kimerültség szintjét, akkor az Antahkarana eltűnik, és nincs, ami a fényt átadja, és a lámpa sugárzás szempontjából nem létezővé válik. Az eddig magába szívott fény fokozatosan eltűnik, és „lélek-fogyatkozás” következik be. Az emberi lény még él a földön, majd átmegy a Kâma Loka-ba, mint egy kizárólag anyagi tulajdonságokat tartalmazó túlélő massza. Innen soha nem tud továbblépni a devachan felé, hanem rögtön újraszületik emberi állatként, egy istencsapásaként.

Ez a hasonlat bármilyen fantasztikus is, a segítségünkre lesz, hogy helyes elképzelést alakítsunk ki. A személyes én számára csak akkor van halhatatlanság, ha erkölcsi természetét egyesíti az Isteni Énnel. A személyes emberi léleknek csak a legszellemibb kiáradásai maradnak meg. Miután egy életen át átitatódott a személyiségének azzal a gondolatával és érzésével, hogy „Én vagyok én”, az emberi lélek, a fizikai ember karmikus cselekedeteinek hordozója és valódi lényege a személyiség halála után az Én, az Isteni Tűz részévé és tartozékává válik. Halhatatlanná válik azon egyszerű tény következtében, hogy most már erősen beékelődött a Monádba, amely „az örök élet fája”.

Most pedig beszélnünk kell a „második halál” tanáról. Mi történik azzal a kâmikus emberi lélekkel, amely mindig egy lealjasodott és gonosz emberhez, vagy egy lélektelen személyhez tartozik? Ezt a titkot most fogom megmagyarázni.

A személyes lélek ebben az esetben, vagyis amikor az embernek soha nem volt olyan gondolata, ami nem az állati én-jét érintette, és így semmit nem tud átadni a magasabbnak vagy az elmúlt megtestesülésekben szerzett tapasztalatok összességének – amelyek emlékezete az örökkévalóságig fennmarad –, elszakad az Én-től. Az én-ből semmit nem tud beoltani abba az örökkévaló törzsbe, amely több millió személyiséget táplál nedvével, mint az ágak a faleveleket, amelyek ősszel elsárgulnak, meghalnak, és lehullnak a földre. Ezek a személyiségek kicsíráznak, kivirágoznak, majd elmúlnak, egyesek teljesen nyomtalanul, mások pedig hozzákeverik életük nedvét az anyaághoz. A korábban említett lelkek megsemmisülésre vannak ítélve, vagyis avîchi-re. Ez egy olyan állapot, amelyet nagyon rosszul értettek, és még rosszabbul írtak le egyes teozófus írók. Pedig ez a tudatállapot nemcsak a földünkön van, hanem valójában maga a föld.

Látjuk tehát, hogy ilyen esetekben az Antahkarana elpusztul, mielőtt az alsóbb embernek lehetősége volna a magasabbat beolvasztani és azzal eggyé válni. Ezért a kâmikus „lélek” egy különálló egységgé válik, és ezen túl a karmájának megfelelően hosszabb vagy rövidebb ideig egy „lélektelen” teremtményként él tovább.

Mielőtt azonban kidolgoznám ezt a kérdést, még világosabban meg kell magyaráznom az antahkarana jelentését és feladatait. Ahogyan már mondtam, egy keskeny hídként ábrázolható, amely összeköti a felső és az alsó manaszt. Ha megnézik a Csend hangja szómagyarázatát, ott azt találják, hogy az antahkarana az alsó manasz egy nyúlványa, vagy helyesebben egy kapocs az utóbbi és a felsőbb Én között, vagyis az emberi és az isteni, szellemi lélek között.III/33

A halál alkalmával ez ösvényként vagy kommunikációs közegként megsemmisül, a maradványai pedig Kâma Rûpa-ként – a burokként – élnek tovább.

Ez az, amit a spiritiszták néha a szeánsz-szobákban látnak megjelenni materializált „formákként”, és amikre ostobán az „elhunytak lelkeiként” tekintenek.III/34 Ez abból a körülményből adódik, hogy alvás közben – bár az antahkarana jelen van – a személyiség csak félig éber, ezért mondják, hogy az antahkarana normális alvási állapotban részeg vagy bolond. Ha ez a helyzet az élő test átmeneti halála, vagyis az alvás alatt, akkor ebből megítélhetjük, hogy milyen lehet az antahkarana tudata akkor, amikor már átalakult az „örök álom” után kâma rûpává.

De térjünk vissza témánkhoz. Azért, hogy ne zavarjuk össze a nyugati tanuló elméjét az indiai metafizika homályos akadályaival, tekintse a tanuló az alacsonyabb manaszt vagy elmét úgy, mint az éber állapotban levő személyes én-t, és csak azokban a pillanatokban vegye antahkarana-nak, amikor a felsőbb Én felé törekszik, és így a kettő közötti kommunikáció közegévé válik. Éppen emiatt nevezték el „ösvénynek”. Nos, amikor a fizikai szervezethez tartozó valamelyik végtagot vagy szervet nem használjuk, az legyengül, és végül elcsökevényesedik. Ugyanez a helyzet a mentális képességekkel, és ezért az antahkarana-nak nevezett alsóbb elme-funkció visszafejlődése mind a teljesen materialista, mind a lezüllött természetű emberekben érthetővé válik.

Az ezoterikus filozófiában azonban a tanítás a következő: Látjuk, hogy az antahkarana képessége és működése ugyanolyan szükséges, mint a halláshoz a fül közege, vagy a látáshoz a szem közege. Mindaddig tehát, amíg az Ahankâra, a személyes „én” vagy önzés érzése teljesen ki nem veszik az emberből, és amíg az alsóbb elme teljesen bele nem olvad a felsőbb buddhi-manaszba, és azzal eggyé nem válik, világos, hogy az antahkarana szétrombolása annyit jelent, mint egy híd szétrombolása egy áthághatatlan szakadék felett. A vándor soha nem juthat át a túlsó oldalra. És itt van a különbség az exoterikus és az ezoterikus tanítások között. Az előbbiben a védânta azt mondja, hogy mindaddig, amíg az alsóbb elme az antahkarana-n keresztül hozzátapad a szellemhez (a buddhi-manaszhoz), lehetetlen számára a valódi szellemi bölcsességet, a Gnyâna-t megszerezni. Ez ugyanis csak úgy lehet elérni, ha az Egyetemes Lélekkel (Âtmâ-val) megpróbál kapcsolatba kerülni, tehát tulajdonképpen az ember úgy éri el a Râja jógát, ha a felsőbb elmét teljesen figyelmen kívül hagyja. Mi azt mondjuk, ez nem így van. A tudáshoz vezető létra egyetlen fokát sem lehet kihagyni. Semmilyen személyiség sem érheti el vagy kerülhet kapcsolatba az Âtmâval soha, csakis a buddhi-manaszon keresztül. Ha az ember Jîvanmukta vagy Mahâtmâ akar lenni, mielőtt még adeptussá, vagy akár csak Narjol-lá (bűntelen emberré) válna, az olyan, mintha megpróbálna Indiából Ceylonba eljutni anélkül, hogy átkeljen a tengeren. Ezért mondják nekünk azt, hogy ha megsemmisítjük Antahkarana-t, mielőtt még a személyes én teljesen a személytelen Én uralma alá kerülne, akkor ezzel azt kockáztatjuk, hogy az utóbbit elveszítjük, és tőle örökre elválunk, hacsak egy hatalmas végső erőfeszítéssel vissza nem állítjuk a megszakadt összeköttetést.

Csak amikor már felbonthatatlanul összekapcsolódtunk az Isteni Elme esszenciájával, akkor kell megsemmisítenünk az Antahkara-nát.

Mint egy magányos harcos, aki egy hadsereg üldözése elől egy erődben menedéket keres, hogy elszakadjon az ellenségtől, előbb megsemmisíti a felvonóhidat, és csak ezután kezd hozzá az üldözők elpusztításához, ugyanígy kell a Srotâpatti-nak cselekednie, mielőtt az Antahkarána-t lerombolja.

Vagy ahogyan egy okkult axióma mondja:

Az egység hárommá válik, a három pedig négyet hoz létre. Ez utóbbinak [a négyességnek] újra hárommá kell válnia, és az isteni háromnak bele kell áradnia az Abszolút Egybe.

A Monádok, amelyek az elkülönülés síkján duádokká (kettősségekké) válnak, hogy később a testet öltések ciklusának folyamán triádokká (hármasságokká) fejlődjenek, még amikor testet is öltenek, nem tudnak sem a térről, sem az időről, hanem szétszóródnak a négyesség alacsonyabb princípiumain keresztül, mivel természetük szerint mindenütt jelenlévők és mindentudók. De ez a mindentudás velük született, és ez a visszatükröződő fényét csak azon keresztül nyilváníthatja meg, ami legalábbis félig földi vagy félig anyagi, mint akár a fizikai agy, ami a Kâma Rûpa-ban székelő alacsonyabb manasz hordozóeszköze. Ez pedig az, ami a „második halál” esetében fokozatosan feloszlik.

Az ilyen feloszlás azonban – amely a valóságban annyit jelent, hogy a kárhozott lélek legkisebb nyoma is hiányzik az örök EMLÉKEZETBŐL, és ezért egyet jelent az örökkévalóság számára való megsemmisüléssel – nem egyszerűen azt jelenti, hogy az adott ember élete megszakad a földön, mivel a Föld Avîchi, és a lehető legrosszabb Avîchi. Örökre kizárva az egyéniség, a reinkarnálódó Én tudatából, az így elválasztott személyiség fizikai atomjai és pszichikus rezgései a halál után azonnal reinkarnálódnak ugyanezen a földön, csak most egy még alacsonyabb, és még nyomorultabb teremtményben, csak formáját tekintve emberben, aki új életének egész tartama alatt karmikus szenvedésekre van ítélve. Ha pedig még ki is tart bűnöző és züllött életmódja mellett, akkor az azonnali reinkarnálódások hosszú sorozatát kell végigszenvednie.

Itt két kérdés merül fel. (1) Mivé válik a felsőbb Én az ilyen esetekben? (2) Az ilyen lélek nélkül született emberi lény milyen állati teremtmény?

Mielőtt válaszolnék erre a két teljesen természetes kérdésre, fel kell hívnom minden, a keresztény országokban született figyelmét arra a tényre, hogy a helyettesítő megváltás romantikus történetét és Jézus küldetését – ahogy azt ma hirdetik – tulajdonképpen néhány túlságosan liberális beavatott abból a misztikus és különös tanból merítette és kölcsönözte, amely a reinkarnálódó Én földi tapasztalataira vonatkozik. Ez utóbbi valójában a korábbi manvantara-kban teremtett saját karmájának áldozata, és önként magára veszi azok megváltását, akik különben lélektelen emberek vagy személyiségek lennének. A keleti igazság így filozofikusabb és logikusabb, mint a nyugati mese. A minden emberben benne levő Krisztus vagy buddhi-manasz nem teljesen ártatlan és bűntelen isten, bár bizonyos értelemben ő az „Atya”, mivel lényegében ugyanaz az esszencia, mint az Egyetemes Szellem, de ugyanakkor ő a „Fiú” is, mert a manasz csak egy lépéssel van lejjebb az „Atyánál”. A testet öltéssel az Isteni Fiú felelősséget vállal minden, általa eltöltött személyiség bűneiért. Ezt pedig csak megbízottján vagy tükröződésén, az alsóbb manaszon keresztül tudja megtenni. Az Isteni Én vezérlő princípiumként csak egyetlen esetben tud megmenekülni az egyéni büntetéstől és felelősségtől, amikor kénytelen elszakadni a személyiségtől, mert az anyagon a pszichikus és asztrális rezgéseinek bonyolultsága és túlzott erőssége miatt többé már nem tud uralkodni. Miután Apophis, a Sárkány győzelmet aratott, a reinkarnálódó manasz – fokozatosan elválasztva magát tabernákulumától – végül teljesen elszakad a pszicho-állati lélektől.

Így tehát az első kérdésre adott válaszom a következő:

(1) Az isteni Én a következő két dolog egyikét csinálja: (a) vagy azonnal egy új testet öltési sorozatba kezd saját karmikus ösztönzői szerint, (b) vagy pedig menedéket keres és talál az Anya, Alaya, az Egyetemes Lélek kebelén, amelynek manvantarikus megnyilvánulása a Mahat. Megszabadulva a személyiség élet-benyomásaitól, egyfajta nirvánai felvonások közötti szünetbe merül, amelyben csak az örök jelen lehetséges, és amely magába olvasztja a múltat és a jövőt. Megfosztva a „munkástól”, elveszítve mind a mezőt, mind az aratást, a gazda, gondolatainak végtelenségében természetesen nem őrzi meg annak a véges és múló illúziónak az emlékét sem, ami az utolsó személyisége volt. És ekkor ez utóbbi valóban feloszlik.

(2) Az alsó manasz jövője borzalmasabb, és még borzalmasabb az emberiség számára, mint az ekkor állativá vált ember számára. Megtörténik olykor, hogy a testtől való elválás után a kimerült lélek teljesen állativá válik, fokozatosan belefolyik a Kâma Loka-ba, ahogyan minden más állati lélek teszi. Látva azonban azt, hogy minél materiálisabb beállítottságú az emberi elme, annál tovább tart, még ebben a közbeeső állapotban is, gyakran megtörténik, hogy miután a lélektelen ember jelenlegi élete befejeződik, újra és újra testet ölt új, aljasabbnál aljasabb személyiségekbe. Az állati élet ösztönzése túlságosan erős, egy-két élet során nem lehet kimeríteni. Ritkán azonban, amikor az alsóbb manasz arra van ítélve, hogy éhezéssel merüljön ki, amikor már nincs remény arra, hogy az alsóbb fénynek akár csak egy kis maradéka, szerencsés körülmények következtében – mondjuk, akár a szellemi törekvés és megbánás egy rövid időszakában – visszahúzódhasson a szülő Én-hez, a karma pedig visszavezesse a felsőbb Én-t, új testet öltésekhez, sokkal rettenetesebb dolog történhet. A kâma-manaszi kísértet azzá válhat, amit az okkultizmusnak „a Küszöb Lakójának” neveznek. Ez a lakos nem hasonlít ahhoz, amit a Zanoni-ban olyan szemléletesen leírt a szerző, hanem ő egy valódi természeti tény, nem pedig regényes kitaláció, bármilyen szép legyen is ez utóbbi. Bulwernek azonban kellett lennie valamilyen keleti beavatottól szerzett elképzelése. Ez a Küszöb Lakója a vonzás és a rokonság által vezetve beerőlteti magát az asztrális áramba, és a szülő Én által elfoglalt új tabernákulum aurikus burkán keresztül háborút indít az alsóbb fény ellen, amely az ő helyét elfoglalta. Ez természetesen csak akkor történhet meg, ha az így megszállt személyiség erkölcsileg gyenge. Akinek az életmódja erényes és az igazságosság útját járja életében, az nincs kitéve ilyen kockázatnak, félelemre csak a szívükben aljasoknak van okuk. Robert Louis Stevenson valóban bepillantást nyert egy igaz látomásba, amikor megírta a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét. Története egy valódi allegória. Minden tanuló felismerheti benne az igazság lényegét, Mr. Hyde alakjában pedig egy Lakót, a szülő szellem tabernákulumának, a személyiségnek a megszállóját.

„Ez egy rémtörténet!” – mondta nekem gyakran valaki, aki már nincs többé sorainkban, és akinek egy igen határozott „Lakója”, egy „Mr. Hyde” volt szinte állandó kísérője. „Hogyan történhet meg ilyen dolog az ember tudomása nélkül?” Megtörténhet, és meg is történik. A Theosophist-ban egyszer ezt szinte részleteiben le is írtam.

A lélek, az alsóbb elme, fél-állati princípiumként szinte teljesen bénulttá válik a naponta elkövetett bűnök következtében, és fokozatosan egyre kevésbé van tudomása a tárgyiasulatlan feléről, az Úrról, a hatalmas Seregek egyikéről. Az agy és az idegek gyors érzékies fejlődésének arányában pedig előbb vagy utóbb a személyes lélek végül megfeledkezik isteni küldetéséről a földön.

Valójában

Mint a vámpír, az agy szellemi szülője rovására táplálkozik, él, és növekszik erőben… és a személyes, félig öntudatlan lélek érzéketlenné válik, a megváltás reménye nélkül. Képtelen észlelni Istene hangját. Nincs más célja, csak a természetes, földi élet kifejlesztése és teljesebb megértése, és így csak a fizikai természet rejtélyeit tudja felfedezni. … Azzal kezdődik, hogy még a test életének ideje alatt gyakorlatilag halottá válik, és azzal végződik, hogy teljesen meghal, vagyis teljesen erkölcs nélküli lélekként feloszlik. Ilyen katasztrófa gyakran megtörténhet sok évvel az ember fizikai halála előtt. „Lépten-nyomon lélek nélküli férfiakba és nőkbe ütközünk”. Amikor pedig megérkezik a halál,… nincs többé Lélek, (a reinkarnálódó szellemi Én), hogy felszabaduljon,… mert már évekkel korábban elmenekült.

Az eredmény: A Kâma-manasz, megfosztva a vezető princípiumaitól, viszont megerősödve az anyagi elemek által, most már többé nem „leszármazott fény”, hanem egy független lénnyé válik. Miután egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed az állati síkon, amikor elérkezik a földi test halálának órája, két dolog történhet. Vagy a Kâma-manasz azonnal megszületik a Myalba-ban, a földön levő AvîchiIII/35 állapotában, vagy ha túlságosan megerősödik a gonoszságban – okkult megnevezéssel „halhatatlan a Sátánban” – karmikus célokból néha megengedik, hogy a földi aurában megmaradjon az avîchi egyfajta aktív állapotában. Ekkor a teljes reményvesztettség és elkeseredés következtében, végtelen gonoszságában olyanná válik, mint a mitikus „ördög”. Fennmarad elemeiben, amelyeket egyre inkább áthat az anyag esszenciája. Mert a gonosz egyenértékű a szellemtől megfosztott anyaggal. Amikor pedig a felsőbb Én-je ismét testet ölt, egy új tükörképet, vagyis Kâma-manaszt fejlesztve ki, akkor a halálra ítélt alsóbb én frankensteini szörnyetegként állandóan odavonzódik atyjához, aki kitagadta fiát, és a földi életben egy szabályos „Küszöb Lakójává” válik. Az 1881. októberi és az 1882. novemberi Theosophist-ban vázoltam ennek az okkult tanításnak a körvonalait, de nem mehettem a részletekbe, ezért igencsak zavarban voltam, amikor magyarázatért fordultak hozzám. Pedig ott elég világosan írtam a „haszontalan semmittevőkről”, azokról, akik elutasítják, hogy együttműködjenek a természettel, és akik milliószámra pusztulnak el a manvantarai életciklusban, azokról, akik – ahogyan a példa mutatja – inkább örökre az Avîchi-ben szenvednek a karma törvényei miatt, mint hogy feladják „gonoszságra használt” életüket, végül pedig azokról, akik együttműködnek a természettel a pusztítás érdekében. Az utóbbiak velejéig gonosz és aljas emberek, viszont ugyanolyan rendkívül értelmesek és mélységesen spirituálisak a gonosz irányában, mint azok, akik a jó irányába spirituálisak.

Ezek (alsóbb) én-je korszakokra megmenekülhet a végső pusztulás vagy feloszlás törvénye alól.

Így tehát kétféle lélek nélküli lénnyel találkozhatunk a földön: Azokkal, akik a jelenlegi testet öltésben veszítették el felsőbb Én-jüket, és azokkal, akik lélek nélkül születtek, miután az előző megszületésükben elszakadtak a szellemi lelküktől. Az előzőek jelöltek az Avîchi-re, míg az utóbbiak „Mr. Hyde-ok”, akár emberi testben, akár azon kívül vannak, akár testben élnek, akár pedig láthatatlan, bár erős vámpírként ide-oda vetődnek. Az ilyen emberekben a ravaszság hihetetlen mértéket érhet el, és senki sem sejtheti róluk azt, hogy lélek nélküliek, kivéve azokat, akik ismerik ezt a tanítást. Ugyanis sem a vallás, sem a tudomány sem feltételezi a legkevésbé sem, hogy ilyen tények valóban léteznek a természetben.

Azonban még mindig van remény egy olyan személynek, aki bűnei miatt elvesztette felsőbb Én-jét, amíg még a testben van. Még mindig elérheti a megváltást, és az anyagi természetét megtámadhatja. A felsőbb Én-t ugyanis visszahozhatja a megbánás mély átérzése, akár az elmenekült Én-hez való egyetlen komoly fohászkodással, akár pedig – és ez mindennél jobb – egy tényleges erőfeszítéssel a megjavulásra. Az összekötő fonál még nem szakadt el teljesen, noha az Én túl van a könnyű elérhetőség határán, mert „az Antahkarana megsemmisült”, és a személyiség fél lábbal már a Myalba-ban van.III/36 Viszont az Én egy erős szellemi könyörgésre még hozzáférhető. Az Isis Unveiled-benIII/37 van egy másik megállapítás is erről a kérdésről. Azt mondtuk, hogy ez a szörnyű halál néha elkerülhető, ha az ember tudja a misztikus NEVET, a „SZÓT”.III/38 Azt, hogy mi ez a „SZÓ”, amely nem egy „Szó”, hanem egy Hang, azt mindnyájan tudjuk. A hatása a ritmusában vagy hangsúlyában rejlik. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy még egy gonosz ember is képes magát megváltani, és a romlás ösvényén megállni, ha tanulmányozta a Szent Tudományt. De ehhez az kell, hogy tökéletes egységben legyen felsőbb Én-jével, különben napjában tízezerszer is ismételgetheti papagáj módjára a „Szót”, még ez sem fog rajta segíteni. Éppen ellenkezőleg, ha nem egyesül teljesen felsőbb hármasságával, akkor a jótékony hatásnak pontosan az ellenkezőjét hozhatja létre, mert a Sötét Testvériség tagjai nagyon gyakran gonosz célokra használják azt. Ilyen esetekben a „Szó” felébreszti és felkavarja a természet gonosz, anyagias elemeit. De ha az ember jó természetű, és őszintén törekszik a FELSŐBB ÉN felé, ami annak harmadik betűje, a buddhi pedig a második, akkor Apophis Sárkánynak nincs olyan támadása, amit az vissza ne verne. Akik sokat kapnak, azoktól sokat várnak el. Aki a szentély ajtaján kopogtat, teljes tudatában annak, hogy milyen szentséget őriznek ott, és aki – miután beléphetett oda – kifordul a küszöbről, vagy hátat fordítva így szól: „Óh, nincs ott semmi!”, és így elveszti ezzel a lehetőségét arra, hogy a teljes igazságot megismerje, arra csak a karmája várhat.

Ilyenek tehát azoknak a dolgoknak az ezoterikus magyarázatai, amelyek olyan sokakat megzavartak, mert úgy gondolták, hogy ellentmondások vannak a különböző teozófiai írásokban, beleértve a Theosophist III. és IV. kötetében megjelent „Az okkult igazság töredékei” című cikkeket.

Mielőtt a témát végérvényesen lezárom, még egy figyelmeztetést kell adnom, amelyet véssenek jól az eszükbe. Teljesen természetes önök közül az ezoterikusak számára, hogy azt remélik, egyikük sem tartozik az emberiség lélek nélküli részéhez, és olyan könnyedén gondolhatnak az Avîchi-re, mint ahogyan a jó állampolgár gondol a büntetőjogra. Bár talán még nincsenek pontosan az Ösvényen, de már a szélein járnak, és sokuk a helyes irányban. Az ilyen megvásárolhatósági botlások, amik elkerülhetetlenek a mi társadalmi körülményeink közepette, és az Éliphas Lévi „Sátán-járól” szóló szerkesztői jegyzetbenIII/39 leírt pusztító gonoszság között valóban szakadék tátong. Ha nem is tesszük magunkat „halhatatlanná a jóban az Istennel – vagyis az AUM, az Âtmâ-Buddhi-Manasz-szal – való azonosulás segítségével”, bizonyára nem tettük magunkat „halhatatlanná a gonoszban” azzal, hogy szövetkezünk a Sátánnal, az alsóbb én-nel. Azonban elfelejtik, hogy mindennek kell kezdetének lennie, hogy az első lépés a csúszós meredélyen szükségszerűen megelőzi a szakadékba, a halál karjaiba való zuhanást. Távol álljon tőlem a gyanú, hogy bármely ezoterikus tanuló a szellemi lejtő valamely pontjához érhetett. Mégis arra figyelmeztetem önöket, hogy kerüljék el az első lépés megtételét. Lehet, hogy a mélypontot nem érnék el ebben vagy a következő életükben, de létrehozhatnak olyan okokat, amelyek biztosítják a szellemi megsemmisülésüket a harmadik, negyedik, ötödik, vagy akár még későbbi megszületésükben. A nagy indiai eposzban olvashatunk arról az anyáról, aki valamennyi harcos fiát csatában veszítette el, és aki panaszkodott Krishna-nak, hogy bár 50 testet öltésre visszatekintő szellemi látással rendelkezik, mégsem találja azt a bűnét, ami ilyen szörnyű karmát idézhetett elő. Krishna így válaszolt: „Ha vissza tudnál tekinteni az 51. megelőző születésedre, ahogyan én tudok, akkor látnád magadat, milyen féktelen kegyetlenséggel taposol el ugyanannyi hangyát, mint amennyi fiadat most elvesztetted”. Ez természetesen csak költői túlzás, mégis megdöbbentő utalás arra, hogy aránylag csekély okok milyen nagy eredményeket szülhetnek.

A jó és a rossz viszonylagos, és az embert körülvevő feltételek szerint erősödnek vagy gyengülnek. Azt, akit „az emberiség hasznavehetetlen részéhez”, vagyis a laikus többséghez tartozónak nevezünk, nagyon sok esetben nem felelős a tetteiért. Az Avidyâ-ban, vagyis tudatlanságban elkövetett bűntettek fizikai, nem pedig erkölcsi felelősséget vagy karmát vonnak maguk után. Vegyük például a szellemi fogyatékosak, a gyerekek és a vademberek cselekedeteit, vagy azokét az emberekét, akik nem ismernek jobbat. De az önök esete, akik fogadalmat tettek FELSŐBB ÉNÜKNEK, egészen más. Önök nem idézhetik meg büntetlenül ezt az Isteni Tanút, és ha egyszer gyámsága alá helyezték magukat, akkor azt kérték, hogy a Ragyogó Fény kutassa fel, és sugározza be lényük minden sötét zugát. Önök tudatosan megidézték a karma isteni igazságszolgáltatását, hogy figyeljen fel indítékaikra, tüzetesen vizsgálja meg cselekedeteiket, és jegyezze fel valamennyi elszámolási kötelezettségüket. Ez a lépés éppen olyan visszavonhatatlan, mint az, amikor egy csecsemő megszületik. Önök soha többé nem erőszakolhatják vissza magukat az Avidyâ és felelőtlenség méhébe. Bár elmenekülhetnek a világ legtávolabbi zugába, elbújhatnak az emberek szeme elől, vagy feledést kereshetnek a társadalmi élet forgatagában, ez a Fény megtalálja önöket, megvilágítja minden gondolatukat, minden szavukat, minden cselekedetüket. H.P.B. legfeljebb csak annyit tehet, hogy minden komoly törekvőnek legőszintébb testvéri együttérzését küldi, és reméli, hogy törekvésüket siker fogja koronázni. Mégis, ne veszítsék el bátorságukat, hanem próbálkozzanak, újra és újra.III/40 Húsz hibázás sem jóvátehetetlen, ha mindannyiszor tántoríthatatlanul törnek előre. Nem így kell a hegyeket is megmászni? Továbbá tudják meg azt is, hogy ha a karma könyörtelenül fel is jegyzi az ezoterikus tanuló számlájára azokat a rossz cselekedeteket, amelyeket a tudatlanoknál figyelmen kívül hagy, de ugyanolyan igaz az is, hogy valamennyi jó cselekedete százszorosan felerősödik a jóra való lehetségességként azért, mert kapcsolatban áll a felsőbb Én-jével.

Végül mindig tartsák észben azt a tudatot, hogy bár nem látják ágyuk mellett a Mestert, és nem hallanak a csendes éjszakában suttogásokat, mégis a Szent Hatalom önök körül van, és a Szent Fény bevilágítja szellemi szükségletük és törekvéseik óráját. Nem a MESTEREK vagy alázatos szószólójuk és szolgálójuk lesz a hibás azért, ha egyesek erkölcsi gyengeségük vagy züllöttségük folytán elvágják magukat ezektől a magasabb erőktől, és rálépnek arra a lejtőre, amely az Avîchi-be vezet.

 

Függelék: Jegyzetek az I, II. és a III. értekezésekhez

 

* * * * *

5. oldal (ebben a tördelésben)

 

A nyugati tanulmányozónak egyáltalán nincs, vagy alig van fogalma azokról az erőkről, amelyek a hangban rejtetten szunnyadnak, vagyis azokról az Âkâsha-i rezgésekről, amelyeket csak azok tudnak feléleszteni, akik értik a módját, hogyan kell bizonyos szavakat kiejteni. Az Om vagy az „Om mani padme hum” szavak szellemi rokonságban vannak bizonyos kozmikus erőkkel, de aki nem ismeri ezek természetes elrendezését vagy azt a sorrendet, ahogyan a szótagok állnak, az csak nagyon keveset érhet el velük. Az „Om” természetesen Aum, amelynek kiejtése lehet két, három vagy hét szótagú, és mindegyik különböző rezgéseket ébreszt fel.

A betűk, mint kiejtett hangok természetesen megfelelnek zenei hangoknak, ennek következtében számoknak és színeknek is, ennélfogva erőknek és Tattva-knak is. Az, aki nem felejti el, hogy az Univerzum a Tattva-kból épül fel, könnyebben megért valamit abból az erőből, amit a hangok kiejtésével lehet gyakorolni. Az abc minden betűje, akár három, négy vagy hét hetességre, vagyis 49 betűre osztjuk is fel azokat, saját színnel vagy színárnyalattal rendelkezik. Aki megtanulta az abc betűinek színeit, valamint a hét és 49 szín és színárnyalat ezeknek megfelelő számait a síkok és az erők skáláján, továbbá ismeri ezek megfelelő sorrendjét a hét síkon, az könnyen megtanulhatja annak a művészetét, hogy azokat egymással vonzásba vagy kölcsönhatásba hozza. De itt felmerül egy nehézség. A szenzár és a szanszkrit abc-ben – és más okkult nyelvekben is – minden betűnek (egyéb lehetőségeiken kívül) megvan a maga száma, színe és pontos szótagja, és ugyanígy volt a régi, mózesi héber nyelvben. De vajon a tanulók közül hányan tudnak bármit is ezekből a nyelvekből? Amikor tehát eljön az ideje, a tanulóknak meg kell azzal elégedniük, hogy csak a latin betűkhöz kapcsolódó számokat és színeket tanulhatják meg. (Megjegyzendő, ahogyan a latinban kiejtették, és nem az angolszászban, skótban vagy írben.) De ez egyelőre még korai lenne.

Nemcsak a bolygók színét és számát, hanem még az állatövi csillagképek színét és számát is tudni kell – mivel azok megfelelnek az abc minden betűjének – ahhoz, hogy valamely adott szótagot vagy akár csak hangot működőképessé tegyünk.F/1 Ezért, ha egy tanuló például a buddhit akarja működtetni, akkor a mantra első szavait a mi (e) hangon kell kiejtenie. De ezt a mi-t még továbbra is hangsúlyoznia kell, mentálisan létrehozva az ennek a hangnak megfelelő sárga színt az „Om mani padme hum” minden egyes m betűjén. Nem azért, mert ez a hang a köznyelvben, a szanszkritban, sőt a szenzárban is ugyanazt a nevet viseli – valójában nem is ugyanazt –, hanem azért, mert az m az első betű után következik, és ebben a szent képletben ez a hetedik és a negyedik is. Mint buddhi, ez a második, mind a buddhi-manasz, ez a második és a harmadik, kombinálva.

H. P. B.

 

6. oldalF/2

 

A pithagoraszi négyesség vagy tetraktisz a kozmosz szimbóluma volt, mert magába foglalta a pontot, a vonalat, a felületeket és a testeket, más szóval minden forma alapjait. Misztikus megjelenítése a háromszögben levő pont. A dekád, vagy a tökéletes szám is benne van a négyben: 1 + 2 + 3 + 4 = 10.

 

16. oldal

 

 

Vasárnap

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

Szombat

1. negyed

2. negyed

3. negyed

4. negyed

 

33. oldal

 

Ez a nehéz részlet: „Ne felejtsük el… Tényleg egy misztérium fönt, egy misztérium lent.”F3 talán egy kissé világosabbá válik a tanuló számára egy kis kiegészítés segítségével. Az „őseredeti háromszög” a Második Logosz, amely háromszögként tükröződik vissza a Harmadik Logoszban, vagy a Mennyei Emberben, azután pedig eltűnik. A Harmadik Logosz magába foglalja „a formaképző teremtés lehetségességét”, kifejleszti a tetraktist a háromszögből, és így a hétté válik, a teremtő erővé, és kiadja a tízet az őseredeti háromszöggel, amelyből származott. Amikor ez a mennyei háromszög és a tetraktis visszatükröződnek az anyagi világegyetemben asztrális paradigmatikus emberként, akkor megfordulnak, és a háromszög vagy formaképző potenciál a négyesség alá kerül, a hegyével lefelé mutatva. Ennek az asztrális paradigmatikus embernek a monádja maga is egy háromszög, és ugyanúgy viszonyul a négyességhez és a háromszöghöz, mint az őseredeti háromszög a Mennyei Emberhez. Innen származik az a megállapítás, hogy „a felső háromszög… az anyagból való emberben a hét alá tolódik el”. És így a háromszöget leíró pontból, vagy a hármassággá váló monádból, a négyességből és az alsó teremtő háromszögből lesz a dekád, a tökéletes szám. „Mint fent, úgy lent.”

A tanulmányozónak ajánlatos a fenti tudást hozzáadni a 34. oldalon elmondottakhoz. Itt a felső háromszög ibolyaszínűként, indigóként és kékként szerepel, ahol az ibolyaszín minden forma paradigmájaként társul az indigóval, mint Mahat-tal, és a kékkel, mint az âtmikus aurával. A négységben a sárga szubsztanciaként kapcsolódik a sárga-narancsszínhez, az élethez, és a vörös-narancsszínhez, a teremtő potenciálhoz. A zöld a közbeeső sík.

A következő fokozat nincs megmagyarázva. A zöld felfelé lép az ibolya – indigó – kék háromszögbe, amely kinyílik, hogy befogadja, és így négyzet lesz belőle: ibolya – indigó – kék – zöld. Miután ez utóbbi elhagyta a vörös-narancsot, a sárga-narancsot és a sárgát, ezek – miután így elvesztették negyedik tagjukat – csak háromszöget alkothatnak. Ez a háromszög megfordul, hogy lefelé mutasson az anyagba való leszállásra, és „tükröződve a sűrű természet síkján megfordul”, és úgy jelenik meg, ahogyan az alábbi diagram ábrázolja.

 

 

 

 

 

 

Monád

 

Második Logosz

 

 

 

A 10

 

 

 

     A 7

 

Harmadik Logosz, vagy Mennyei Ember

A háromszög négyességgé válik, majd hetességgé.

 

 

 

A 10

 

 

A 7

 

 

 

Monád

 

Asztrális paradigmatikus ember

 

 

 

 

 

 

A teremtő hármasság a hét alá kerül

 

A tökéletes emberben a vöröset elnyeli a zöld, a sárga eggyé válik az indigóval, a sárga-narancsot pedig a kék oldja magába. Az ibolya kívül marad a valódi emberen, bár kapcsolatban van vele. Vagyis lefordítva a színeket: a Kâma feloldódik az alsó manaszba, a buddhi eggyé válik a manasszal, a Prâna-t feloldódik az aurikus tojásban, a fizikai test megmarad hozzákapcsolva, de a valódi életen kívül.

A.B.

 

 

 

37. oldal

 

Az emberiség által jelenleg használt öt érzékszervhez ezen a bolygón még két további érzékszerv fog járulni. A hatodik érzékszerv a színek pszichikus érzékelése. A hetedik pedig a spirituális hang pszichikus érzékelése. A II. Értekezésben szerepel a hét elsődleges szín, és azok modulációinak pontosított rezgésszámai. Ha ezeket megfigyeljük, azt találjuk, hogy minden színt az előző színtől 42-es, vagyis 6x7-es lépésköz választ el.

 

462  Vörös        + 42 = 504    

504  Narancs     + 42 = 546    

546  Sárga         + 42 = 588    

588  Zöld           + 42 = 630        A pszichikus színérzékelés harmadik oktávja

630  Kék            + 42 = 672    

672  Indigó        + 42 = 714    

714  Ibolya         + 42 = 756   

756  Vörös                              

 

Ha ezt a folyamatot visszafelé követjük, és kivonjuk a 42-t, azt találjuk, hogy bolygónkon az első, vagyis az alapszín a zöld.

 

 

    Zöld        

  42 Kék        

  84 Indigó        Első fél-oktáv

126 Ibolya     

168 Vörös    

210 Narancs 

252 Sárga      

294 Zöld      

336 Kék              Második oktáv

378 Indigó   

420 Ibolya   

462 Vörös   

 

A második és a negyedik oktávban hő és fotokémiai hatású sugarak szerepelnek, és ezek a jelenlegi érzékelő képességünk számára láthatatlanok.

A hetedik érzékszerv a spirituális hang érzékelése. Mivel a hatodik érzékszerv rezgései 6x7-es lépésekben haladnak, a hetedik érzékszerv rezgéseinek sora 7x7-es lépésekben lépked előre. Ez a táblázat így néz ki:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

          Zöld hang  

 49  szó   Kék          

 98       Indigó „         Első fél-oktáv

147 ti      Ibolya „     

196 dó    Vörös „     

245 ré     Narancs „  

294 mi    Sárga       

343 fá     Zöld             Második oktáv

392 szó   Kék         

441 lá     Indigó „     

490 ti      Ibolya „     

539 dó    Vörös „     

 

Az ötödik érzék birtokunkban van. Ez valószínűleg a geometriai forma érzéke, és számtani sorának lépésköze 5 x 7, vagyis 35.

A negyedik érzék a fizikai hallás, a zene, és a számtani sorának a lépésköze 28, vagyis a 4x7. Ennek igazságát az a tény bizonyítja, hogy a zenei hangok rezgéseit a tudományos elméletek is ennek megfelelően állapították meg. A mi skálánk a következő:

-, 28, 56, 84, 112, 140, 168, 196, 224, 252, 280, 308, 336, 364, 392, 420, 448, 476, 504, 532, 560, 588, 616, 644, 672, 700.

A zenetudomány szerint a C, E, G hangok rezgéseinek arányai a 4, 5, 6 számoknak felelnek meg. Ugyanez az arány igaz a G, B, D és F, A, C hármasok esetében. Ez megadja a skálát, és ha a rezgéseket a C esetében redukáljuk 1-re, akkor a C utáni hét hang arányai a következők lesznek:

1

9/8

5/4

4/3

3/2

5/3

15/8

2

C

D

E

F

G

A

B

C’

Ezeket egész számokká alakítva, egy oktávra a következő számokat kapjuk:

24

27

30

32

36

40

45

48

C’

D

E

F

G

A

B

C’’

 

 

Hasonló számítással elhelyezhetünk egy oktávot a C’ alatt és a C’’ fölött. Ha ezt a három oktávot sorban írjuk le, és megszorozzuk héttel, akkor az csaknem pontosan megfelel a mi a negyedik érzékszervre vonatkozó rezgéstáblázatunknak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zenei táblázat

Negyedik érzékszerv

Skála-arány

 

 

 

 

28

4

x

7

=

28

E

 

56

8

x

7

=

56

F

 

84

12

x

7

=

84

G

 

112

16

x

7

=

112

A

 

140

20

x

7

=

140

B

 

168

24

x

7

=

168

C

 

196

27

x

7

=

189

D

 

(…

30

x

7

=

210)

E

 

224

32

x

7

=

224

F

 

252

36

x

7

=

252

G

 

280

40

x

7

=

280

A

 

308

45

x

7

=

315

B

 

336

48

x

7

=

336

C

 

364

54

x

7

=

378

D

 

392

 

 

 

 

 

 

 

420

60

x

7

=

420

E

 

448

64

x

7

=

448

F

 

476

 

 

 

 

 

 

 

504

72

x

7

=

504

G

 

532

 

 

 

 

 

 

 

560

80

x

7

=

560

A

 

588

 

 

 

 

 

 

 

616

90

x

7

=

630

B

 

644

 

 

 

 

 

 

 

672

96

x

7

=

672

C

 

 

H. C.

 

Jegyzetek néhány szóbeli tanításhoz

 

* * * * *

A három éltető levegő

 

A tiszta Âkâsha az, ami a Sushumnâ-n keresztül áramlik felfelé, két aspektusa az Idâ-ban és a Pingalâ-ban áramlik. Ezek jelentik a három éltető levegőt, és ezeket jelképezik a brâhmanikus fonállal. Rajtuk az Akarat uralkodik. Az akarat és a vágy ugyanannak a dolognak a felső és alsó megnyilvánulási formája. Ezért olyan fontos ezeknek a csatornáknak a tisztasága, ha ezek bemocskolják a három éltető levegőt, amelyeket az akarat tölt el energiával, a következmény fekete mágia lesz. Ez az oka annak, hogy minden szexuális kapcsolat tiltott a gyakorlati okkultizmusban.

A Sushumnâ-ban, az Idâ-ban és a Pingalâ-ban egy keringés jön létre, és a központi csatornákból átlép az egész testbe. (Az ember egy fa, benne van a makrokozmosz és a mikrokozmosz. Ezért használják a fát jelképekként, a Dhyân Chohan-i testet is így ábrázolják.)

 

Az aurikus tojás

 

Az aurikus tojás olyan hullámvonalakból alakul ki, amelyek hasonlítanak a homokszemek elrendeződésére egy rezgő fémkorongon. Minden atomnak, ahogyan minden testnek is, megvan a maga aurikus tojása, minden központ létrehozza a sajátját. Ez az aurikus tojás, ha megfelelő anyagot dobnak bele, védelmet képez. Még a legvérszomjasabb vadállat sem fog közelíteni egy olyan jógihoz, akit egy ilyen aurikus tojás véd, mert az a felületére érkező minden rosszindulatú hatást visszaver. Az aurikus tojáson keresztül az akarat ereje nem nyilvánul meg.

Kérdés: Mi a kapcsolat az éltető levegő keringése és a jógi azon képessége között, hogy az aurikus tojást egy támadást visszaverő védelemmé alakítsa?

Válasz: Lehetetlen választ adni erre a kérdésre. Ennek ismerete a mágia utolsó szava. A Kundalinî-vel függ össze, amely éppoly könnyen elpusztít, mint amilyen könnyen megőriz. A tudatlan kezdő akár saját halálát is okozhatja.

K: Egy gyermek aurikus tojása vajon az Âkâsha elkülönülése-e, amelybe az adeptus bedobhatja azokat az anyagokat, amelyeket valamely speciális cél – például a Mâyâvi Rûpa – eléréséhez szükségesnek tart?

[A kérdés kissé homályosan volt megfogalmazva. A kérdező nyilvánvalóan azt akarta tudni, hogy az aurikus tojás az Âkâsha elkülönülése-e, amelybe – ha a gyermek felnő és esetleg adeptus lesz – beleszőheti azokat az anyagokat, amelyeket speciális célokra szükségesnek vél, stb.]

V: Ha a kérdést úgy fogjuk fel, hogy egy adeptus beletehet-e valamit egy gyermek aurikus tojásába, vagy abba beleavatkozhat-e, akkor ezt nem lehet megtenni, mivel az aurikus tojás karmikus, és még egy adeptusnak sem szabad beleavatkoznia az ilyen karmikus feljegyzésbe. Ha az adeptus valaki más aurikus tojásába tenne bele valamit, amiért az adott ember nem felelős, vagy amely nem ennek az embernek a felsőbb Én-jétől jön, hogyan lehetne akkor a karmikus igazságszolgáltatást fenntartani?

Az adeptus be tud vonni saját aurikus tojásába anyagokat a saját bolygójáról vagy akár a saját szintjének megfelelő bolygóról vagy univerzumból. Ez a burok minden karmikus ok tartálya, és egyfajta érzékeny lemezként mindent lefényképez.

A gyermeknek nagyon kicsi aurikus tojása van, amely színben csaknem teljesen fehér. Születéskor az aurikus tojás szinte tiszta Âkâsha-ból áll, valamint a Tanhâ-kból, amelyek a hetedik évig lehetségességekként vagy rejtettekként maradnak.

Egy szellemi fogyatékos aurikus tojását nem nevezhetjük emberinek, vagyis a manasz nem színezi át. Inkább âkâshai rezgéseknek nevezhető, mint aurikus tojásnak, annak az anyagi buroknak, mint amilyen a növényé, az ásványé vagy más tárgyé.

Az aurikus tojás a közvetítő a periodikus életekből az örök életbe, tehát a Prâna-ból a Jîva-ba. Eltűnik, de megmarad.

A római katolikus és a görög egyházakban gyakorolt gyónás rendkívül nagy bűn, mert a gyóntató saját akaraterejével beleavatkozik a gyónó aurikus tojásába, mesterségesen beoltva azt a saját aurikus tojásából származó kiáramlásokkal, és csírázásra alkalmas magvakat ültet a gyónó aurikus tojásába. Az egész a hipnotikus szuggesztióhoz hasonlít.

A fenti megjegyzések ugyanúgy érvényesek a hipnózisra, bár ez utóbbi egy pszicho-fizikai erő, és éppen ezáltal a hipnózis számos komoly veszélyének az egyike. Ugyanakkor „egy jó dolog átmehet piszkos csatornákon is”, mint például az alkohol vagy az ópium szenvedélyének gyógyítása szuggesztióval. Az okkultista használhat mesmerizmust rossz szokások meggyógyítására, amennyiben a szándék teljesen tiszta. A magasabb síkon ugyanis a szándék az egyedüli, ami számít, és a jó szándék csak jóra vezethet.

K: Az aurikus tojás a „Fényoszlop”, a manaszi princípium szétterülése-e, és így nem veszi-e körül a gyermeket a hetedik életévig?

V: Ez az aurikus tojás. Az aurikus tojás a gyermek születésekor teljesen tiszta, de kérdéses, hogy a hetedik életévben a felsőbb vagy az alsóbb manasz fogja-e megszínezni. A manaszi szétterjedés tiszta Âkâsha. A manasz sugara leszáll az alsóbb princípiumok örvényébe, és mivel színtelen, ezért ki van téve a Kâma-i Tanhâ-k és testi fogyatékosságok korlátozásának, és így jön létre a személyiség. Az öröklött karma elérheti a gyereket a hetedik életéve előtt, de az egyéni karma csak a manasz leszállása után tud szerepet játszani.

Az aurikus tojás olyan az ember számára, mint

az asztrális fény a Föld számára,

az éter az asztrális fény számára,

az Âkâsha az éter számára.

A kritikus állapotok a fenti felsorolásban nem szerepelnek. Ezek a Laya központok, vagyis a tudatunkban a hiányzó láncszemek. Ezek választják el egymástól ezt a négy síkot.

 

A Küszöb Lakói

 

A „Küszöb Lakóival” két esetben találkozunk. (a) Amikor a háromszög elválik a négyszögtől, és (b) amikor a Kâma-i vágyak és szenvedélyek olyan erőteljesek, hogy a Kâma Rûpa megmarad a Kâma Loka-ban az Én devachan-i időszakán túl is, és így túléli a devachan-i lény reinkarnációját (például amikor a reinkarnáció 200-300 éven belül bekövetkezik). A „Lakó” ebben az esetben a vonzás következtében odasodródik ahhoz a reinkarnálódó Én-hez, amelyhez előzőleg tartozott, és mivel nem képes azt elérni, az új személyiség Kâma-jához tapad, és így válik a „Küszöb Lakójává”. Ezzel megerősíti a Kâma-i elemet, és így annak veszélyes befolyást kölcsönöz. Egyesek ennek eredményeként megőrülnek.

 

Az értelem

 

A fehér adeptus eleinte nem mindig rendelkezik jelentős értelmi képességgel. H.P.B. ténylegesen ismert olyan adeptusokat, akik értelmi képességei eredetileg átlag alattiak voltak. Az adeptus tisztasága, mindenki iránti egyenlő szeretete, a természettel, a karmával, a saját „belső istenségével” való együttműködése azok, amik az erejét adják. A csak magában lévő értelem fekete mágust teremt. Ugyanis ha az értelem egyedül van, akkor azt büszkeség és önzés kíséri. Az értelem plusz a spiritualitás az, ami az embert felemeli. A spiritualitás ugyanis megóv a büszkeségtől és a hiúságtól.

A metafizika a felsőbb manasz fennhatósága, míg a fizika a Kâma-manasz birodalmába tartozik, aminek a gondolatkörébe tartoznak a fizikai tudományok és az anyagi dolgok. A Kâma-manasz minden más princípiumhoz hasonlóan hét fokozatú. A matematikus bármilyen kiváló is, spiritualitás nélkül nem jut el a metafizikáig, de a metafizikus uralni fogja a matematika legmagasabb elképzeléseit, és alkalmazza is azokat anélkül, hogy mindazt tanulnia kellene. Egy született metafizikus számára a pszichikus sík nem sokat számít, amint oda belép, azonnal látja annak torzításait, mert nem ezeket a dolgokat keresi. Ami a zenét vagy az egyéb művészeteket illeti, ezek vagy a manaszi vagy pedig a Kâma-manaszi princípium gyermekei, annak arányában, hogy a lélek vagy a technika-e a meghatározó dolog.

 

A karma

 

Minden testet öltés után, amikor a manaszi sugár visszatér atyjához, az Én-hez, néhány atomja visszamarad és szétszóródik. Mivel ezek a manaszi atomok, a tânhikus és egyéb „okok” ugyanolyan természetűek, mint a manasz, a rokonság erős kötelékeivel vonzódnak a manaszhoz, amikor pedig az Én újra testet ölt, csalhatatlanul hozzákapcsolódnak, és annak karmáját képezik. Mindaddig, amíg ezek mind össze nem gyűlnek, az egyéniség még nem szabadult fel az újraszületések alól. A felsőbb manasz felelős az általa kiküldött sugárért. Ha ez a sugár nem szennyeződik be, akkor rossz karma nem képződik.

 

A turîya-állapot

 

Ne felejtsék el, hogy a karma-nélküliséghez nemcsak a rossz, hanem a jó karmától is meg kell szabadulni, és hogy a jó karma megszerzéséért elindított Nidâna-k éppen úgy megkötnek, mint az ellenkező irányban gerjesztettek. Ugyanis mindkettő karma.

A jógik nem érhetik el a turîya-állapotot, csak ha a háromszög elválik a négyességtől.

 

Mahat

 

A Mahat a megnyilvánult egyetemes Parabrâhman-i Elme (egy Manvantara tartamára) a [kozmosz] harmadik síkján. A Mahat az a törvény, aminek eredményeként a Fény síkról síkra leszáll, és szétkülönül. A Mânasaputra-k a Mahat kiáradásai.

Az ember csak a létezésnek ezen a síkján képes az univerzumot felfogni.

A létezés van, de amikor a lény nem érzi azt, akkor e lény számára nincs. Egy műtétnél létezik fájdalom, bár a beteg nem érzi, így a beteg számára nem létezik.

 

Hogyan fejlődjünk?

 

K: Mi az AUM helyes kiejtése?

V: Először fizikailag kell gyakorolni, mindig ugyanazon a hangmagasságon, amit ugyanúgy fel kell fedeznie a tanulónak, mint a saját színét, mert mindenkinek megvan a saját hangszíne.

Az AUM két magánhangzóból és egy félhangzóból áll, ez utóbbit meg kell nyújtani. Ahogyan a természetnek megvan a maga fá hangja, ugyanúgy minden embernek megvan a magáé, mert az ember a természetből különült el. A testet egy hangszerhez lehet hasonlítani, és az Én az, aki játszik rajta. Azzal kezdjük, hogy saját magunkon hozunk létre hatásokat, azután lassanként megtanulunk játszani a Tattva-kon és a princípiumokon. Először megtanuljuk a hangot, azután az akkordokat, végül a dallamokat. Amint a tanuló már minden akkordot ismer, akkor kezdheti el az együttműködést a természettel mások érdekében. Ezután már a saját természetéről szerzett tapasztalatai és az akkordok ismerete alapján olyan hangzatot fog megütni, amely egy másik emberre segítően hat, és így a jót hozó eredmények alaphangjául szolgál.

Próbáljuk meg minden síkon pontosan megalkotni a geometriai háromszöget úgy, hogy az elképzelés fokozatosan egyre metafizikusabbá növekedjen, és végül létrejöjjön a tárgyiasulatlan háromszög, az Âtmâ-buddhi-manasz. Csakis ennek a minden formák mögött húzódó háromszögnek az ismeretében érhetünk el sikert, például a múltnak és a jövőnek a jelenben történő elhelyezését. Ne feledjük, hogy a négyességet be kell olvasztani a háromszögbe. Az alsó manasz felfelé húzódik a Kâma-val, a Prâna-val és a Linga-val, és csak a fizikai test marad hátra, az alsó így erősíti meg a felsőt.

Az okkultizmusban fejlődni még a Devachan-ban is tudunk, ha életünk folyamán az elme és a lélek erre törekedett. De ez csak olyan, mint az álmodás, és a tudás emléke ugyanúgy elhalványul, mint az álomé, hacsak ez utóbbit tudatos tanulással elevenen nem tartjuk.

 

Félelem és gyűlölet

 

A félelem és a gyűlölet lényegében egy és ugyanaz. Aki semmitől nem fél, az sohasem gyűlöl, és aki semmit sem gyűlöl, az nem fog semmitől sem félni.

 

A háromszög

 

K: Mit jelent ez a kijelentés: „Alkoss tiszta képet a háromszögről minden síkon.” Például az asztrális síkon mit gondoljak a háromszögről?

V: [H.P.B. visszakérdezett, hogy a kérdés a háromszög jelentésére vagy pedig arra vonatkozott, hogy miképpen kell a háromszöget a „fény-vetítővásznon” megjeleníteni. A kérdező megmagyarázta, hogy az utóbbira gondolt, amire H.P.B. azt mondta, hogy] csak a Turîya-állapotban, a Râja jóga hét fokozatának a negyedikjében tudja a jógi megjeleníteni azt, ami absztrakt. E szint alatt az észlelő képességnek – mivel feltételekhez fűződik – szüksége van kontemplációra alkalmas formára, az Arûpa ugyanis ezen a szinten még nem jeleníthető meg. A Turîya-állapotban a háromszög bennünk van, és érezzük azt. A Turîya-állapot alatt szükség van egy jelképre, amely az Âtmâ-buddhi-manaszt jeleníti meg. Ez nem egy puszta mértani háromszög, hanem az elképzelt Hármasság ahhoz, hogy a gondolatot lehetővé tegye. Ebből a hármasságból a manaszt akármilyen ködösen is, de valamilyen módon meg lehet jeleníteni, míg az Âtmâ-ról semmilyen képet nem alkothatunk. Meg kell próbálnunk a háromszöget egyre magasabb síkokon magunknak elképzelni. Képzeljük el a manaszt, amit a buddhi beárnyékol, és belemerül az Âtmâ-ba. Csak a manasz, a felsőbb Én jeleníthető meg. Gondolhatunk rá úgy, mint az Augoeides-re, a Zanoni-ban szereplő ragyogó alakra. Egy nagyon jó pszichikus ezt megláthatja.

 

Pszichikus látás

 

A pszichikus látás azonban nem kívánatos, mert a psziché földi dolog, és rossz. Ahogyan a tudomány egyre inkább fejlődik, a pszichikus dolgokat meg fogja közelíteni, és meg fogja érteni. A pszichizmusban nincs semmi szellemi. A tudománynak igaza van a saját síkján, a saját szempontjából. Az energia megmaradásának törvénye magába foglalja azt, hogy a pszichikus mozgást mozgás hozza létre. Miután a pszichikus mozgás csupán mozgás a pszichikus – egy anyagi – síkon, a pszichológusnak igaza van, amikor abban semmi anyagon túlit nem talál. Az állatoknak nincs szellemük, de van pszichikus látásuk, és érzékelik a pszichikus körülményeket. Figyeljék meg, hogyan hatnak ezek az állatok egészségére és testi állapotára.

A mozgás az elvont Istenség, a legmagasabb síkon ez a mozgás Arûpa, az abszolút. De a legalacsonyabb síkon a mozgás csupán mechanikus. A pszichikus cselekvés a fizikai mozgás szféráján belül van. Mielőtt a pszichikus cselekedet kifejlődhetne az agyban és az idegekben, ezt megfelelő cselekvésnek kell megelőznie, hogy a pszichikus cselekedet kialakulhasson a fizikai síkon. A megbénult állat, amely nem tud tevékenységet végezni a fizikai testben, nem tud gondolkodni. A pszichikusok pusztán egy más anyagi sűrűségű síkon látnak, amikor néha spirituális felvillanásokat is kapnak, azok egy távolabbi síkról jönnek. A pszichikus látása olyan, mint amikor egy ember belép egy megvilágított szobába, és ott mindent lát a mesterséges fényben, de ha a fényt eloltják, a látás megszűnik. A szellemi látás viszont a belső fény megvilágításában történik, egy olyan fénynél, amelyet a test takarója elrejt, és amely mellett tisztán és minden külső körülménytől függetlenül látunk. Minthogy a pszichikus látása külső fénytől függ, meglátásait e fény természete átszínezi.

X. megjegyezte, hogy úgy érzi, mintha három síkon látna, mire H.P.B. azt felelte, hogy minden sík hétszeres, az asztrális is, mint minden más sík. Példaként felvetette, hogy a fizikai síkon az asztalt láthatjuk a látószervünkkel, láthatjuk csukott szemmel, megőrizve az agyban a retinán keltett hatást, és felidézhetjük az emlékezettel, láthatjuk álomban, vagy atomok együtteseként, vagy szétbomlott állapotukban is. Mindezek a látások a fizikai síkon történnek. Akkor újra elindulhatunk az asztrális síkon, ahol egy újabb hetességet kapunk. Ezt az útmutatást követnünk és kidolgoznunk kell.

 

A háromszög és a négyesség

 

K: Amikor a Makrokozmoszt -ként ábrázolják, miért van a csúcsán az ibolyaszín, a Linga Sharîra színe, és így a sárga, a buddhi, lekerül a -be, az alsó négyességbe?

V: Helytelen az „alsó négyességről” beszélni a Makrokozmoszban. Ez a tetraktys, minden jelkép közül a legmagasabb és a legszentebb. Eljön egy pillanat, amikor a legmagasabb meditációban az alsóbb manasz bevonódik a hármasságba, amely így a négyességgé válik, Pythagoras tetraktys-évé, és az elhagyott négyességből alsó hármasság válik, amely azután megfordul. A hármasság visszatükröződik az alsóbb manaszban. A felsőbb manasz nem tud visszatükröződni, de amikor a zöld magasabbra lép, akkor tükörré válik a felsőbb számára. Ekkor már nem zöld többé, mivel elhagyta társait. A psziché ekkor szellemivé válik, a hármasság visszatükröződik a negyedikben, és kialakul a tetraktys. Mindaddig, amíg meg nem halunk, kell lennie valaminek, ami a felsőbb hármasságot visszatükrözi, mert kell valaminek lennie, ami visszahozza az éber tudatba a magasabb síkokon szerzett tapasztalatokat. Az alsóbb manasz olyan, mint egy írótábla, amely megtartja a transzban kapott benyomásokat.

A Turîya-állapotba a negyedik ösvényen lehet belépni. A Második Értekezésben levő diagramban ez szerepel.

K: Mit jelent a fényvonalakból képződött háromszög az erősen vibráló kékség közepén?

V: A háromszöget kívülről látva ez semmit nem jelent, ez kizárólag a hármasság visszatükröződése az aurikus burkon, és azt bizonyítja, hogy aki látja, az kívül van a hármasságon. Ezt teljesen más módon kell nézni. Meg kell próbálniuk belemerülni, egybeolvadni vele. Csupán az asztrálisban értjük meg a dolgokat. „Amikor a harmadik szem megnyílik bármelyikükben, akkor egészen másról fognak nekem mesélni”.

K: Az egyik előző kérdésben szereplő „fényoszloppal” kapcsolatban, vajon az aurikus burok a felsőbb Én, és vajon az megfelel-e az „Áthághatatlan Körnek”?

[Ez a kérdés nem lett megválaszolva, mert túlságosan messzire vezet. Az Áthághatatlan Kör a megnyilvánult világegyetem kerületén van.]

 

A Nidâna-k

 

K: A Nidâna-k gyökere az Avidyâ. Miben különbözik ez Mâyâ-tól? Hány Nidâna van ezoterikusan?

V: Megint túl sokat kérdeznek. A Nidâna-kat, az okok és okozatok láncolatait (de nem az orientalisták értelmezése szerint) nem a tudatlanság okozza. Ezeket a Dhyân Chochan-ok és a dévák hozzák létre, akikről biztosan nem lehet azt mondani, hogy tudatlanságból cselekednek. Tudatlanságból mi hozunk létre Nidâna-kat. A fizikai síkon minden elindított ok tevékenységet hoz létre valamennyi síkon, az egész örökkévalóságon át. Ezek örök hatások, amelyek síkról síkra visszatükröződnek az „örökkévalóság képernyőjén”.

 

A manasz

 

K: Mi a manasz hetes felosztása? Az alsóbb manaszban hét szint van, és valószínűleg hét szint van a felsőbben is. Ezek szerint tehát 14 szint van a manaszban, vagy pedig a manasz, mint egész, 49 manaszi tűzre oszlik fel?

V: Természetesen 14 szint van, de önök futni akarnak, mielőtt járni tudnának. Előbb tanulják meg a hármat, azután menjenek tovább a 49-re. Agni-nak három fia van, ők hétté válnak, majd kifejlődik belőlük a 49. De önök még azt sem tudják, hogyan hozzák létre a hármat. Előbb tanulják meg létrehozni a „Szent Tüzet”, amiről a Purâna-k beszélnek. A 49 tűz mind a Kundalinî állapota, és magukban a hármasság összedörzsölésével kell létrehozni. Előbb ismerjék meg a test hetességét, azután minden egyes princípium hetességét. De mindenekelőtt ismerjék meg az első hármasságot (a három éltető levegőt).

 

A gerincoszlop

 

K: Mi a szimpatikus ideg, és mi a feladata az okkultizmusban? Az állati fejlődésben csak egy bizonyos szint elérése után található meg, és úgy tűnik, mintha bonyolultságában egy második gerincoszloppá fejlődne.

V: A következő kör végére az emberiség ismét férfi-nővé fog válni, és akkor két gerincoszlopa lesz. A hetedik fajban a kettő egybe fog olvadni. A fejlődés megfelel a fajoknak, és a fajok fejlődésével a szimpatikus idegrendszer valódi gerincoszloppá fejlődik ki. A fejlődés ívén felfelé térünk vissza, csak most már öntudatosan. A hatodik faj meg fog felelni a „puding zacskóknak”, de formája tökéletes lesz, és a legmagasabb értelemmel és spiritualitással fog rendelkezni.

Az anatómusok kezdenek az emberi testben újabb elágazásokat és módosulásokat felfedezni. Sok dologban tévednek, például a léppel kapcsolatban, amelyet a fehér vérsejtek gyárának tekintenek, de amely valójában a Linga Sharîra hordozóeszköze. Az okkultisták ismerik a szív minden egyes apró részét, és mindegyikre van nevük. Az istenek neveit adják nekik, mint például Brahmâ csarnoka, Vishnu csarnoka, stb. Ezek megfelelnek az agy egyes részeinek. A test atomjai maguk az istenek 330 milliói.

A szimpatikus idegrendszeren hangszerként játszanak a Tântrika-k, akik azt Shiva Vînâ-jának nevezik.

 

Prâna

 

K: Milyen viszonyban áll az ember a Prâna-val, a periodikus élettel?

V: A Jîva csak akkor válik Prâna-vá, amikor a gyermek megszületik, és elkezd lélegezni. A Prâna az élet lélegzete, a Nephesh. Az asztrális síkon nincs Prâna.

 

Antahkarana

 

K: Az Antahkarana a kapocs a felsőbb Én és az alsóbb én között. Vajon megfelel-e vetületében a köldökzsinórnak?

V: Nem. A köldökzsinór, amely a fizikai testet az asztrálishoz köti, egy valóságos dolog. Az Antahkarana ezzel szemben képzeletbeli, egy szófordulat, és csak a felsőbb manasztól az alsóbb manaszba vezető hidat jelenti. Az Antahkarana csak akkor létezik, amikor „gondolatainkat elkezdjük felfelé és lefelé küldeni”. A Mâyâvi Rûpa-nak, vagy manaszi testnek nincs anyagi összeköttetése a fizikai testtel, sem kapcsolata a köldökzsinórral. A Mâyâvi Rûpa szellemi és éterikus, mindenhová engedély és akadály nélkül behatol. Teljességgel különbözik az asztrális testtől, amely ha megsérül, visszahatást gyakorol a fizikai testre. A Devachan-i lényt – már megszületés előtt is – befolyásolhatják a Skandha-k, de az utóbbiaknak semmi közük az Antahkarána-hoz. A Devachan-i lényt például befolyásolja az újraszületés utáni vágy.

K: A Csend hangjában azt olvashatjuk, hogy nekünk „magává az Ösvénnyé” kell válnunk, egy másik részben viszont az van, hogy Antahkarana ez az Ösvény. Jelent-e ez annál többet, hogy nekünk kell áthidalnunk az alsóbb én és a felsőbb Én tudata közötti szakadékot?

V: Nem, csak ennyit jelent.

K: Azt mondják, hogy az Ösvényen hét kapu van. Ezek szerint az Antahkarana hetes felosztású? Továbbá, hogy az Antahkarana a csatamező?

V: Valóban, az Antahkarana a csatamező. Az Antahkarana-ban hét osztály van. Amint az egyikből átlépünk a következőbe, közelítünk a felsőbb manasz felé. Amikor sikerült a negyedikbe vezető hídon átjutni, akkor szerencsésnek tekinthetjük magunkat.

 

Egyebek

 

K: Azt mondják, hogy az AUM-ot „fizikailag kell gyakorolni”. Ez azt jelenti-e, hogy mivel a szín sokkal differenciálódottabb, mint a hang, mi csak a színen keresztül juthatunk el a saját igazi hangunkhoz? Továbbá az AUM csak akkor lesz spirituális és okkult jelentésű, amikor azt minden ember a saját Âtmâ-Buddhi-manasza felé fordítja?

V: Az AUM jó cselekedet is jelent, nemcsak az ajkunkkal kiejtett hangot. Az AUM-ot cselekedetekben kell kimondani.

K: A -gel kapcsolatban az Âtmâ-Buddhi-manasz nem különbözik-e minden lény esetében aszerint, hogy az illető milyen síkon van?

V: Minden princípium más síkon van. A tanítványnak ezekre egymás után kell felemelkednie, mindegyiket magába olvasztva mindaddig, amíg a három eggyé nem válik. Ez a háromság valódi gyökere.

K: A Titkos Tanítás azt mondja, hogy az Âkâsha ugyanaz, mint a Pradhâna. Az Âkâsha a föld aurikus tojása, ugyanakkor az Âkâsha a Mahat is. Mi tehát a manasz kapcsolata az aurikus tojással?

V: A Mûlaprakriti ugyanaz, mint az Âkâsha (hét fokozat). A Mahat az Âkâsha pozitív aspektusa és a Kozmikus Test manasza. A Mahat ugyanaz az Âkâsha számára, mint a manasz a Buddhi számára, a Pradhâna pedig csak a Mûlaprakriti egy másik neve.

Az aurikus tojás Âkâsha, és hét fokozata van. Mivel tiszta absztrakt szubsztancia, elvont eszméket tükröz vissza, de visszatükrözi az alacsonyabb konkrét dolgokat is.

A Harmadik Logosz és a Mahat egy, és ugyanazt jelenti, mint az Egyetemes Elme, az Alaya.

A tetraktys a Chatur Vidyâ, vagy a négyszeres tudás egyben, a négy-arcú Brahmâ.

 

A Nâdî-k

 

K: A Nâdî-k valamilyen állandó kapcsolatban vannak-e a csigolyákkal? El lehet-e helyezni azokat bármelyik csigolyával szembe vagy azok közé? Lehet-e úgy tekinteni rájuk, mint amelyek mindegyike egy adott és állandó hosszúságú helyet foglal el a gerincvelőben? Megfelelnek-e a gerincvelő anatómiailag is ismert részeinek?

V: H.P.B. úgy véli, hogy a Nâdî-k megfelelnek a gerincvelő anatómiailag is ismert részeinek. Így hat vagy hét Nâdî vagy plexus van a gerincvelő mentén. A fogalom azonban nem egyedi, hanem általános, és vonatkozik bármely idegcsomóra, központra, ideggócra. A szent Nâdî-k azok, amelyek a Sushumnâ mentén vagy afölött futnak. A tudomány hatot ismer közülük, egy pedig (amelyik a legfelső csigolya mellett van) ismeretlen. Még a Târaka Râja jógik is csak hatról beszélnek, és nem említik a szent hetediket.

Az Idâ és a Pingalâ a gerinc hajlított fala mellett működik, amelyben benne van a Sushumnâ. Ezek félig anyagiak, pozitívak és negatívak, a nap és a hold, és a Sushumnâ szabad és szellemi áramának tevékenységét indítják el. Megvan a saját meghatározott útjuk a testben, különben mindenfelé szétsugároznának a testben. Az Idâ-ra és a Pingalâ-ra való koncentráció hozza létre a „szent tüzet”.

Shiva Vînâ-jának (a szimpatikus idegrendszernek) a másik neve: Kâlî Vînâ-ja.

A szimpatikus idegszálak, valamint Idâ és Pingalâ a nyúltagy fölötti, Triveni-nek nevezett szent helyről indulnak ki. Ez az egyik szent központ, egy másik ilyen a Brahmarandra, ami – ha úgy tetszik – az agy szürkeállománya. Ez az első kutacs is az újszülött gyermek fejében.

A gerincoszlopot Brahmadadának, Brahmâ botjának nevezik. Ezt jelképezi a bambuszbot, amelyet az aszkéták hordanak magukkal. A Himaláján túli jógik, akik a Mânsarovara tó mellett szoktak összegyűlni, háromszorosan összecsomózott bambuszbotot hordanak magukkal, ezek neve: Tridandin. Ennek ugyanaz a jelentése, mint a brahminok kötelének, amelynek a három életáramlaton kívül még sok más jelentése is van. Jelképezi például egy brahmin három beavatását: (a) a születéskorit, amikor megkapja misztikus nevét a családi asztrológustól, aki állítólag a déváktól kapja meg ezt (ezért mondják, hogy a dévák avatják be), és egy hindu inkább meghal, mint hogy elárulja a nevét. (b) A hét éves korit, amikor megkapja a kötelet, és (c) azt, amikor 11-12 éves korában beavatják a kasztjába.

K: Ha helyes a testet és szerveit tanulmányozni a megfelelőikkel együtt, akkor kérem, adja meg ezeknek főbb áttekintését a Nâdî-kkal és a nyílások felsorolásával kapcsolatban.

 

 

 

 

 

 

 

V:

Szerv

Megfelelője

Lép

Linga Sharîra

Máj

Kâma

Szív

Prána

Nyúltagy törzse

Kâma-manasz

Agyalapi mirigy

Manasz-Antahkarana

Tobozmirigy

Manasz

 Az utóbbi addig, amíg a Kundalinî rezgő fénye meg nem érinti, amely a Buddhi-ból árad ki, és akkor Buddhi-manasszá válik.

A tobozmirigy az Isteni Gondolatnak felel meg. Az agyalapi mirigy a pszichikus sík szerve. Ennek a mirigynek molekuláris mozgása okozza a pszichikus látást, ami közvetlen kapcsolatban áll a látóideggel, és így hat a látásra, és ez kelt hallucinációkat. Mozgása könnyen okozhat olyan fényvillanásokat, amelyeket szemgolyónk megnyomásával is létrehozhatunk. Az ittasság és a láz az agyalapi mirigy működése eredményeként látási és hallási illúziókat okozhat. Az ittasság néha annyira megtámadja ezt a szervet, hogy meg is bénulhat. Ha így hatást gyakorlunk a látóidegre, tehát megfordítjuk az áramlást, akkor valószínűleg kiegészítő színt kapunk.

 

Hetességek

 

K: Ha a fizikai test nem része a valódi emberi hetességnek, akkor a fizikai anyagi világ egyike-e a kozmikus hetesség hét síkjának?

V: Igen, az ezoterikus szóhasználattal a test nem princípium, mert a test és a Linga ugyanazon a síkon van, ekkor az aurikus tojás alkotja a hetediket. A test inkább egy Upâdhi, mint princípium. A föld és annak asztrális fénye olyan szoros kapcsolatban áll egymással, mint a test és annak Linga-ja, mivel a föld az Upâdhi. A mi síkunk legalsóbb osztályán van a föld, a legmagasabb osztályán pedig az asztrális. A földi asztrális fényt természetesen nem szabad összetéveszteni az egyetemes Asztrális Fénnyel.

K: Egy fizikai tárgyról azt mondták, hogy hetesség a fizikai síkon, amennyiben képesek lennénk (1) közvetlenül kapcsolódni hozzá, (2) a retinánkon lemásolni azt, (3) emlékezni rá, (4) álmodni róla, (5) atomi módon nézni azt, és (6) felbontva nézni azt. (7) – De mi a hetedik?

Ez a hét módja annak, ahogyan a tárgyat nézzük, ez a hetesség, ahogyan egy dolgot nézünk. Vajon ez a tárgyilagos hetesség?

V: A hetedik hidat képez egyik síkról egy másikra. Az utóbbi a gondolat, az anyagmentesség, és átvisz a következő síkra. Egy-egy sík legmagasabb része a következő sík legalacsonyabb részével érintkezik. A hét a természet egyik tényezője, akárcsak a színek és a hangok esetében. Ugyanannak a fadarabnak hét fokozata van, és mindegyikét a hét érzékszerv egyikével észleljük. A fa esetében a szaga jelenti a leganyagibb fokozatot, más anyagoknál azonban a szag lehet, hogy a hatodik. Az anyagok a szemlélő tudatától függetlenül is hetességek.

Ha a pszichometrista mondjuk egy ezer éves asztal egyik darabkáját látja, akkor az egészet fogja látni, mert minden atom az egész testet tükrözi vissza, amelyhez tartozik, mint ahogyan Leibnitz monádjai esetében.

A hét anyagi alosztály után következik az asztrális hét osztálya, ami a második princípium. A szétbomlott anyag – az anyagi alosztályok legmagasabbika – a gondolat hiánya – a negyedik.

A tizennégyes szám az első lépés a hét és a 49 között. Minden hetesség voltaképpen 14, mert a hét minden elemének két aspektusa van. Így viszont a 14 a két sík egymáshoz való viszonyát jelenti. A hetesség világosan kimutatható a holdhónapokban, a lázban, a terhességben, stb. Ezen alapul a zsidók hete és a Seregek Urának hetes hierarchiája.

 

A hangok

 

K: A hang az Âkâsha egyik sajátossága, de mi az Âkâsha síkján semmit nem tudunk megismerni. Melyik síkon ismerjük fel tehát a hangot? Melyik síkon keletkezik a hang a testek fizikai érintkezéséből? Van-e hang a hét síkon, és a fizikai sík egyike-e ezeknek?

V: A fizikai sík egyike ezeknek. Az Âkâsha-t nem láthatjuk, de a Negyedik Ösvényről érzékelhetjük. Talán nem leszünk teljesen tudatában, de érzékelhetjük. Valamennyi hang megnyilvánulásának a gyökerénél ott van az Âkâsha. A hang annak a kifejeződése és megnyilvánulása, ami mögötte van, és ami sok kölcsönösségnek a szülője. Az egész természet egy hangterelő lemez, vagyis inkább az Âkâsha a természet hangterelő-lemeze. Ez az Istenség, az egy Élet, az egy Létezés. (A hallás a molekuláris részecskék rezgése, a sorrend a következő a mondatban látható: „A tanítvány érez, hall, lát.”)

A hangnak nem lehet vége. H.P.B. kopogott a ceruzájával az asztalon, majd megjegyezte: „Ez már az egész világegyetemre hatással volt. A részecske, amelyik kopog, elpusztít valamit, ami valami mássá változik át. A Nidâna-kban, amelyeket létrehoz, örök”. Egy olyan hangot, ha az korábban nem az asztrális síkon keletkezett, és még az előtt nem az Âkâsha síkján, egyáltalán nem lehet létrehozni. Az Âkâsha a híd az idegsejtek és a mentális képességek között.

K: „A színek pszichikusak, a hangok pedig spirituálisak.” Feltételezve, hogy ezek rezgések, mi a többi érzékszerv sorrendje (mivel ez a kettő a látásnak és a hallásnak felel meg)?

V: Ezt a mondatot nem szabad a szövegkörnyezetéből kiragadni, mert csak összezavarjuk a dolgokat. Mindegyik megvan minden síkon. Az első gyökérfaj mindenhol tapintott, mint egy hangterelő lemez, ez a tapintás aztán a többé érzékszervvé vált szét, amelyek a fajokkal együtt fejlődtek ki. Az első gyökérfaj „érzékszerve” a tapintás volt, ami atomjaiknak azt a képességét jelentette, hogy külső atomokkal összhangban tudtak rezegni. A „tapintás” szinte azonos a ráhangolódással.

Az érzékszervek minden fajnál más síkon voltak, például a negyedik gyökérfajnak a mieinknél sokkal fejlettebb érzékszervei voltak, de egy másik síkon. Ez egy nagyon anyagi faj is volt. A hatodik és a hetedik érzék az Âkâsha-i hangokba fog beleolvadni. „Attól függ, hogy a tapintásérzék az anyag milyen fokozatával függ össze, aszerint adunk neki nevet.”

 

Prâna

 

K: A Prâna az emberi test számtalan „életének” a terméke-e, és ezért bizonyos mértékben a test sejtjeinek vagy atomjainak a halmaza?

V: Nem. A Prâna az „életek” szülője. Például merítsünk bele egy szivacsot az óceánba. A szivacs belsejében levő vizet a Prâna-hoz lehet hasonlítani, kívül pedig Jîva van. A Prâna az élet mozgató princípiuma. Az „életek” elhagyják a prâna-t, a Prâna nem hagyja el azokat. Vegyük ki a szivacsot a vízből, és megszárad, ezzel jelképezve a halált. Minden princípium Jîva differenciálódása, de a mozgató élet mindegyikben a Prâna, az „élet lehelete”. A Kâma a Prâna-tól függ, ami nélkül nem lenne Kâma. A Prâna kelti életre a Kâmikus csírákat, az tesz minden vágyat élővé és elevenné.

 

A második gerincoszlop

 

K: Hivatkozva a második gerincoszloppal kapcsolatos kérdésre adott válaszra, mi fog a hatodik gyökérfajban a második gerincoszloppá válni? Az Idâ-nak és a Pingalâ-nak külön-külön fizikai csatornája lesz talán?

V: A szimpatikus idegszálak azok, amik össze fognak nőni, és egy második gerincoszlopot képezni. Az Idâ és a Pingalâ egyesülni fog a Sushumnâ-val, és eggyé fognak válni. Az Idâ a gerincoszlop bal oldalán van, a Pingalâ pedig a jobb oldalon.

 

 

A beavatottak

 

Pythagorasz beavatott volt, az egyik legnagyobb a tudósok között. Tanítványa, Archytas csodálatosan jártas volt az alkalmazott tudományokban. Platón és Eukleidész beavatottak voltak, de Szókratész nem. Egyetlen valódi beavatott sem volt nős. Eukleidész a geometriáját a misztériumokban tanulta. A modern tudósok csak a régi igazságokat fedezik fel újra.

 

A kozmikus tudat

 

H.P.B. a kozmikus tudatról magyarázott, amely minden máshoz hasonlóan hét síkon létezik, ezekből három felfoghatatlan, négy pedig a legmagasabb adeptusok számára megismerhető. A síkokat a következő diagramon vázolta fel:


 

 

Manasz – Én

Kâma – Manasz

vagy felső pszichikus

Prâna-i Kâma

vagy alsó pszichikus

Asztrális

Prâkriti-i vagy földi

Ha csak a legalacsonyabbat tekintjük, a földit (később határozták el, hogy ezt a síkot Prâkriti-inek nevezni), ez hét síkra osztható, és ezek ismét hétre, ami kiadja a 49-et.

 

A földi sík

 

Ez után H.P.B Prakriti legalsóbb síkját, vagyis a valódi földi síkot vette elő, és a következőképpen osztotta fel:

 

Valódi földi síkok vagy 7. Prâkriti-i

7

Para-Én vagy atmikus

6

Belső-Én vagy buddhikus

5

Manasz-Én

4

Kâma-manasz vagy alsó manasz

3

Prânai Kâma vagy pszichikus

2

Asztrális

1

Tárgyiasult

 

A tárgyiasult vagy érzékelési síkja az, amelyet az öt fizikai érzékszervünkkel érzékelünk.

A második síkján a dolgok megfordítva vannak.

A harmadik síkja a pszichikus, itt találjuk az ösztönt, ami megakadályozza, hogy a kis macskák belemenjenek a vízbe, és megfulladjanak.

A földi, tárgyiasult tudat alábbi táblázatát adta meg:

 

 

 

 

 

 

1.     Érzékelési

2.     Ösztönös

3.     Fiziológiai-érzelmi

4.     Szenvedély-érzelmi

5.     Mentális-érzelmi

6.     Szellemi-érzelmi

7.     x

 

Az asztrális sík

 

A három alsó Prâkriti-i sík az asztrális síkkal – amely közvetlenül követi – van kapcsolatban.

7

 

6

Asztrális Buddhi

5

Asztrális Manasz

4

Asztrális Kâma-manasz

3

Asztrális pszichikus van Prâna-i

2

Asztrális asztrális

1

Asztrális tárgyiasult

A második sík első alsíkjával kapcsolatban H.P.B. emlékeztette a tanítványait, hogy azon mindent, amit látnak, meg kell fordítani, amikor lefordítják, például a számok visszafelé értendők. Az asztrális tárgyiasult mindenben a földi tárgyiasultnak felel meg.

A második alsík az alsóbb sík második alsíkjának felel meg, de a tárgyak rendkívül ritkák, asztralizált asztrális anyagból vannak. Ez a sík a közönséges médiumok határa, amin túl nem mehetnek. Ahhoz, hogy egy nem-médium személy elérje, el kell aludnia, vagy transzba kell esnie, vagy kéjgáz hatása alatt kell lennie. A közönséges delíriumban levők is erre a síkra kerülnek.

A harmadik, a Prâna-i alsík rendkívül élénk természetű. A különleges delírium erre a síkra viszi a beteget. A delírium tremensben szenvedők ide és a fölötte levő síkra kerülnek. Az őrültek gyakran tudatosak ezen a síkon, ahol szörnyű látomásaik vannak. Ez átvezet –

A negyedik alsíkra, ami az asztrális síkok között a legrosszabb. Kâma-i és szörnyű. Innen jönnek a kísértő képek, alkoholisták képei a Kâma Loka-ban, amelyek másokat ivásra kényszerítenek. Mindenféle bűn képei, amelyek megfertőzik az embereket, hogy bűntényeket kövessenek el. A gyenge emberek aztán majomszerűen leutánozzák ezeket a képeket, és így kerülnek a befolyásuk alá. Ez az oka a járványos bűnözéseknek, a szerencsétlenségek sorozatainak, a csoportosan bekövetkező mindenféle balesetnek. A legsúlyosabb delírium tremens ezen a síkon van.

Az ötödik alsík az álombeli megérzéseké, az alsóbb mentálisból jövő visszatükröződéseké, pillantásoké a múltba és a jövőbe, ez a mentális, és nem a szellemi dolgok síkja. A mesmerizált tisztánlátó elérheti ezt a síkot, sőt, ha jó, még magasabbra is mehet.

A hatodik az az alsík, ahonnan minden szép inspiráció jön a művészetekben, a költészetben és a zenében, a magasrendű álmok, a lángész felvillanásai. Itt rövid bepillantásokat kapunk előző életeinkbe anélkül, hogy lokalizálni vagy elemezni tudnánk azokat.

A hetedik alsíkon halálunk pillanatában vagy kivételes látomások idején vagyunk. Itt van a fuldokló, amikor visszaemlékezik az elmúlt életére. E sík eseményeinek emlékét a szívben kell összpontosítani, „Buddha székhelyén”. Ott is marad, de erről a síkról nem jönnek le benyomások a fizikai agyba.


[Ebben az ábrában valamennyi kozmikus síknak azonos nagyságúnak kellene lennie, olyan nagynak, amilyen a legalsó, a Prakriti sík. A körben minden Prakriti síknak akkorának kellene lennie, amilyen az első, vagyis a legalsó. Így azonban az ábra túlságosan nagy lenne, ezért össze kellett tömöríteni. – a szerk.]

 

Általános megjegyzések

 

A hatha jógában csak a fent tárgyalt két síkot használják.

A Prâna és az aurikus burok lényegét tekintve ugyanaz, továbbá Jîva-ként azonos az Egyetemes Istenséggel. Ez ötödik princípiumában a Mahat, a hatodikban pedig Âlaya. (Az Egyetemes Élet szintén hét princípiumú.) Mahat a legmagasabb rendű Lény a kozmoszban, fölötte nincs istenibb lény, a legfinomabb anyagból, Sûkshma-ból van. Bennünk ez a manasz, és még a Logoszok is kevésbé magasak, mert még nem szereztek tapasztalatokat. A manaszi lény még a Mahâmanvantara végén sem pusztul el, amikor pedig az összes Isten feloldódik, hanem a Parabrâhman-i szunnyadó állapotból majd ismét felmerül.

A tudat a kozmosz feletti mindentudás kozmikus magja. Megvan benne a lehetőség, hogy az Isteni Tudattá kivirágozzon.

A kicsattanó testi egészség hátrány a látnok számára. Így volt ez Swederborg-nál is.

Fohat mindenütt ott van, egy fonálként fut keresztül mindenen, és megvan a maga hetes tagozódása.

Hat kozmikus sík, a hetedikkel az aurikus tojással

A kozmikus aurikus burokban benne van a megnyilvánuló világegyetem egész karmája. Ez a Hiranyagarbha. Jîva mindenütt ott van, mint ahogyan a többi princípium is.

A fenti diagram minden naprendszer alaptípusát képviseli.

Mahat, amely egyedül van, mielőtt a világegyetemet áthatná, differenciálódik, amikor áthatja azt, ahogyan a manasz is teszi az emberben.

Ha ezt a diagramot az emberi princípiumok és a tudat síkjai ábrázolásának tekintjük, akkor

7, 6. és 5. rendre Shiva-t, Vishnu-t és Brahmâ-t jelképezi, közülük Brahmâ a legalsó.

Shiva a négyarcú Brahmâ, a Teremtő, a Fenntartó, a Pusztító és az Újjáteremtő.

Az 5. és a 4. közé jön az Antahkarana. A Krisztust, a tolvajok között megfeszített Áldozatot jelképezi, ez a kétarcú lény. A vedântisták ebből félrevezetésként négyességet csinálnak: Antahkarana, Chit, Buddhi és Manasz.


Parabrahman és Mûlaprakriti Manvanatara-i aspektusai

 

Megjegyzés: A sugarak száma önkényes, és nincs jelentőségük.

Az érzékelő élet az asztrálissal kezdődik, nem a fizikai atomjaink azok, amik látnak, stb.

A tulajdonképpeni tudat a Kâma és a Manasz között kezdődik. Az Âtmâ-buddhi inkább a test atomjaiban működik, a bacilusokban, mikrobákban, stb., mint magában az emberben.

 

A tárgyiasult tudat

 

Az érzékelő tárgyiasult tudat magába foglal mindent, ami az ember öt fizikai érzékszervéhez tartozik, és uralkodik az állatokban, madarakban, halakban és egyes rovarokban. Itt vannak az „életek”, tudatuk az Âtmâ-buddhi-ban van, ezek teljesen Manasz nélküliek.

 

Az asztrális tudat

 

Ezzel egyes növények (például az érzékenyek), a hangyák, a pókok és egyes indiai éjszakai lepkék rendelkeznek, de a méhek nem.

A gerinces állatoknak általában nem rendelkeznek ezzel a tudattal, de a méhlepényes emlősöknek megvan az emberi tudat minden lehetségessége, bár jelenleg természetesen szunnyadó állapotban.

Az értelmi fogyatékosak ezen a síkon vannak. Okkult igazság az ismert mondás, hogy valaki az „eszét vesztette”, mert amikor az alsóbb elme ijedtségből vagy más okból megbénul, akkor a tudat az asztrális síkon van. Az őrültség tanulmányozása meg fogja világítani ezeket a kérdéseket. Ezt nevezhetjük az „idegi síknak”. „Ideg-központjaink” által ismerhető meg, amelyekről a fiziológia semmit nem tud, például a tisztánlátóról, aki bekötött szemmel olvas, ujja hegyével, gyomrával, stb. olvas. Ez az érzék a süketnémáknál nagyon kifejlődött.

 

Kâma-prâna-i tudat

 

Az általános élet-tudat, amellyel az egész tárgyiasult világ rendelkezik, még a kövek is, mert ha a kövek nem élnének, nem pusztulhatnának el, nem szikrázhatnának, stb. A kémiai elemek közötti vonzás is ennek a Kâma-i tudatnak a megnyilvánulása.

 


 

Kâma-manaszi tudat

 

Legalacsonyabb szintjein az állatok és a szellemi fogyatékosak ösztön-tudata az érzékelés síkjain. Az emberben ezek ésszerűsödnek, például egy szobába zárt kutyának megvan az ösztöne, hogy kiszabaduljon, de nem tud, mert ösztöne nem eléggé ésszerűsödött ahhoz, hogy a szükséges eszközökhöz folyamodjon, az ember azonban rögtön felfogja a helyzetet, és kiszabadítja magát. Ennek a Kâma-manaszi tudatnak legmagasabb szintje a pszichikus tudat. Így tehát hét szint van az ösztönös állattól az ésszerűsödött ösztönösségig és a pszichikusságig.

 

Manaszi tudat

 

Erről a síkról a manasz fölfelé nyújtózik a Mahat felé.

 

Buddhikus tudat

 

Ez a Buddhi és az aurikus burok síkja. Innen megy át a mennyei Atyához, az Âtmâ-hoz, és visszatükröz mindent, ami az aurikus burokban van. Öt és hat, ezért magába foglalja a síkokat a pszichikustól az isteniig.

 

Különfélék

 

Az értelem olyan dolog, amely a helyes és a helytelen között ingadozik. De az intelligencia – az intuíció – magasabb, az a tiszta látás.

Ahhoz, hogy a Kâma-tól megszabaduljunk, minden anyagi ösztönünket szét kell zúznunk, „ki kell szorítanunk az anyagot”. A fizikai test a szokás rabja, mechanikusan ismétli a jó sugallatot ugyanúgy, mint a rosszat. Nem mindig a fizikai test az, ami a kísértő, tíz esetből kilencben az alsóbb manasz az, amely a képeivel kísértésbe viszi a fizikai testet.

A legmagasabb adeptus a negyedik szoláris síkon kezdi Samâdhi-ját, de nem tud kilépni a Naprendszerből. Amikor megkezdi Samâdhi-ját, azon a szinten van, mint egyes Dhyân Chohan-ok, de amint a hetedik síkra (a Nirvâna-ba) emelkedik, felülmúlja őket.

A Hallgatag Figyelő a negyedik kozmikus síkon van.

A magasabb elme irányítja az akaratot, az alsóbb önző vággyá változtatja.

A fejet nem szabad befedni a meditációban, a Samâdhi-ban fedve van.

A Dhyân Chohan-ok szenvedélytelenek, tiszták és közömbösek. Nincsenek harcaik, sem szétzúzandó szenvedélyeik.

A Dhyân Chohan-oknak át kell menniük az élet iskoláján. „Isten iskolába jár.”

Közülünk a legkülönbek majd Mânasaputra-ák lesznek a jövőben, a legalacsonyabbak Pitri-k. Mi itt hét értelmi hierarchia vagyunk. Ez a Föld lesz a következő föld holdja.

A Pitri-k asztrálisak, amelyet az Âtmâ-buddhi beárnyékol, amint az anyagba zuhannak. A „pudingszerűeknek” volt életük és Âtma-buddhi-juk, de nem volt manaszuk. Ezért érzékek nélküliek voltak. Az egész fejlődés oka a tapasztalatszerzés.

Az ötödik körben mindnyájan a Pitri-k szerepét fogjuk játszani. Ki kell majd lőnünk Chhâyâ-inkat egy más emberiségbe, és ott kell maradnunk, amíg ez az emberiség tökéletesedik. A Pitri-k befejezték feladatukat ebben a körben, és a Nirvâna-ba távoztak, de visszatérnek majd, hogy ugyanezt a hivatást töltsék be az ötödik kör közepéig. A Pitri-k negyedik vagy Kâma-i hierarchiája válik a „húsból való emberré”.

Az asztrális test az első az anyaméhben, azután jön a csíra, ami megtermékenyíti azt. Aztán anyagba öltözik, ahogyan a Pitri-k is tették.

A Chhâyâ voltaképpen az alsóbb manasz, a felsőbb elme árnyéka. Ez a Chhâyâ készíti a Mâyâvi Rûpa-t. A sugár az asztrális sík legmagasabb fokozatát ölti magára. A Mâyâvi Rûpa a következőkből áll: az asztrális test, mint Upâdhi, az irányító értelem a szívből, és a tulajdonságok és jellemzők az aurikus burokból.

Az aurikus burok felveszi az Âtmâ fényét, és beárnyékolja a fej körül keringő dicsfényt.

Az aurikus fluidum az élet- és akarat princípiumok kombinációja, mivel az élet és az akarat egy és ugyanaz a Kozmoszban. Ez a szemeken és a kezeken át árad ki, amikor az akarattal irányítjuk.

Az aurikus fény minden testet körülvesz, ez az „aura”, amely belőlük árad ki, legyen szó akár állatról, növényről, vagy ásványról. Ez pl. az a fény, amit a mágnesek körül látunk.

Az emberben levő Âtmâ-buddhi-manasz megfelel a három Logosznak a Kozmoszban. Nemcsak megfelelnek, de mindegyik a kozmoszból a mikrokozmoszba történő sugárzás is. A harmadik Logosz, a Mahat, manasszá válik az emberben, mivel a manasz csupán egyéniesült Mahat, ahogyan a napsugarak is egyéniesülnek a testekben, amelyek elnyelik azokat. A napsugarak életet adnak, táplálják azt, ami már megvan, és kialakul az egyén. A Mahat úgymond megtermékenyít, és az eredmény a manasz.

A Buddhi-manasz a Kshetrajña.

A Mahat-nak, mint minden egyébnek, hét síkja van.

 

Az emberi princípiumok

 

H.P.B két ábrát rajzolt, amelyek az emberi princípiumok ábrázolásának különböző módjait mutatják. Az elsőben a két alsót figyelmen kívül hagyják, eltűnnek, eloszlanak, nincs szerepük. Öt marad, az Âtmâ sugárzása alatt.

A másodikban:

az alsóbb négyességet pusztán anyagnak tekintik, tárgyiasult illúziónak, és ott marad a manasz és az aurikus tojás, mivel a magasabb princípiumok az aurikus tojásban tükröződnek vissza. Mindezekben a rendszerekben a fő elv a szellem leszállása és újbóli felemelkedése az emberben és a Kozmoszban. A szellemet úgy húzza valami lefelé, mint valami spirituális gravitáció.

Tovább keresve ennek okát, a tanulókat leellenőrizve H.P.B. csak utalásokat tett a három Logoszra:

1.     Az elme rejtett képessége (Abszolút Gondolat),

2.     Csírájában levő gondolat,

3.     Tevékeny gondolatalkotás.

 

Megjegyzések

 

A védelmi jellegű variációkat – például, amikor a rovarok színe azonos annak a színével, amiből táplálkoznak – a természeti elementálok munkájával magyarázta.

A forma különböző síkokon van, és az egyik sík formái lehetnek formanélküliek egy másik sík lakói számára. A Kozmokrátor-ok az Isteni Elme síkján építenek, amely látható a számukra, de nekünk nem. A forma a korlátozás princípiuma – pincipium individuationis –, ez a princípium a kozmikus anyagban megnyilvánuló isteni törvény, amely lényegét tekintve határtalan. Az aurikus tojás az ember határa, ahogyan a Hiranyagarbha a Kozmoszé.

Az első lépés a Kriyâshakti véghezvitele felé a képzelet használata. Egy dolgot elképzelni annyi, mint létrehozni egy modellt arról, amit kívánunk, amely minden részletében tökéletes. Ezután az akarat lép működésbe, és ezáltal a forma átadódik a tárgyiasult világba. Ez a Kriyâshakti-val történő teremtés.

 

Napok és bolygók

 

Egy üstökös részben lehűl, és egy napként kezd működni. Aztán fokozatosan bolygókat vonz maga köré, amelyek addig még nem kapcsolódtak semmilyen központhoz, és így alakul ki évmilliók alatt egy naprendszer. Az elhasznált bolygó egy másik naprendszer bolygójának holdjává válik.

A nap, amelyet látunk, a valódi Nap visszatükröződése, ez a tükröződés, mint külső, konkrét dolog, a Kâma-Rûpa, és az összes nap együtt a kozmosz Kâma-Rûpa-ját alkotja. A nap a saját rendszere számára a Buddhi, mivel a valódi Nap visszatükröződése és tudathordozó eszköze, ami az Âtmâ, és ezen a síkon láthatatlan. Valamennyi fohati erő – az elektromosság, stb. – ebben a visszatükröződésben van.

 

A Hold

 

Bolygónk fejlődésének kezdetén a Hold sokkal közelebb volt a Földhöz, és nagyobb is volt, mint most. Eltávolodott tőlünk, méretében pedig sokat zsugorodott. (A Hold összes princípiumát átadta a Földnek, míg a Pitri-k csak saját Chhâyâ-ikat adták az embernek.)

A Hold hatásai teljes egészében pszicho-fiziológiaiak. A Hold halott, és ártalmas kisugárzásokat bocsát ki magából, mint egy holttest. Vámpírizálja a Földet és annak lakóit, és így bárki, aki holdsugárban alszik, szenved, mert veszít valamennyit az életerejéből. Egy fehér lepel védelmet nyújt, mert a sugarak nem hatolnak át rajta, és különösen a fejet kell így védeni. Akkor a legerősebb, amikor telihold van. Részecskéket vet ki magából, amelyeket magunkba felveszünk, és így fokozatosan feloszlik. Ahol hó van, ott a Hold úgy néz ki, mint egy holttest, mert a fehér havon keresztül képtelen hatékonyan vámpírizálni. Ezért a hófödte hegyek mentesek rossz hatásaitól. A Hold foszforeszkál.

Lanka Râkshaka-iról és az atlantisziakról azt mondják, hogy hatalmukba kerítették a Holdat. A Thessalia-iak tőlük tanulták mágiájukat.

Ezoterikus szempontból a Hold az alsóbb manasz jelképe, valamint az asztrálisé is.

Vannak olyan növények, amelyek a napsugárban hasznosak, de károsak a holdsugárban. A mérges füvek akkor a legaktívabbak, amikor holdsugárban szedik azokat.

A hetedik körben egy új hold fog megjelenni, és a mostani Holdunk pedig végül feloszlik és eltűnik. Van most egy bolygó, „a titokzatos bolygó”, a Hold mögött, és az fokozatosan haldoklik. Végül eljön majd az idő, hogy princípiumait egy új Laya-központba küldje, és ott egy új bolygó fog létrejönni, amely egy másik naprendszerbe fog tartozni, és a jelenlegi titokzatos bolygó annak az új bolygónak lesz a holdja. Ennek a holdnak semmi köze nem lesz a mi Földünkhöz, bár belekerül a látóterünkbe.

 

A Naprendszer

 

A Naprendszerbe beletartozik az összes látható bolygó, amelyet az csillagászok belehelyeznek, csak a Neptunusz nem. Tartoznak még hozzá olyanok is, amelyeket nem ismer a tudomány, valamint „az összes elkövetkező, még láthatatlan hold”.

A bolygók csak a mi tudatunkban mozognak. A hét titkos bolygó urainak nincs olyan befolyásuk a földön, mint amilyen a földnek van a többi bolygón. A Nap és a Hold az, amelyiknek valójában nemcsak mentális, hanem fizikai hatása is van. A Nap hatása az emberiségre a Kâma-Prâna-val, a bennünk levő legtöbb fizikai Kâma-i elemmel függ össze, az életprincípium az, ami segíti a növekedést. A Hold hatása főleg Kâma-Mânasz-i vagy pszicho-fiziológiai, a pszichológiai agyra, az agy-elmére hat.

 

Drágakövek

 

H.P.B. egy kérdésre azt válaszolta, hogy a gyémánt és a rubin a Nap alá tartozik, a zafír a Hold alá, „de mit számít ez Önnek?”

 

Az idő

 

Amikor egyszer a testünkön kívül vagyunk, és nem vagyunk alávetve a mások által kialakított tudati szokásoknak, az idő nem létezik.

A ciklusok és korszakok a tudattól függnek, nem először vagyunk itt, a ciklusok azért térnek vissza, mert mi visszatérünk a tudatos létezésbe. A ciklusokat az emberiség tudatával mérik, és nem a természettel. Azért történnek velünk ezek a dolgok, mert ugyanazok vagyunk, mint az elmúlt korszakokban.

 

A halál

 

A hinduk a halált tisztátalannak tekintik, mert a test feloszlik, és egyik síkról a másikra kerülünk. „Hiszek az átalakulásban, de nem a halálban”.

 

Atomok

 

Az atom a molekula lelke. Ő a hat princípium, a molekula pedig a teste. Az atom a tárgyiasult Kozmosz Âtman-ja, vagyis a legalsóbb Prakriti hetedik síkján van.

 

Fogalmak

 

H.P.B. azzal kezdte, hogy a tanulóknak ismerniük kellene az okkultizmusban használt szanszkrit fogalmak helyes jelentését, és meg kellene tanulniuk az okkult jelképrendszert. Legjobb lenne, ha azzal kezdenék, hogy megtanulják a 14 (7x2) és 7 (Sapta) Loka helyes ezoterikus osztályozását és nevét, amelyek az exoterikus szövegekben találhatók. Azok ott nagy összevisszaságban szerepelnek, és tele vannak félrevezetésekkel. Ennek szemléltetésére az alábbi három osztályozást ismertette:

 

Loka-k

 

1.     Az általános exoterikus, ortodox és tantrikus osztályozás:

-       Bhûr-loka

-       Bhuvar-loka

-       Svar-loka

-       Mahar-loka          A második hét visszatükröződik.

-       Janar-loka

-       Tapar-loka

-       Satya-loka

2.     A Sânkhya és néhány vedântista szerinti felosztás:

-       Brahmâ-loka

-       Pitri-loka

-       Soma-loka

-       Indra-loka

-       Gandharva-loka

-       Râkshasa-loka

-       Yaksha-loka

3.     A vedântista, az ezoterikust legjobban megközelítő felosztás:

-       Atala

-       Vitala

-       Sutala

-       Talâtala (vagy Karatala)

-       Rasâtala

-       Mahâtala

-       Pâtâla.

Ezoterikusan mindegyikük megfelel a kozmikus vagy Dhyân Chohan-i hierarchiáknak és az emberi tudatállapotoknak, valamint ezek alosztályainak (49). Ahhoz, hogy ezt értékelni tudjuk, előbb meg kell értenünk a vedântista osztályozásánál használt fogalmakat.

Kifejezés

Jelentés

Tala

Hely.

Atala

Nem hely.

Vitala

Némi változás a jobb érdekében, vagyis jobb az anyag számára, amennyiben több anyag kerül belé, más szavakkal differenciáltabbá válik. Ez egy ősi okkult fogalom.

Sutala

Jó, kitűnő hely.

Karatala

Valami, amit meg lehet ragadni vagy érinteni (kara = kéz), vagyis az az állapot, amelyben az anyag megfoghatóvá válik.

Rasâtala

Az ízlelés helye, olyan hely, amelyet az egyik érzékszervvel érzékelni lehet.

Mahâtala

Exoterikusan „nagy hely”, ezoterikusan azonban olyan hely, amely tárgyiasulatlanul minden mást magába foglal, potenciálisan pedig tartalmazza mindazokat, amelyek megelőzik.

Pâtâla

Valami, ami a lábunk alatt van (pada = láb), bárminek az upâdhi-ja vagy alapja, az ellenkező végletek, Amerika, stb.

 

Mindegyik Loka, hely, világ, állapot, stb. (exoterikusan) öt és (ezoterikusan) hét állapotnak vagy Tattva-nak felel meg, és azzá változik át, amelyek számára nincsenek meghatározott elnevezések. Ezek az alábbi fő csoportjaikban a 49 Tüzet alkotják.

5 és 7 Tanmâtra, a külső és belső érzékek,

5 és 7 Bhûta, vagy elem,

5 és 7 Gnyânendrya, vagy érzékszervek,

5 és 7 Karmendrya, vagy a cselekvés szervei.

Ezek általánosságban a tudat állapotainak, a Dhyân Chohan-ok hierarchiáinak, a Tattva-knak, stb. felelnek meg. Ezek a Tattva-k változnak át az egész világegyetemmé. A 14 Loka 7-ből és 7 visszatükröződésből áll, fent, lent, belül, kívül, tárgyiasulatlan, tárgyiasult, tiszta, tisztátalan, pozitív, negatív, stb.

 

A Loka-k vedânta osztályozásának megfelelő tudatállapotok magyarázata

 

7. Atala. Az âtmikus vagy aurikus állapot vagy helyszín. Ez közvetlenül az ABSZOLÚT-ból árad ki, és ez az első valami az univerzumban. Megfelel az őseredeti nem-szubsztanciális lények hierarchiájának egy olyan helyen, amely (számunkra) nem hely, egy olyan állapotban, amely nem állapot. Ez a hierarchia tartalmazza az őseredeti síkot, mindazt, ami volt, van és lesz a Mahâmanvantara kezdetétől a végéig, minden ott van. Ezt a kijelentést azonban nem szabad úgy tekinteni, hogy Kismet-re vonatkozik, ez utóbbi ellenkezik az okkultizmus minden tanításával.

Itt vannak a Dhyâni Buddhák hierarchiái. Állapotuk a Parasamâdhi-é, a Dharmakâya-é, egy olyan állapot, amelyben fejlődés nem lehetséges. Az ott lévő lényekről ezt lehetne mondani, hogy tisztaságban, homogenitásban kristályosodnak.

6. Vitala. Itt vannak a mennyei Buddhák vagy Bodhisattva-k hierarchiái, akikről azt mondják, hogy a hét Dhyâni Buddhából áradnak ki. Vitala a Földön a Samâdhi-val, az emberben lévő buddhikus tudattal kapcsolatos. Semmilyen adeptus – egyet kivéve – nem lehet és élhet magasabban ennél a síknál. Ha átmegy az Âtmikus vagy Dharmakâya állapotba (Alaya), akkor többé nem térhet vissza a Földre. Mindkét állapot teljesen hiper-metafizikai.

5. Sutala. Egy differenciális állapot, amely a Földön a felsőbb manasznak, ennélfogva a Shabda-nak (hangnak), a Logosznak, saját felsőbb Én-ünknek felel meg. Megfelel továbbá a Földön a Manushi Buddha állapotnak, mint például Gautamaé. Ez a Samâdhi harmadik szintje (a Samâdhi-nak hét szintje van). Ide tartoznak a Kumâra-k, az Agnishvatta-k, stb. hierarchiái.

4. Karatala. Megfelel a Sparsha-nak (tapintás) és a Mânasa-Manas asztrális anyagából álló félig tárgyiasult, éterikus Dhyân Chohan-ok hierarchiáinak, vagyis a manasz tiszta sugarának, ami az alsó manasz, mielőtt a Kâma-val elkeveredik, (mint a kisgyermekben). Ezeket Sparsha Déváknak, a tapintással rendelkező déváknak nevezik. A dévák e hierarchiái fejlődőképesek: az első hierarchiának egy érzéke van, a másodiknak kettő, és így tovább hétig. Mindegyik tartalmazza potenciálisan valamennyi érzéket, de még nem kifejlesztve. A Sparsha-t leginkább vonzódásnak, érintkezésnek lehetne nevezni.

3. Rasâtala vagy Rûpatala. Megfelel a Rûpa- vagy Látás-dévák hierarchiáinak, amelyek három érzékkel rendelkeznek, a látással, a hallással és a tapintással. Ezek a Kâma-manaszi lények és a magasabb elementálok. A rózsakereszteseknél ezeket szilfeknek és undináknak nevezték. Földi viszonylatban egy mesterséges tudatállapotnak felel meg, amelyet hipnózissal vagy kábítószerekkel lehet előidézni (morfium, stb.).

2. Mahâtala. Megfelel a Rasa- vagy Ízlelés-dévák hierarchiáinak, és egy olyan tudatállapotot foglal magába, amely az alsó öt érzéket, valamint az élet és a létezés kiáradásait tartalmazza. Ez az emberben a Kâma-nak és a Prâna-nak felel meg, a természetben pedig a gnómoknak és a szalamandereknek.

1. Pâtâla. Megfelel a Gandha- vagy Szaglás-dévák hierarchiáinak, az alvilágnak vagy az ellenlábas területeknek, a Myalba-nak. Ebbe a szférába tartoznak a teljesen értelem nélküli állatok, amelyek érzései csak az önfenntartással, az érzékek kielégítésével kapcsolatosak, továbbá a mélységesen önző emberi lények ébren vagy alvás közben. Ezért kellett – mint mondják – Nârada-nak meglátogatni Pâtâla-t, amikor arra átkozták, hogy újraszülessen. Nârada arról számolt be, hogy az élet nagyon kellemes volt azok számára, „akik soha nem hagyták el születési helyüket”, és hogy nagyon boldogak voltak. Ez a földi állapot, és megfelel a szaglás érzékének. Itt vannak az állati Dugpa-k, az állatok elementáljai és a természetszellemek.

 

A fenti osztályozás további magyarázatai

 

7. Aurikus, Âtmikus, Alaya-i érzék vagy állapot. A teljes lehetségesség állapota, de tevékenység nélkül.

6. Buddhikus, az univerzummal való egység érzéke, amelyben lehetetlen elképzelni önmagunkat az univerzumtól elválasztva.

(Megkérdezték, hogy az Alaya-i fogalmat miért az Âtmikus, és miért nem a Buddhikus állapotnak adták. Válasz: ezek az osztályok nem szigorú felosztások. Egy fogalom megváltoztathatja helyét aszerint, hogy az osztályozás exoterikus, ezoterikus vagy gyakorlati. A tanulóknak meg kell próbálniuk mindezeket a dolgokat tudatállapotokba áthozni. A Buddhi valójában egy és oszthatatlan. Ez egy belső érzés, szavakban egyáltalán nem fejezhető ki. Minden besorolást értelmetlen magyarázni.)

5. Shâbdikus, a hallás érzéke.

4. Spârshikus, a tapintás érzéke.

3. Rûpikus, az az érzésállapot, amikor testnek érezzük magunkat, és azt érzékeljük. (rûpa = forma).

2. Râsikus, az ízlelés érzéke.

1. Gândhikus, a szaglás érzéke.

Az összes kozmikus és emberi állapot és érzék megfelel a mi érzékszerveinknek, a Gnyânendrya-knak, az alapvető szerveknek, a közvetlen tapintáson, látáson, stb. keresztül érkező tudás befogadásához. Ezek a Sharîra képességei, a Netra (szem), orr, beszéd, stb. segítségével, továbbá a Karmendrya-k, a cselekvő szervek, mint a kéz, a láb, stb. használatával.

Exoterikusan ötször ötös sorozat van, összesen tehát 25. Ebből 20 esetleges, öt pedig buddhikus. Exoterikusan a buddhiról azt tartják, hogy érzékel, ezoterikusan viszont az érzékelést csak a felsőbb manaszon keresztül éri el. Ennek a húsznak mindegyike egyaránt pozitív és negatív, így összesen negyvenet kapunk. A négy ötös sorozat mindegyikének megfelel még két-két tárgyiasulatlan állapot, összesen tehát nyolc. Ezeket, mivel tárgyiasulatlanok, nem kell megkettőzni. Így összesen van 40 + 8 = 48 „buddhi-észlelés”. Ezek Mâyâ-val, amely mindent magában foglal, 49-et tesznek ki. (Ha egyszer az ember eléri a Mâyâ-észlelést, akkor már adeptus.)

 

Táblázat

 

5 + 5         Tanmâtra          2   tárgyiasulatlan

5 + 5         Bhûta                2   tárgyiasulatlan

5 + 5         Gnyânendrya    2   tárgyiasulatlan

5 + 5         Karmendrya      2   tárgyiasulatlan

------                                   --

20+20                                 8

                      20 + 20 + 8 + Mâyâ = 49.

 


 

A Loka-k

 

A bráhminok exoterikus félrevezető írásaikban 14 Loka-t (köztük a földet) adnak meg, amelyekből 7 tárgyiasult, bár nem szemmel látható, és 7 tárgyiasulatlan, viszont a Belső Ember számára teljesen bizonyítható. Hét isteni Loka és hét alvilági (földi) Loka van.

 

A HÉT ISTENI LOKA

A HÉT ALVILÁGI (FÖLDI) LOKA

1. Bhûrloka (a Föld)

1. Pâtâla (a mi Földünk)

2. Bhuvarloka (a Föld és a Nap között [Munî-k])

2. Mahâtala

3. Svarloka (a Nap és a Sarkcsillag között [Jógik]

3 Rasâtala

4. Maharloka (a Föld és a Naprendszer legkülső határa között)[1]

4. Talâtala (vagy Karatala)

5. Janarloka (túl a Naprendszeren, azon Kumâra-k az otthona, akik nem tartoznak ehhez a síkhoz)

5. Sutala

6. Taparloka (még a Mahâtma-i régión is túl, a Vairâja-istenségek lakhelye)

6. Vitala

7. Satyaloka (a Nirvanî-k lakhelye)

7. Atala

 

Ezeket a brahmanok alulról felfelé olvassák.

Na, már most mind a 14 kívülről befelé létező sík, és olyan tudatállapot, (a hét isteni), amelyen keresztül az ember átmehet, és át is kell mennie, ha egyszer elhatározta magát arra, hogy a Dhyâni hét ösvényén és kapuján átmenjen. Nem szükséges ehhez testen kívül lenni, mindezt a Földön is el lehet érni egy vagy több testet öltés során.

Figyeljük meg a sorrendet: a négy alsó (1, 2, 3, 4.) a rûpa, vagyis ezek átéléséhez a Belső Ember az alsóbb manasz istenibb részecskéinek vagy elemeinek teljes együttműködésével jut el, a személyes ember pedig tudatosan. A három magasabb állapotot a személyes ember nem érheti el, és nem emlékezhet rájuk, hacsak nem teljesen beavatott adeptus. Egy hatha-jógi pszichikusan sohasem mehet messzebb a Maharloka-nál, fiziko-mentálisan pedig nem mehet túl a Talâtala-n (kettős vagy duális helyen). A râja-jógivá váláshoz az embernek fel kell emelkedni a hetedik kapuig, a Satyaloka-ba. Az ilyenek számára – így mondják a jógi-mesterek – terem a Yajna, vagy áldozat gyümölcse. Amikor a jógi átlép a Bhûr, a Bhuvar és a Svarga állapotokon, és tudata a Maharloka-ban összpontosul, akkor ez az utolsó sík és állapot, ahol a személyes és a magasabb manasz teljesen azonosul.

Ne felejtsünk el egy dolgot: amíg az alvilági (vagy földi) állapotok egyben a Föld síkokra és állapotokra való hetes felosztását is jelentik, mint ahogyan ezek kozmikus felosztások is, addig az isteni Saptaloka-k tisztán tárgyiasulatlanok, és a pszichikus asztrális fény síkjával kezdődnek, és a Satya vagy Jîvanmukta állapottal végződnek. Ez a 14 Loka vagy szféra képezi az egész Brahmânda (világ) kiterjedését. A négy alsó átmeneti, összes lakóival együtt, a három felső pedig örökkévaló, vagyis az előbbi állapotok, síkok és tárgyak csak Brahmâ egy napjáig tartanak, és minden Kalpa-ban megváltoznak, az utóbbiak pedig Brahmâ egy korszakán keresztül megmaradnak.

Az V. diagramban csak a test, az asztrális, a Kâma, az alsóbb manasz, a felsőbb manasz, a Buddhi és az aurikus Âtmâ van megadva. Az Élet egy egyetemes kozmikus princípium, és az egyénekhez nem kevésbé tartozik hozzá, mint az Âtman.

 


ELEMEK

ISTENI LOKA-K VAGY ÁLLAPOTOK

ALVILÁGI (FÖLDI) TALA-K VAGY ÁLLAPOTOK

SÍKOK VAGY A MEGFELELŐ HIERARCHIÁK

PRINCÍPIUMOK

ÉRZÉKEK

SZÍNEK

TUDATOSSÁG

ÉRZÉKSZERVEK

CSELEKVŐ SZERVEK

MEGFELELŐ SPIRITUÁLIS SZERVEK ÉS AZ ÉRZÉKELÉS SZÉKHELYE

Bhûta-k

 

1. Föld

Bhûmi

Prithivî

 

 

1. Bhûrloka. A gondolkodó és jó emberek környezete. Pszichikai állapot.

                          Rûpa

 

1. Pâtâla. Az ember állati sűrű teste és a személyiség lakozik itt.

 

-

1. Az emberek és állatok lakhelye, csecsemő állapot. Az egyik véglet a naivság, a másik az ösztönös önzés.

 

 

1. Test.

Tanmâtra-k

 

1. Gandha.

   (Szaglás)

 

 

1. Kék.

Gnyânendriya-k

 

1. Tárgyiasult érzékelésen keresztül: szaglás.

 

 

1. Orr.

Karmendriya-k

 

1. Upastha.

Nemi szervek

 

 

1. Az orr töve, a szemöldökök között. Magasan fejlett egyes állatokban, mint a kutyák és mások.

 

2. Víz

Âpas

2. Bhuvarloka. Olyan állapot, amelyben az ember többet gondol belső dolgaira, mint a személyiségére. Asztrális teste belép ebbe a körbe, ahogyan annak anyaga is. Felső pszichikus állapot.

2. Mahâtala. Az ember asztrálisának, a sűrű test árnyékának lakhelye. Az árnyék felveszi e szféra jellemzőit.

2. Az Asztrális Fény és a Kâma Loka régiója. Az elementálok, természetszellemek, elementárisok lakhelye. Másik véglet a Rûpa dévák, az állatvilág őrzői. Az ösztönök síkja.

2. Asztrális kép.

2. Rasa.

  (Ízlelés)

2. Ibolya.

2. Ösztönös érzékelésen keresztül: ízlelés

2. Nyelv.

2.  Pani.

Kezek.

 

2. Lép és máj: Az előbbi szellemibb, az utóbbi az anyagi síkon van. A lép a balkéz kisujjának felel meg, a máj a jobb kéz kisujjának.

 

3. Levegő

Vâyu

3. Svarloka. Ebben az állapotban a jógi elveszíti minden ízlelését, és elindul az újraegyesülés felé. Szent állapot.

3. Rasâtala. Ahol a Kâma mindennek az íze (Rasa) után vágyódik.

3. Devachani állapot. A gyönyör és az ok nélküli boldogság, a tiszta törekvés és megvalósítás, a Kâma-manasz, a magasabb elementálok síkja.

3. Kâma.

3. Rûpa.

    (Látás)

3. Piros.

3. Magnetikus érzékelésen keresztül: látás.

3. Szemek.

3. Pâda.

Lábak.

3. Gyomor: a gerincoszlopnak és mindkét láb kisujjainak felel meg.

4. Tűz

Agni.

Tejas

 

4. Maharloka. Ahol az alsó manasz elveszíti minden kâmikus vonzását. Szent feletti állapot.

4. Talâtala. Ahol az alsó manasz belekapaszkodik az érző, tárgyiasult életbe. Kâmikus.

4.  Az a sík, ahol Mâyâ hátrál és meggyengül. A legszentebb Rûpa dévák lakhelye. Egyik véglete az együttérzés, a másik az erős önzés.

 

4. Alsó manasz.

 

4. Sparsha

(Tapintás)

4. Zöld.

4. Pszicho-fiziológiai érzékelésen keresztül: tapintás, érintés

4. Test.

(Bőr)

4. Pâyu.

Az ürítés, a kiválasztás szerve.

4. A köldökzsinór régiója: a Pâyu-nak felel meg az idegen magnetizmusok kilökéséhez.

Bhûta-k

 

Rûpa

 

 

 

 

 

 

Elemi szubsztancia

 

5. Éter